8. fejezet
Születésnapra vagyunk hivatalosak, de ezúttal nem gyermek az ünnepelt. Régi kedves ismerősünk, Edit gondolta úgy, hogy meglepi nála vendégeskedő testvérét egy kis partival.
- Nem kell hozni semmit, nem lesz nagy felhajtás, csak épp összejön pár család, dumálunk, meg lesz egy kis pia! - próbál kedvet csinálni az eseményhez.
Igazán nem kell kéretni minket, hogy egy kicsit kimozduljunk innen. Amúgy sem dúskálunk az eseményekben, ráadásul a férfi pár napja jött Magyarországról, minden együtt van tehát egy kellemes délutánhoz.
Útnak indulunk a megbeszélt szombaton a város másik végébe, ahol Edit lakik két gyermekével, egy tisztességes méretű sorházban. Pontosan érkeztünk, tehát korán jöttünk. Még csak a háziak vannak jelen, van időnk körülnézni. Egy tisztességesen berendezett otthonban vagyunk, semmi nem árulkodik arról, hogy Edit egyedül próbálja biztosítani ezt a színvonalat a férj nélküli családnak. Ízléses bútorok, tiszta lakás, melynek a megszokott rendjét a szendvicses és süteményes tálcák sokasága zavarja. A polcokon rengeteg magyar műsoros kazetta, melyekhez a város öreg videó kalózánál lehet hozzájutni. Na meg könyvek, melyből a belépő sejtheti, hogy a lakás tulajdonosa nem kanadai. A háziasszony alacsony, energikus asszonyka, ő az, aki az apróhirdetésekben joggal használhatja a „csinosnak mondott” jelzőt. De azért a szája szögletében mélyülő vonások és eres, agyondolgozott kezei jelzik, hogy nem múltak el nyomtalanul a kemény munkával töltött évek.
A hajdani kispesti banktisztviselő takarításokat vállal és megszállottként dolgozik, hogy két teenager korú gyermeke semmiben se szenvedjen hiányt. Mert a férj már rég látóhatáron kívül került, a Judit körül legyeskedő úriember meg eléggé óvatos fajta, nemigen határozná el magát az együttélésre és a terhek enyhítésére. Nem akarja feladni saját lakását és az egyedüllét gondtalanságát. Ő is itt van már, sörével gunnyaszt az egyik fotelben. Alkalmi találkozásaik mellett Editnek marad a mindennapi hajsza, a napi 12 órai takarítás a kis saját vállalkozás élén és az aggodalom, hogy megszólal-e holnap is a munkát ígérő telefon.
Itt vannak a fiatalok is, Árpád a vörösbe hajló nagykamasz, aki nemigen különbözik a vele egykorú ifjaktól, tán csak abban, hogy még magabiztosabb, mint kortársai.
Editke is itt mosolyog a maga húsz évével, címlapokra kívánkozó külsővel. Parányi miniszoknyában van, mert tudja jól, ilyen lábakat vétek takargatni. Fantasztikus domborulatok elől-hátul, mindehhez egy csábos mosoly és egy szőke hajzuhatag. Ráadásul még esze is van, orvosnak készül, már az egyetemmel birkózik. Hogy a konyhában se mozogjon idegenként, arról a mama gondoskodott. Csak lehet benne valami, hogy a kanadai ifjak elég mamlaszok, mert nemigen legyeskedik körülötte senki. Bezzeg otthon! Ha egy ilyen szépség odahaza tűnne fel, akkor a lovas rendőröknek kéne kardlapozni a tülekedő gavallérokat a ház elől.
És itt van Balázs is az ünnepelt, vidám, bohókás fickó, gyérülő hajjal, korpulens külsővel. Két perc után úgy érzem, hogy már száz éve ismerjük egymást. Öltözéke nem kihívó, de amint végigfut pillantásom a fényes selyemingen és a zokni nélküli férfiszandálon, megérzem rögtön, hogy „másként gondolkodó”. A későbbiek azután igazolják feltételezéseimet. Balázska egy éjszakai klubban táncol, női ruhában- avatnak be a háziak a titokba.
- Nocsak! - húzom fel a szemöldököm. - Ilyesmi még nemigen volt odahaza, amikor eljöttünk!
