Majd hívlak
Szombat este van és Margó megint egyedül tévézik. Maga alá húzott lábakkal kuporog a hatalmas bőrszófán és szipogva néz egy romantikus filmet, melyben a fiatalok kéz a kézben sétának egy kisváros esőáztatta utcáin. Vissza sem tud emlékezni rá, hogy az ő férje mikor fogta meg a kezét. Most is ott horkol részegen, a másik szobában. Minden szombaton ez van. Lajos a heti robot után kikapcsolódik. Mert ő így hívja ezeket a hétvégi magányos ivászatokat. Munkanapokon hősiesen tartja magát, mert nem akarja elveszteni a jogsiját, de péntek délután már ott csörömpölnek a sörösüvegek a csomagtartóban. Aztán nincs megállás. Egyre-másra pattintja a söröskupakokat az este folyamán, egészen addig, míg a beszéde zavarossá válik, majd dülöngélve eltűnik a másik szobában. Margó borzalmasan gyűlöli ezeket a hétvégi estéket, és csak abba kapaszkodik, hogy lehetne rosszabb. Mert Lajos dolgozik mint egy állat, szépen keres, soha meg nem ütné, és ha józan, a bűntudattól sarkallva elnézi az esztelen vásárlásait.
Margónak nagyon hiányzik egy lelki társ, akivel jól kibeszélhetné magát. Mert nemcsak a romantikus zagyvaságok érdeklik. Listája van azokról a könyvekről, amiket feltétlenül szeretne elolvasni. Művelt, okos asszony, aki még egy szellemi vetélkedőn sem vallana szégyent. Lajos viszont más tészta. Ő a sporthoz tud hozzászólni, meg a politikához. Kusza nézeteit azonban nem díjazzák a kollégák, így nem is erőlteti a munka utáni találkozásokat. Mindamellett a magányos ivászat határozott előnyökkel jár, tudja ő ezt nagyon jól. Nem kell fizetni a haveroknak, nem zsebelik ki, amíg részegen botorkál haza, és így még a látszatot is tudja tartani, hogy minden rendben van otthon.
Lajos menetrend-szerű tivornyáival lassan feléli az asszony jóindulatát, de nem képes megváltozni. Szüksége van az alkalmi bódulatra, mert nagyon elégedetlen a sorsával. Bár nem élnek rosszul, de kevesli, amit elért. Az elszalasztott lehetőségeket siratja, és vehemensen irigyli a régi haverokat, akik többre vitték, mint ő. Azokat, akik időben mertek váltani és ma már nyereséges vállalkozásokban ülnek. Azt a fajta függetlenséget és biztonságot hiányolja, amit csak a sok-sok pénz tud megadni. E nélkül marad a hetenként ismétlődő menekülés a mámorba.
Margó ha önvizsgálatot tart, be kell látnia, hogy sosem voltak egymáshoz valók. Lajos nem játszotta meg magát húsz évvel ezelőtt sem, nem hazudott érdeklődést könyvek, filmek, kiállítások iránt. De akkor még az ágyban rendezni lehetett a nézeteltéréseket. Manapság ez már nem működik. Margó undorral húzódik arrébb, ha férje közeledni próbál. Az a csorgónyálú, öntudatlanul motyogó, sörszagú alak jár a fejében, aki szombatonként ott forgolódik az ágyban.
Margó jó néhányszor eljátszott már a válás gondolatával, de a tervezgetéseknél nem jutott tovább. Tisztában van vele, hogy nem sokat nyerne a függetlenségével. Ülhetne továbbra is egyedül a szófán. Mert senki sem tudja garantálni, hogy egy negyvenes nő életében még felbukkanhat egy gáncs nélküli lovag, akinek nemcsak a bukszája van tele, de a feje is. Az ilyen mesék csak a képernyőn léteznek. Annak sem örülne, ha környezete csámcsogni kezdene a balsorsán. Arról nem is beszélve, hogy anyagilag mennyire megtépázná ez az egész.
Nincs más választása, mint ezek a tévé előtt töltött hétvégék. No meg a telefon. Mindig akad néhány barátnő akiknek oda lehet szólni. Ők ugyan nem sokat tudnak Margó gondjairól, de e nélkül is van téma bőven.
