Súlyosbító körülmény
Egy újsághír alapján
Tamás, pontosabban Thomas, irigylésre méltó munkát végzett. Az un. „dreamjob” rendszeres utazásokat jelentett Kanada városai között, és ha végre célhoz ért, akkor sem várták megerőltető feladatok. Mindössze az áramszolgáltató telepeken kellett elvégezni bizonyos méréseket. A cége tisztességes fizetést, szállodai ellátást és gépkocsit biztosított, így a kívülállóknak valóban úgy tűnt, hogy Thomas megfogta az Isten lábát. Eleinte ő is így látta. Új kapcsolatokat, érdekes tájakat, izgalmas úti élményeket várt ettől a munkától. De hamar rá kellett jönnie, hogy a kanadai kisvárosok nem kínálnak rendkívüli kalandokat az utazóknak. Alig telt el pár hónap, és rettenetesen unni kezdte ezeket az utakat. De nem volt szíve hátat fordítani a jól fizető munkának. Azért sem, mert ha történetesen otthon találta a hétvége, akkor sem volt jobb helyzetben. Egyedül élt, nemigen volt társasága. A magány már úgy hozzá tartozott, mint egy állandóan hordott kabát. Az ismerősei néha cukkolni kezdték, nősülésre biztatták. Thomas egykedvűen jelentette ki, hogy a házasságban is lehet unatkozni. Tapasztalatból beszélt, egy megfakult, elromlott kapcsolatot hagyott maga mögött. Azért titkon bízott benne, hogy több esélye van az utakon a változatosságra, mint egy unalmas irodaházban. Türelemre intette magát és folytatta a végtelen autózásokat. Néha zokon vette a sorstól örökös egyedüllétét, ilyenkor önsajnálatba süppedt, máskor azonban energiával telve bizonygatta magának, hogy nincs oka panaszra. Felhangosította a kocsiban a rádiót, és együtt ordította az énekesekkel a slágereket. Magnókazettákat, könyveket cipelt magával, de hamar rájött, hogy a műsorok nem pótolják a beszélgetéseket, és a könyvek sem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. A regénybeli hősökkel mindig történt valami izgalmas, csak vele nem történt az égvilágon semmi. Ha megérkezett a következő kisvárosba, elfoglalta helyét a szállodában, a szobában tévézgetett, néha kisebb sétákat tett, de rendszerint a szálló bárjában, a városka egyetlen szórakozóhelyén kötött ki. Még be sem tette a lábát ezekbe a helyiségekbe, már tudta, mire számíthat. Tapasztalatai megtanították arra, hogy ne nagyon kezdeményezzen beszélgetést a helyiekkel. Sokszor még akkor is gyanakodva méregették, ha szótlanul fogyasztotta sörét a bárpultnál. Nem csodálkozott túlzottan a helybéliek viselkedésén. Apja elbeszéléseiből tudta, hogy nemcsak kanadai specialitásról van szó. A magyar falvakban is élt az idegengyűlölet, sőt, néha még a felvég sem tudott kijönni az alvéggel. Egyszer apja a falusi bálra hazaállított az egyetemista barátjával. A helybéliek gyanakodva méregették az idegent, és amikor az táncolni próbált, veszekedést provokáltak, jól összeverték, még a karját is eltörték. Nem várt több megértést az itteniektől sem, akikre a „vörös nyakú” gúnynevet ragasztották.
Hét közben ezeket a szórakozóhelyeket nem sokan látogatták. Egy-két lézengő a biliárdasztaloknál, néhány magányos alkoholista a bárpultnál, néha egy-két unatkozó alak a zenegép környékén, nőket meg csak elvétve látni. Annál nagyobb volt Thomas meglepetése, mikor egy fiatalos, szolid külsejű nő állt meg mellette. Az asszony tüzet kért. A férfi reflexszerűen nyúlt a zsebeihez, majd szinte szánakozva ismerte be, hogy nem dohányzik.