Balázs polgári foglalkozása fodrász, de ez körülbelül annyit jelent számára, mint Feri barátomnak a radiátorok szerelése délelőttönként az esti bárzongorázás mellett. A színpad az igazi elemük, a nap többi része csak arra jó, hogy némi stabil jövedelemmel is tudjanak számolni.
Lassan szállingóznak a többiek is, a nappali megtelik lármás beszélgetéssel, mellyel a magyar tánczenét próbáljuk túlharsogni. Laciék is befutnak, hosszan mentegetőzik a késés miatt, hiába, ő még odahaza sajátította el az udvariasság alapszabályait. Őszbe hajló negyvenes, jóképű pasas, gondolom, ilyen külsővel nem lehet nehéz karriert építeni. De túlságosan szerény modora, halk beszéde nem segíti elérni a kívánt eredményt. Mérnöki diplomával a zsebében még mindig csak műszaki rajzok felett görnyed és csendesen sajnálkozik a szerény fizetése miatt. Neje elegáns, csinos, fiatalos nő és ahogy így végignézek a hölgykoszorún, hazafiúi büszkeséggel állapítom meg, hogy milyen sok jó alakú nő van a társaságban. Igaz, nincs kanadai a meghívottak között.
Megjelenik Ibolya is, festett szőke, formás idomokkal, kissé nyers vonásokkal, rendezetlen külsővel és egy tagbaszakadt néger fiatalemberrel.
A háziasszony a konyhában matat, itt végre akad egy percünk, hogy személyesebb dolgokra terelődjék a szó. Megérdeklődjük tőle, hogyan tetszik az öccsének Kanada.
- Á, gyerekek, - legyint Edit - a második napon már kijelentette, hogy semmi pénzért nem maradna itt. Pedig az volt a tervem, hogy itt tartom, ellakna nálunk, aztán majd csak talál valami munkát. De ez nem tudja otthagyni Pestet! - bök fejével a nappaliban társalgó Balázs felé.
Sorra érkeznek a többiek, már kezdek rémüldözni, hogyan fogunk elférni, de a háziasszony csak int, ideje átfáradni a klubszobába, amelyet jó előre lefoglalt a mai esemény miatt.
A rendezvények céljára szolgáló helyiség tízlépésnyire van a háztól, így aztán nem jelent gondot az ételek és italok áthordása sem. A töméntelen ennivaló láttán még inkább tudom díjazni a hölgyek karcsúságát. Ritán is megakad a férfiszem, ujjatlan blúzában, testhez simuló bársonynadrágjában számlálatlanul kapja a bókokat. Persze a legtöbb figyelem Editkét illeti, még a korosodó apukák is felcsapnak textilipari szakembernek és hosszasan tanulmányozzák a miniszoknyája anyagát.
Újabb későn jövő érkezik, Tóni csörög a szatyraival, lihegve panaszkodik a forgalomra. A közlekedés kapcsán valaki rémtörténetbe kezd, a városban garázdálkodó ázsiai fiatalokról van szó, akik feltuningolt autóikkal versenypályának használják az utcákat. Mindenki hallott ezekről a halálos áldozatokat követelő esetekről és általános a vélemény, hogy komolyabb büntetés kéne az ámokfutók megfékezésére.
- Gyerekek! Gyerekek! - kiabál Balázs. - Azt a viccet hallottátok . . . - minden vágya, hogy újra ő legyen a figyelem középpontjában. Mindenki lecsendesedik, az ünnepelt feláll, hogy jobban lássuk.
- Szóval, - vesz nagy levegőt - megkérdezik a cigányt, hol szilveszterezett két évvel ezelőtt.
- Hát két éve Pásztón voltunk - válaszol Gazsi. - Az asszonyt hárman megdugták, engem meg félholtra vertek.
- És hol voltatok tavaly?
- Tavaly Pásztón voltunk, az asszonyt leteperték öten, nekem meg eltörték a karom és két bordám.
- És idén hova mentek szilveszterezni?
- Még nem tudom. Az asszony Pásztóra akar.
A röhögés még el sem ül, Balázska már belesikolt a hangzavarba.