Margó az Internetet is segítségül hívja a magány ellen. Megszállottan osztja meg információit a Facebookon. Itt bukkan rá egy városi fotókiállítás meghívójára is. Ismerős név is akad a kiállítók között: Karesz az egyik barátnő férje. Ibolyával épp a napokban találkozott, jól kidumálták magukat, találtak elég témát a családi gondok nélkül is.
Margó jól ismeri Kareszt, a szenvedélyes fotóst. Kissé mulya alaknak tartja, aki nem sok vizet zavar. Lám a hobbija is csak afféle súlytalan szenvedély: nem megváltoztatni, csupán megfigyelni akarja a világot.
Margó sort kerít arra, hogy megnézze a kiállítást. Nem Karesz miatt, hanem azért, mert ez az esemény is szerepelt a kipipálandó események listáján. Hosszan ácsorgott Karesz képei előtt. De nem a rafinált fényhatásokon akadt meg a szeme és a szokatlan látószög is hidegen hagyta. Legyintett a pasztell színek szépségére is. Viszont hosszan bámulta a képeken szereplő alakokat.
Este Ibolyát hívja.
– Szia, mi újság veletek? - érdeklődik kíváncsian.
– Szia. Semmi új. Tévézünk. Karesz is itt van, egy régi olasz filmet nézünk.
– Igen? Akkor talán majd máskor... - Margón átfut az irigység.
– Mondd csak nyugodtan! Láttuk már ezt a filmet.
– Voltam a kiállításon. - újságolja Margó.
– Igen? - kérdezi Ibolya az érdeklődés legcsekélyebb jele nélkül.
– Miért, te még nem láttad?
– Nem. - vallja be Ibolya. – Talán beugrom valamikor megnézni. Tudod jól, hogy nem vagyok oda ezért a hülyeségért. - lehalkítja a hangját, de felesleges az óvatosság, mert a férj önfeledten mered a képernyőre.
Margónak nem újság a becsmérlő kijelentés. Ibolya gyakran füstölgött amiatt, hogy férje olyan szenvedélynek hódol, aminek jelét sem adta az udvarlás idején. Nem, mert akkor csak ő létezett és semmi más. Most meg ez az ostoba hobby! És nem fog hasra esni attól sem, hogy mások oda vannak ezekért a képekért.
– Figyelj, valami nem hagy nyugodni! Stikában lefényképeznem Karesz képeit. Át is küldöm. Nézegesd csak!
Némi böködés a készülékén, majd rákérdez:
– Na, átment?
Ibolya telefonjára beúszik a három fotó. Feltápászkodik a fotelből fülén a készülékkel, és elindul a konyha felé.
– Igen, látom. Nekem nem mondanak semmit. Tizenkettő egy tucat.
– De nézd csak meg! Nem furcsa valami?
– Fogalmam sincs, mire akarsz kilyukadni!
– Hogy mire?! Hát, ami azt illeti, én nem lennék valami boldog, ha a férjem fiatal nőket fényképezne! Nézd csak meg! Mind a három képen fiatal, jó alakú csajok vannak. Ez a lényeg! Úgy látszik csak ez érdekli a férjedet. A többi, a szökőkút, a régi villamos, meg a korhadt fatörzs, csak elhanyagolható részlet! A lényeg, érted, a lényeg a nőkön van!
– De ezen a másodikon egy szerelmespár van. És a harmadikon ott ül egy öreg a padon...
– Ugyan már! Ez mind csak kamu! Kicsim, térj észre! Ez az ember a fiatal csajokra bukik! Én biztos kiakadnék, ha a párom állandóan lányok után koslatna.
Ibolyában lassan felszívódik a féltékenység, de hetykeség mögé rejti csalódását.
– Mit bánom én, hogy ki után csorog a nyála! Ha ez kell a boldogságához, hát csak csinálja! Engem ugyan nem izgat!