- Pfúj! Két dolgot utálok rettenetesen! A fajgyűlöletet, meg a cigányokat!
Balázska csatát nyert. Már minden szem rá szegeződik, az újabb vicceit várják. De ő nem idegen tollakkal akar ékeskedni. A felhangosított zenére táncolni kezd, csábos vonaglásából következtetve, női ruhában elképzelve, eszméletlen sikere lehet bizonyos urak körében, abban a kis pesti mulatóban. Már a nővérét is táncba vonszolja, együtt bolondoznak, tetőfokán a hangulat.
Táncolnak a párok, Ibolya is a boyfriendje felé közelit, aki egy széken ücsörög. Kissé megemelve a szűk szoknyáját a néger fiú ölébe ereszkedik, miközben csípője a zene ütemére hullámzik.
Még jó, hogy a gyerekek valahol kinn ugrálnak, igazán nem a serdületlen ifjúság szemének való ez az erotikus felkínálkozás - gondolom magamban.
Tóni lép mellém, együtt szemléljük a látványt. Tóni fiatal, harmincas kölyök, alacsony, vézna, kellemes vonásokkal, melyek azonban inkább fiúsak, mint férfiasak. Egy könyvtárban futottunk össze még annak idején, örömmel jött oda barátkozni, mikor meghallotta, hogy fiammal magyarul beszélek. Ma is megmosolygom, hogy milyen nehezen tudott visszategezni. Hiába, az évek - sóhajtom.
Most megbök, és Ibolya felé mutat, aki már a néger fiú ölében ül, míg ujjaival szőke haját túrja.
- Tudod ki ez a nő? - kérdezi a fülemhez hajolva.
- Valami Ibolya. Te Tóni, meg ne próbálj közeledni, ha ez a néger bevág neked, olyan kondenzcsíkot fogsz húzni, mint egy vadászgép! Térj észre!
- Tudod ki ez a nő?! - teszi fel még egyszer a kérdést, kissé ingerültebben.
Kíváncsian rámeredek.
- A feleségem! - közli kissé reszelős hangon.
Tóni félig üres poharát vizsgálom, nem ihatott ez annyit, hogy ilyen hülyeségeket beszéljen.
- Tóni, nincs itt a szemüveged! Ez az Ibolya!
- Ez a feleségem! - ismétli makacsul.
Erre már csak kimegyünk a teremből, mert a hangzavarban nem hallom rendesen. Pedig látom rajta, hogy nagyon el szeretné mondani. Az udvaron aztán hozzákezd.
- Kérlek, én ezt a nőt elvettem feleségül! Hatezer dolláromba került, mert annyit kért.
Ja! A névházasság! - ugrik be hirtelen.
- Nézd, amilyen gyenge mostanában a kanadai dollár… Hát nem is volt egy rossz vétel!
- Ne viccelj! - utasít rendre. -Tudod, hogy hogy állok! Nekem ez a hatezer… Elvettem, mert azt mondták, hogy reménytelen máshogy itt maradni. Nem állt valami jól az ügyem, pedig mindent megpróbáltam. De ezeknek már nem számít, hogy kit, hogyan üldöznek otthon, ha egyszer kapitalizmus van odahaza is.
- Hát ez igaz! - bólogatok. Nagyon ismerős mindez, mi is hasonló kanosszát jártunk, igaz még Svédországban, jó néhány éve.
- Szóval, valaki ajánlotta nekem ezt az Ibolyát, hogy ő hozzám jönne, mert momentán nincs férjnél. Ha én meg be tudok lobogtatni a hatóságoknál egy papírt, hogy kanadai állampolgár a nejem, csak nem raknak haza.
- Nemes gondolat. - ismerem el.
- Na de kiderült a naccságáról, hogy olyan priusza van, hogy a rendőrség külön szekrényt kellett nyisson az aktáinak! Áruházi lopások, kábítószer, kétes kapcsolatok az alvilággal és más hasonlók! Ha én azzal megyek be az emigrációra, hogy ez a nő a felségem, joggal hiszik, hogy én is valami késelő strici vagyok.
- És ezt nem tudtad korábban?!
- Nem hát! Gondolod, hogy elveszem, ha a felét is tudom, hogy miféle?! Kidobtam az ablakon hat rongyot és még le is tagadhatom, hogy megnősültem. - kesereg.
A vállára teszem a kezem.
- Tóni, hát csak ki lehet mászni ebből valahogy!
- Várjál! Ibike drága újabban zsarolni próbál. Azt mondja, hogy ha nem támogatom rendszeresen, befújja a névházasságot.
Dermedten hallgatok. Erre igazán nem voltam felkészülve.
- De engem sem kell félteni! - szívja tele a tüdejét Tóni. - Megmondtam neki, hogy ismerem jól az idevonatkozó paragrafusokat. Ha pénzt akar tőlem, akkor én meg követelni fogom, hogy tartson el, mint a férjét, mert nincs munkám. Mert akkor kilépek a melóból és tartson el! Létezik férjtartás is! Az asszony köteles gondoskodni a házastársáról, ha annak nincs jövedelme!
Hirtelen értelmet nyer, hogy miért időzött Tóni annyit a könyvtárban.
- Tényleg van ilyen törvény?- faggatom. Sosem árthat egy ilyen biztató perspektíva.
- Nem’tom! - ismeri be. Képzelheted, hogy milyen gyorsan haladok az angol jogi könyvekkel. De ő elhitte és ez a lényeg! - derül fel.
- Tóni, Tóni! - ingatom a fejem. - Ha abból a hatezerből lottót veszel, lehet, hogy milliomosként térhettél volna haza.
- De ha csak magamra költöm! Most nem ilyen kocsival járnék! - bök fejével az utcán parkoló szakadt kis Toyota felé.
Visszatérünk a terembe, mert Balázska tortája következik. Negyvenkét gyertyát készül elfújni egy szuszra, harsány biztatások közepette. A vendégek a „Happy Birthday”-t éneklik, Edit már készíti elő a süteményes tálakat. Balázska nekifog az ajándékok kibontásának, mert természetesen senki sem jött üres kézzel. Amíg kicsomagol, valóságos egyszemélyes show műsort produkál. Különféle alakokat utánozva mustrálgatja a kapott ajándékokat, jelmez sem kell ahhoz, hogy elhiggyük, most egy öreg kofa perlekedik velünk, majd később egy elkényeztetett úrihölgy fanyalog.
Akinek nem felel meg a torta, kérhet a krémesből, mert az is van ma itt, a magyar pék jóvoltából. Balázsnak azonban a sütemény nem jelenthet hiánycikket, mert belemarkol és célba veszi vele nővérét. Edit sem marad adós a válasszal, burleszkfimekbe való csata veszi kezdetét. Én óvatosan elhúzódom a repkedő sütemények útjából, nem mutatna jól a mohazöld pulóveremen a sok fehér hab. Végigpillantok a csatatérré vált termen és elkezdem szánni azt a személyt, akire a takarítás vár.
Balázska és Edit felszabadultan kergetőznek, a többiek is belekapcsolódnak a csatába. Tóni is itt rohangál, feledve gondjait és próbálja kerülni a felé röpülő adagokat. Teljes a vidámság, felhőtlen pillanatok ezek.
De ha egy varázserejű öreg boszorkány a kristálygömbjébe pillantana, riasztó dolgokat jövendölne az önfeledten rohangálóknak.
Tóni megtudhatná, hogy hamarosan meglátogatja Pesten élő barátnője, aki még nem is tud a házasságáról. A lány terhes lesz és hazakönyörgi Tónit is. Már Pesten születik meg a gyerek, de a fiatalok nem tudnak egybekelni, mert Tónit köti ez a szerencsétlen névházasság.
Balázska pedig megtudhatná, hogy ez volt az utolsó születésnapja. Néhány hónap múlva, nagy fájdalmakkal fog ébredni pesti otthonában, kórházba szállítják szívpanaszok miatt, majd kétnapi küzdelem után megáll a szíve örökre. Egy-két újság kissé gunyoros hangon megemlékezik majd a pesti éjszaka különleges figurájáról. Az egyik lap még azt is megemlíti a búcsúztatóban, hogy csapnivaló fodrász volt, de nagy álmodozó. Hogy sokat emlegette nővérét és Kanadát, a lehetőségek országát.