De igenis belemar minden mondat. Mert van veszteni valója. Hiszen működött ez a házasság. Karesz is olyan megértő tudott lenni, mikor a munkahelyi gondjait emlegette. Milyen jó, amikor kórusban szidják a hülye főnökét. És hajlandó ott ülni vele a komputer előtt, amikor új frizurákat keresgél. Együtt szoktak izgulni a krimiken és nagyokat csavarognak a városban. Jó, jó, néha eltűnik a gépével, de nemhogy rejtegetné a képeit, még unszolja is, hogy mondjon véleményt. De ő mindig elintézte egy kézlegyintéssel. Nem állítja, hogy tökéletes ez a házasság, de sosem járt a fellegekben. Megszokta, elfogadta ezt az embert. És most tényleg veszélyben lenne ez az egész?! Lehet, hogy vak észrevenni a jeleket, amiket mások már tisztán látnak? Lehet, hogy Karesz tényleg kikacsint ebből az egészből?
– Ne legyél vak! - duruzsolja a barátnője. – Remélem nem akarod, hogy mindenki rajtad röhögjön. És ne gondold, hogy csak nekem tűnt fel. Piri is mondta, hogy ő sem kérne egy olyan pasasból, akinek folyton más nőkön jár az esze.
Ibolya a nappali felé pillant, ahol férje a karfára könyökölve szuggerálja a tévét. Hirtelen elönti a harag. Hát ezt érdemli?! Hogy az ismerősök céltáblája legyen? Hogy vihorászva összesúgjanak a háta mögött?
Lőttek a kellemes estének, a rosseb egye meg! És a többinek is, mert ki akar úgy élni, hogy közröhej tárgya legyen?!
De még tartja magát, nem akar sírni.
– Legyél nyugodt, nem hagyom annyiban! - sziszegi a készülékbe.
– Jól van, jól van, csak ne húzd fel magad! Nem ér annyit az egész! Különben is, minden férfi egyforma! Hű, mennem kell! Majd hívlak, szia!
Margó kinyomja a készülékét. Nem ér rá visszaidézni a beszélgetést, mert mindjárt kezdődik az a jó kis angol sorozat a tévében.
Szombat este van és Margó megint egyedül tévézik. Maga alá húzott lábakkal kuporog a hatalmas bőrszófán és szipogva néz egy romantikus filmet, melyben a fiatalok kéz a kézben sétának egy kisváros esőáztatta utcáin. Vissza sem tud emlékezni rá, hogy az ő férje mikor fogta meg a kezét. Most is ott horkol részegen, a másik szobában. Minden szombaton ez van. Lajos a heti robot után kikapcsolódik. Mert ő így hívja ezeket a hétvégi magányos ivászatokat. Munkanapokon hősiesen tartja magát, mert nem akarja elveszteni a jogsiját, de péntek délután már ott csörömpölnek a sörösüvegek a csomagtartóban. Aztán nincs megállás. Egyre-másra pattintja a söröskupakokat az este folyamán, egészen addig, míg a beszéde zavarossá válik, majd dülöngélve eltűnik a másik szobában. Margó borzalmasan gyűlöli ezeket a hétvégi estéket, és csak abba kapaszkodik, hogy lehetne rosszabb. Mert Lajos dolgozik mint egy állat, szépen keres, soha meg nem ütné, és ha józan, a bűntudattól sarkallva elnézi az esztelen vásárlásait.
Margónak nagyon hiányzik egy lelki társ, akivel jól kibeszélhetné magát. Mert nemcsak a romantikus zagyvaságok érdeklik. Listája van azokról a könyvekről, amiket feltétlenül szeretne elolvasni. Művelt, okos asszony, aki még egy szellemi vetélkedőn sem vallana szégyent. Lajos viszont más tészta. Ő a sporthoz tud hozzászólni, meg a politikához. Kusza nézeteit azonban nem díjazzák a kollégák, így nem is erőlteti a munka utáni találkozásokat. Mindamellett a magányos ivászat határozott előnyökkel jár, tudja ő ezt nagyon jól. Nem kell fizetni a haveroknak, nem zsebelik ki, amíg részegen botorkál haza, és így még a látszatot is tudja tartani, hogy minden rendben van otthon.
Lajos menetrend-szerű tivornyáival lassan feléli az asszony jóindulatát, de nem képes megváltozni. Szüksége van az alkalmi bódulatra, mert nagyon elégedetlen a sorsával. Bár nem élnek rosszul, de kevesli, amit elért. Az elszalasztott lehetőségeket siratja, és vehemensen irigyli a régi haverokat, akik többre vitték, mint ő. Azokat, akik időben mertek váltani és ma már nyereséges vállalkozásokban ülnek. Azt a fajta függetlenséget és biztonságot hiányolja, amit csak a sok-sok pénz tud megadni. E nélkül marad a hetenként ismétlődő menekülés a mámorba.
Margó ha önvizsgálatot tart, be kell látnia, hogy sosem voltak egymáshoz valók. Lajos nem játszotta meg magát húsz évvel ezelőtt sem, nem hazudott érdeklődést könyvek, filmek, kiállítások iránt. De akkor még az ágyban rendezni lehetett a nézeteltéréseket. Manapság ez már nem működik. Margó undorral húzódik arrébb, ha férje közeledni próbál. Az a csorgónyálú, öntudatlanul motyogó, sörszagú alak jár a fejében, aki szombatonként ott forgolódik az ágyban.
Margó jó néhányszor eljátszott már a válás gondolatával, de a tervezgetéseknél nem jutott tovább. Tisztában van vele, hogy nem sokat nyerne a függetlenségével. Ülhetne továbbra is egyedül a szófán. Mert senki sem tudja garantálni, hogy egy negyvenes nő életében még felbukkanhat egy gáncs nélküli lovag, akinek nemcsak a bukszája van tele, de a feje is. Az ilyen mesék csak a képernyőn léteznek. Annak sem örülne, ha környezete csámcsogni kezdene a balsorsán. Arról nem is beszélve, hogy anyagilag mennyire megtépázná ez az egész.
Nincs más választása, mint ezek a tévé előtt töltött hétvégék. No meg a telefon. Mindig akad néhány barátnő akiknek oda lehet szólni. Ők ugyan nem sokat tudnak Margó gondjairól, de e nélkül is van téma bőven.
Margó az Internetet is segítségül hívja a magány ellen. Megszállottan osztja meg információit a Facebookon. Itt bukkan rá egy városi fotókiállítás meghívójára is. Ismerős név is akad a kiállítók között: Karesz az egyik barátnő férje. Ibolyával épp a napokban találkozott, jól kidumálták magukat, találtak elég témát a családi gondok nélkül is.
Margó jól ismeri Kareszt, a szenvedélyes fotóst. Kissé mulya alaknak tartja, aki nem sok vizet zavar. Lám a hobbija is csak afféle súlytalan szenvedély: nem megváltoztatni, csupán megfigyelni akarja a világot.
Margó sort kerít arra, hogy megnézze a kiállítást. Nem Karesz miatt, hanem azért, mert ez az esemény is szerepelt a kipipálandó események listáján. Hosszan ácsorgott Karesz képei előtt. De nem a rafinált fényhatásokon akadt meg a szeme és a szokatlan látószög is hidegen hagyta. Legyintett a pasztell színek szépségére is. Viszont hosszan bámulta a képeken szereplő alakokat.
Este Ibolyát hívja.
– Szia, mi újság veletek? - érdeklődik kíváncsian.
– Szia. Semmi új. Tévézünk. Karesz is itt van, egy régi olasz filmet nézünk.
– Igen? Akkor talán majd máskor... - Margón átfut az irigység.
– Mondd csak nyugodtan! Láttuk már ezt a filmet.
– Voltam a kiállításon. - újságolja Margó.
– Igen? - kérdezi Ibolya az érdeklődés legcsekélyebb jele nélkül.
– Miért, te még nem láttad?
– Nem. - vallja be Ibolya. – Talán beugrom valamikor megnézni. Tudod jól, hogy nem vagyok oda ezért a hülyeségért. - lehalkítja a hangját, de felesleges az óvatosság, mert a férj önfeledten mered a képernyőre.