Születésnapra vagyunk hivatalosak, de ezúttal nem gyermek az ünnepelt. Régi kedves ismerősünk, Edit gondolta úgy, hogy meglepi nála vendégeskedő testvérét egy kis partival.
- Nem kell hozni semmit, nem lesz nagy felhajtás, csak épp összejön pár család, dumálunk, meg lesz egy kis pia! - próbál kedvet csinálni az eseményhez.
Igazán nem kell kéretni minket, hogy egy kicsit kimozduljunk innen. Amúgy sem dúskálunk az eseményekben, ráadásul a férfi pár napja jött Magyarországról, minden együtt van tehát egy kellemes délutánhoz.
Útnak indulunk a megbeszélt szombaton a város másik végébe, ahol Edit lakik két gyermekével, egy tisztességes méretű sorházban. Pontosan érkeztünk, tehát korán jöttünk. Még csak a háziak vannak jelen, van időnk körülnézni. Egy tisztességesen berendezett otthonban vagyunk, semmi nem árulkodik arról, hogy Edit egyedül próbálja biztosítani ezt a színvonalat a férj nélküli családnak. Ízléses bútorok, tiszta lakás, melynek a megszokott rendjét a szendvicses és süteményes tálcák sokasága zavarja. A polcokon rengeteg magyar műsoros kazetta, melyekhez a város öreg videó kalózánál lehet hozzájutni. Na meg könyvek, melyből a belépő sejtheti, hogy a lakás tulajdonosa nem kanadai. A háziasszony alacsony, energikus asszonyka, ő az, aki az apróhirdetésekben joggal használhatja a „csinosnak mondott” jelzőt. De azért a szája szögletében mélyülő vonások és eres, agyondolgozott kezei jelzik, hogy nem múltak el nyomtalanul a kemény munkával töltött évek.
A hajdani kispesti banktisztviselő takarításokat vállal és megszállottként dolgozik, hogy két teenager korú gyermeke semmiben se szenvedjen hiányt. Mert a férj már rég látóhatáron kívül került, a Judit körül legyeskedő úriember meg eléggé óvatos fajta, nemigen határozná el magát az együttélésre és a terhek enyhítésére. Nem akarja feladni saját lakását és az egyedüllét gondtalanságát. Ő is itt van már, sörével gunnyaszt az egyik fotelben. Alkalmi találkozásaik mellett Editnek marad a mindennapi hajsza, a napi 12 órai takarítás a kis saját vállalkozás élén és az aggodalom, hogy megszólal-e holnap is a munkát ígérő telefon.
Itt vannak a fiatalok is, Árpád a vörösbe hajló nagykamasz, aki nemigen különbözik a vele egykorú ifjaktól, tán csak abban, hogy még magabiztosabb, mint kortársai.
Editke is itt mosolyog a maga húsz évével, címlapokra kívánkozó külsővel. Parányi miniszoknyában van, mert tudja jól, ilyen lábakat vétek takargatni. Fantasztikus domborulatok elől-hátul, mindehhez egy csábos mosoly és egy szőke hajzuhatag. Ráadásul még esze is van, orvosnak készül, már az egyetemmel birkózik. Hogy a konyhában se mozogjon idegenként, arról a mama gondoskodott. Csak lehet benne valami, hogy a kanadai ifjak elég mamlaszok, mert nemigen legyeskedik körülötte senki. Bezzeg otthon! Ha egy ilyen szépség odahaza tűnne fel, akkor a lovas rendőröknek kéne kardlapozni a tülekedő gavallérokat a ház elől.
És itt van Balázs is az ünnepelt, vidám, bohókás fickó, gyérülő hajjal, korpulens külsővel. Két perc után úgy érzem, hogy már száz éve ismerjük egymást. Öltözéke nem kihívó, de amint végigfut pillantásom a fényes selyemingen és a zokni nélküli férfiszandálon, megérzem rögtön, hogy „másként gondolkodó”. A későbbiek azután igazolják feltételezéseimet. Balázska egy éjszakai klubban táncol, női ruhában- avatnak be a háziak a titokba.
- Nocsak! - húzom fel a szemöldököm. - Ilyesmi még nemigen volt odahaza, amikor eljöttünk!