Margónak nem újság a becsmérlő kijelentés. Ibolya gyakran füstölgött amiatt, hogy férje olyan szenvedélynek hódol, aminek jelét sem adta az udvarlás idején. Nem, mert akkor csak ő létezett és semmi más. Most meg ez az ostoba hobby! És nem fog hasra esni attól sem, hogy mások oda vannak ezekért a képekért.
– Figyelj, valami nem hagy nyugodni! Stikában lefényképeznem Karesz képeit. Át is küldöm. Nézegesd csak!
Némi böködés a készülékén, majd rákérdez:
– Na, átment?
Ibolya telefonjára beúszik a három fotó. Feltápászkodik a fotelből fülén a készülékkel, és elindul a konyha felé.
– Igen, látom. Nekem nem mondanak semmit. Tizenkettő egy tucat.
– De nézd csak meg! Nem furcsa valami?
– Fogalmam sincs, mire akarsz kilyukadni!
– Hogy mire?! Hát, ami azt illeti, én nem lennék valami boldog, ha a férjem fiatal nőket fényképezne! Nézd csak meg! Mind a három képen fiatal, jó alakú csajok vannak. Ez a lényeg! Úgy látszik csak ez érdekli a férjedet. A többi, a szökőkút, a régi villamos, meg a korhadt fatörzs, csak elhanyagolható részlet! A lényeg, érted, a lényeg a nőkön van!
– De ezen a másodikon egy szerelmespár van. És a harmadikon ott ül egy öreg a padon...
– Ugyan már! Ez mind csak kamu! Kicsim, térj észre! Ez az ember a fiatal csajokra bukik! Én biztos kiakadnék, ha a párom állandóan lányok után koslatna.
Ibolyában lassan felszívódik a féltékenység, de hetykeség mögé rejti csalódását.
– Mit bánom én, hogy ki után csorog a nyála! Ha ez kell a boldogságához, hát csak csinálja! Engem ugyan nem izgat!
De igenis belemar minden mondat. Mert van veszteni valója. Hiszen működött ez a házasság. Karesz is olyan megértő tudott lenni, mikor a munkahelyi gondjait emlegette. Milyen jó, amikor kórusban szidják a hülye főnökét. És hajlandó ott ülni vele a komputer előtt, amikor új frizurákat keresgél. Együtt szoktak izgulni a krimiken és nagyokat csavarognak a városban. Jó, jó, néha eltűnik a gépével, de nemhogy rejtegetné a képeit, még unszolja is, hogy mondjon véleményt. De ő mindig elintézte egy kézlegyintéssel. Nem állítja, hogy tökéletes ez a házasság, de sosem járt a fellegekben. Megszokta, elfogadta ezt az embert. És most tényleg veszélyben lenne ez az egész?! Lehet, hogy vak észrevenni a jeleket, amiket mások már tisztán látnak? Lehet, hogy Karesz tényleg kikacsint ebből az egészből?
– Ne legyél vak! - duruzsolja a barátnője. – Remélem nem akarod, hogy mindenki rajtad röhögjön. És ne gondold, hogy csak nekem tűnt fel. Piri is mondta, hogy ő sem kérne egy olyan pasasból, akinek folyton más nőkön jár az esze.
Ibolya a nappali felé pillant, ahol férje a karfára könyökölve szuggerálja a tévét. Hirtelen elönti a harag. Hát ezt érdemli?! Hogy az ismerősök céltáblája legyen? Hogy vihorászva összesúgjanak a háta mögött?
Lőttek a kellemes estének, a rosseb egye meg! És a többinek is, mert ki akar úgy élni, hogy közröhej tárgya legyen?!
De még tartja magát, nem akar sírni.
– Legyél nyugodt, nem hagyom annyiban! - sziszegi a készülékbe.
– Jól van, jól van, csak ne húzd fel magad! Nem ér annyit az egész! Különben is, minden férfi egyforma! Hű, mennem kell! Majd hívlak, szia!
Margó kinyomja a készülékét. Nem ér rá visszaidézni a beszélgetést, mert mindjárt kezdődik az a jó kis angol sorozat a tévében.