Balázs polgári foglalkozása fodrász, de ez körülbelül annyit jelent számára, mint Feri barátomnak a radiátorok szerelése délelőttönként az esti bárzongorázás mellett. A színpad az igazi elemük, a nap többi része csak arra jó, hogy némi stabil jövedelemmel is tudjanak számolni.
Lassan szállingóznak a többiek is, a nappali megtelik lármás beszélgetéssel, mellyel a magyar tánczenét próbáljuk túlharsogni. Laciék is befutnak, hosszan mentegetőzik a késés miatt, hiába, ő még odahaza sajátította el az udvariasság alapszabályait. Őszbe hajló negyvenes, jóképű pasas, gondolom, ilyen külsővel nem lehet nehéz karriert építeni. De túlságosan szerény modora, halk beszéde nem segíti elérni a kívánt eredményt. Mérnöki diplomával a zsebében még mindig csak műszaki rajzok felett görnyed és csendesen sajnálkozik a szerény fizetése miatt. Neje elegáns, csinos, fiatalos nő és ahogy így végignézek a hölgykoszorún, hazafiúi büszkeséggel állapítom meg, hogy milyen sok jó alakú nő van a társaságban. Igaz, nincs kanadai a meghívottak között.
Megjelenik Ibolya is, festett szőke, formás idomokkal, kissé nyers vonásokkal, rendezetlen külsővel és egy tagbaszakadt néger fiatalemberrel.
A háziasszony a konyhában matat, itt végre akad egy percünk, hogy személyesebb dolgokra terelődjék a szó. Megérdeklődjük tőle, hogyan tetszik az öccsének Kanada.
- Á, gyerekek, - legyint Edit - a második napon már kijelentette, hogy semmi pénzért nem maradna itt. Pedig az volt a tervem, hogy itt tartom, ellakna nálunk, aztán majd csak talál valami munkát. De ez nem tudja otthagyni Pestet! - bök fejével a nappaliban társalgó Balázs felé.
Sorra érkeznek a többiek, már kezdek rémüldözni, hogyan fogunk elférni, de a háziasszony csak int, ideje átfáradni a klubszobába, amelyet jó előre lefoglalt a mai esemény miatt.
A rendezvények céljára szolgáló helyiség tízlépésnyire van a háztól, így aztán nem jelent gondot az ételek és italok áthordása sem. A töméntelen ennivaló láttán még inkább tudom díjazni a hölgyek karcsúságát. Ritán is megakad a férfiszem, ujjatlan blúzában, testhez simuló bársonynadrágjában számlálatlanul kapja a bókokat. Persze a legtöbb figyelem Editkét illeti, még a korosodó apukák is felcsapnak textilipari szakembernek és hosszasan tanulmányozzák a miniszoknyája anyagát.
Újabb későn jövő érkezik, Tóni csörög a szatyraival, lihegve panaszkodik a forgalomra. A közlekedés kapcsán valaki rémtörténetbe kezd, a városban garázdálkodó ázsiai fiatalokról van szó, akik feltuningolt autóikkal versenypályának használják az utcákat. Mindenki hallott ezekről a halálos áldozatokat követelő esetekről és általános a vélemény, hogy komolyabb büntetés kéne az ámokfutók megfékezésére.
- Gyerekek! Gyerekek! - kiabál Balázs. - Azt a viccet hallottátok . . . - minden vágya, hogy újra ő legyen a figyelem középpontjában. Mindenki lecsendesedik, az ünnepelt feláll, hogy jobban lássuk.
- Szóval, - vesz nagy levegőt - megkérdezik a cigányt, hol szilveszterezett két évvel ezelőtt.
- Hát két éve Pásztón voltunk - válaszol Gazsi. - Az asszonyt hárman megdugták, engem meg félholtra vertek.
- És hol voltatok tavaly?
- Tavaly Pásztón voltunk, az asszonyt leteperték öten, nekem meg eltörték a karom és két bordám.
- És idén hova mentek szilveszterezni?
- Még nem tudom. Az asszony Pásztóra akar.
A röhögés még el sem ül, Balázska már belesikolt a hangzavarba.
- Pfúj! Két dolgot utálok rettenetesen! A fajgyűlöletet, meg a cigányokat!
Balázska csatát nyert. Már minden szem rá szegeződik, az újabb vicceit várják. De ő nem idegen tollakkal akar ékeskedni. A felhangosított zenére táncolni kezd, csábos vonaglásából következtetve, női ruhában elképzelve, eszméletlen sikere lehet bizonyos urak körében, abban a kis pesti mulatóban. Már a nővérét is táncba vonszolja, együtt bolondoznak, tetőfokán a hangulat.
Táncolnak a párok, Ibolya is a boyfriendje felé közelit, aki egy széken ücsörög. Kissé megemelve a szűk szoknyáját a néger fiú ölébe ereszkedik, miközben csípője a zene ütemére hullámzik.
Még jó, hogy a gyerekek valahol kinn ugrálnak, igazán nem a serdületlen ifjúság szemének való ez az erotikus felkínálkozás - gondolom magamban.
Tóni lép mellém, együtt szemléljük a látványt. Tóni fiatal, harmincas kölyök, alacsony, vézna, kellemes vonásokkal, melyek azonban inkább fiúsak, mint férfiasak. Egy könyvtárban futottunk össze még annak idején, örömmel jött oda barátkozni, mikor meghallotta, hogy fiammal magyarul beszélek. Ma is megmosolygom, hogy milyen nehezen tudott visszategezni. Hiába, az évek - sóhajtom.
Most megbök, és Ibolya felé mutat, aki már a néger fiú ölében ül, míg ujjaival szőke haját túrja.
- Tudod ki ez a nő? - kérdezi a fülemhez hajolva.
- Valami Ibolya. Te Tóni, meg ne próbálj közeledni, ha ez a néger bevág neked, olyan kondenzcsíkot fogsz húzni, mint egy vadászgép! Térj észre!
- Tudod ki ez a nő?! - teszi fel még egyszer a kérdést, kissé ingerültebben.
Kíváncsian rámeredek.
- A feleségem! - közli kissé reszelős hangon.
Tóni félig üres poharát vizsgálom, nem ihatott ez annyit, hogy ilyen hülyeségeket beszéljen.
- Tóni, nincs itt a szemüveged! Ez az Ibolya!
- Ez a feleségem! - ismétli makacsul.
Erre már csak kimegyünk a teremből, mert a hangzavarban nem hallom rendesen. Pedig látom rajta, hogy nagyon el szeretné mondani. Az udvaron aztán hozzákezd.
- Kérlek, én ezt a nőt elvettem feleségül! Hatezer dolláromba került, mert annyit kért.
Ja! A névházasság! - ugrik be hirtelen.
- Nézd, amilyen gyenge mostanában a kanadai dollár… Hát nem is volt egy rossz vétel!
- Ne viccelj! - utasít rendre. -Tudod, hogy hogy állok! Nekem ez a hatezer… Elvettem, mert azt mondták, hogy reménytelen máshogy itt maradni. Nem állt valami jól az ügyem, pedig mindent megpróbáltam. De ezeknek már nem számít, hogy kit, hogyan üldöznek otthon, ha egyszer kapitalizmus van odahaza is.
- Hát ez igaz! - bólogatok. Nagyon ismerős mindez, mi is hasonló kanosszát jártunk, igaz még Svédországban, jó néhány éve.
- Szóval, valaki ajánlotta nekem ezt az Ibolyát, hogy ő hozzám jönne, mert momentán nincs férjnél. Ha én meg be tudok lobogtatni a hatóságoknál egy papírt, hogy kanadai állampolgár a nejem, csak nem raknak haza.
- Nemes gondolat. - ismerem el.
- Na de kiderült a naccságáról, hogy olyan priusza van, hogy a rendőrség külön szekrényt kellett nyisson az aktáinak! Áruházi lopások, kábítószer, kétes kapcsolatok az alvilággal és más hasonlók! Ha én azzal megyek be az emigrációra, hogy ez a nő a felségem, joggal hiszik, hogy én is valami késelő strici vagyok.
- És ezt nem tudtad korábban?!
- Nem hát! Gondolod, hogy elveszem, ha a felét is tudom, hogy miféle?! Kidobtam az ablakon hat rongyot és még le is tagadhatom, hogy megnősültem. - kesereg.
A vállára teszem a kezem.
- Tóni, hát csak ki lehet mászni ebből valahogy!
- Várjál! Ibike drága újabban zsarolni próbál. Azt mondja, hogy ha nem támogatom rendszeresen, befújja a névházasságot.
Dermedten hallgatok. Erre igazán nem voltam felkészülve.
- De engem sem kell félteni! - szívja tele a tüdejét Tóni. - Megmondtam neki, hogy ismerem jól az idevonatkozó paragrafusokat. Ha pénzt akar tőlem, akkor én meg követelni fogom, hogy tartson el, mint a férjét, mert nincs munkám. Mert akkor kilépek a melóból és tartson el! Létezik férjtartás is! Az asszony köteles gondoskodni a házastársáról, ha annak nincs jövedelme!
Hirtelen értelmet nyer, hogy miért időzött Tóni annyit a könyvtárban.
- Tényleg van ilyen törvény?- faggatom. Sosem árthat egy ilyen biztató perspektíva.
- Nem’tom! - ismeri be. Képzelheted, hogy milyen gyorsan haladok az angol jogi könyvekkel. De ő elhitte és ez a lényeg! - derül fel.
- Tóni, Tóni! - ingatom a fejem. - Ha abból a hatezerből lottót veszel, lehet, hogy milliomosként térhettél volna haza.
- De ha csak magamra költöm! Most nem ilyen kocsival járnék! - bök fejével az utcán parkoló szakadt kis Toyota felé.
Visszatérünk a terembe, mert Balázska tortája következik. Negyvenkét gyertyát készül elfújni egy szuszra, harsány biztatások közepette. A vendégek a „Happy Birthday”-t éneklik, Edit már készíti elő a süteményes tálakat. Balázska nekifog az ajándékok kibontásának, mert természetesen senki sem jött üres kézzel. Amíg kicsomagol, valóságos egyszemélyes show műsort produkál. Különféle alakokat utánozva mustrálgatja a kapott ajándékokat, jelmez sem kell ahhoz, hogy elhiggyük, most egy öreg kofa perlekedik velünk, majd később egy elkényeztetett úrihölgy fanyalog.
Akinek nem felel meg a torta, kérhet a krémesből, mert az is van ma itt, a magyar pék jóvoltából. Balázsnak azonban a sütemény nem jelenthet hiánycikket, mert belemarkol és célba veszi vele nővérét. Edit sem marad adós a válasszal, burleszkfimekbe való csata veszi kezdetét. Én óvatosan elhúzódom a repkedő sütemények útjából, nem mutatna jól a mohazöld pulóveremen a sok fehér hab. Végigpillantok a csatatérré vált termen és elkezdem szánni azt a személyt, akire a takarítás vár.
Balázska és Edit felszabadultan kergetőznek, a többiek is belekapcsolódnak a csatába. Tóni is itt rohangál, feledve gondjait és próbálja kerülni a felé röpülő adagokat. Teljes a vidámság, felhőtlen pillanatok ezek.
De ha egy varázserejű öreg boszorkány a kristálygömbjébe pillantana, riasztó dolgokat jövendölne az önfeledten rohangálóknak.
Tóni megtudhatná, hogy hamarosan meglátogatja Pesten élő barátnője, aki még nem is tud a házasságáról. A lány terhes lesz és hazakönyörgi Tónit is. Már Pesten születik meg a gyerek, de a fiatalok nem tudnak egybekelni, mert Tónit köti ez a szerencsétlen névházasság.
Balázska pedig megtudhatná, hogy ez volt az utolsó születésnapja. Néhány hónap múlva, nagy fájdalmakkal fog ébredni pesti otthonában, kórházba szállítják szívpanaszok miatt, majd kétnapi küzdelem után megáll a szíve örökre. Egy-két újság kissé gunyoros hangon megemlékezik majd a pesti éjszaka különleges figurájáról. Az egyik lap még azt is megemlíti a búcsúztatóban, hogy csapnivaló fodrász volt, de nagy álmodozó. Hogy sokat emlegette nővérét és Kanadát, a lehetőségek országát.