A csapos sokatmondóan ránézett, és elétolt egy doboz gyufát. Thomas tüzet adott, beszélgetni kezdtek. A pár közömbös mondat alatt megpróbálta kideríteni, hogy kivel is hozta össze a sorsa. A nő nyilván nem a zene miatt jár ide, - gondolta,- de sem a ruházata, sem a viselkedése nem árulkodott arról, hogy hivatásos lenne. Inkább egy egyszerű, vidéki háziasszonynak tűnt, aki csak egy szabad estéjét akarja egy ital mellett eltölteni. Thomas zavartan válaszolgatott a nőnek, aki ráérősen kérdezősködött. A férfi felbátorodott és beszélni kezdett, de óvakodott attól, hogy a nőt faggassa. Jobban esett a bizonytalanság, hogy valóban egy unatkozó háziasszonyt sodort útjába a véletlen. Az asszony viselkedése csak tovább erősítette a hitét. Barátságos volt, közvetlen, bár kissé szórakozottnak tűnt. Thomas megpróbálkozott néhány sikamlósabb viccel is, a nő vette ugyan a lapot, de nem díjazta különösebben az olcsó poénokat. Thomas ezt jó jelnek vélte. Akkor ez nem olyan - gondolta elégedetten. A nő is elárult magáról egy-két apróságot, többek között azt, hogy egyedül él. Thomast régen tapasztalt boldogság kerítette hatalmába. A nő most a munkájáról faggatta. Thomas boldog, bőbeszédű előadásba kezdett, átjárta az öröm, hogy végre hallgatósága van, a nő bátorítóan mosolygott, a férfi kezdte úgy érezni, mintha már nagyon régóta ismernék egymást. Ittak néhány kört, majd a nő indulni akart. Kotorászni kezdett a táskájában, de Thomas megelőzte, és előkapta a tárcáját. A nő kicsit szabódott, de aztán engedett a férfi erőszakosságának.
- Elkísér?- kérdezte szinte közömbösen.
Thomas azonnal felpattant, és követte a nőt. A parkolóban az asszony Thomas szemébe nézett:
- Kétszáz. – mondta nemes egyszerűséggel. – Egy órára, a szobádban.
A férfi arcán átfutott a csalódás, nehezen tudott megszólalni. De aztán belegyezően bólintott. Elindultak a szobája felé, a nő belekarolt, most megint olyan volt, mint egy engedelmes feleség.
A szobában a nő megállt Thomas előtt, és várakozóan nézett rá. A férfi zavartan kotorászni kezdett a zsebeiben.
- Visa kártyával is lehet fizetni? – sütötte el a suta viccet.
A nő nem nevetett. Előkerültek a húszasok, amiket a nő gondosan megszámolt, majd a táskájába tett. Vetkőzni kezdett, a férfi zavartan álldogálva nézte. Gépiesen vált meg a ruháitól, mozdulataiban nem lehetett felfedezni semmi izgatót, olyan volt, mint aki az esti, lefekvés előtti rutinfeladatát végzi. A férfi csalódottan toporgott. A nőnek még arra is volt gondja, hogy kisimítson egy gyűrődést a szoknyáján, mielőtt akkurátusan elhelyezte a széken. Megállt meztelenül a férfi előtt. Tartásáról le lehetett olvasni, hogy elégedett az alakjával. Hitét az sem ingatta meg, hogy a férfi egykedvűen, szinte csalódottan mustrálta. A nő valamikor valóban csinos lehetett, de a férfi már nem tudta felidézni a hajdani szépséget a kiszélesedett csípő és a megereszkedett mellek láttán.
A nő az ágyra dőlt, maga mellé intette a férfit. Thomas sietve vetkőzni kezdett, majd ruháitól megszabadulva a nő mellé feküdt. A többhónapos böjt megtette a magáét, izgalomba jött és birtokba vette a nőt. Rövid vonaglás után, elernyedve gurult az asszony mellé. Az már emelkedett is fel az ágyról és öltözködni kezdett. Thomas hitetlenkedve nézte.
- Egy óráról volt szó, nem?- kérdezte szárazon.
- Hát vagy egy óra, vagy egy menet, érted?
- A bárban egész más voltál!- tört ki a férfiből.
- Sose láttalak itt eddig! Mit tudhattam, hátha hekus vagy!
- Öt percet kaptam belőled!- emelte fel a hangját a férfi. – Kétszázért!
- Elmentél, nem?! –vágott vissza a nő.- Akkor most mit akarsz?! Üljek itt az ágy szélén, és lelkizzünk?!
- Öt perc volt az egész! - ismételte dühödten
- Az ágyban! De az nem az én hibám! Számold csak hozzá, hogy mennyit ücsörögtem veled a bárban. Hallgattam a kis életedet.
- Aljas dög! –horkant fel a férfi.
A nő felkapta az éjjeliszekrényen álló poharat és a férfi arcába öntötte az italt. Thomas felugrott és pofon ütötte a nőt. Dulakodni kezdtek, az ágyra zuhantak. A férfi elkeseredett dühvel próbálta befogni a nő száját, mert az sikoltozni kezdett. A nő karmolt, vadul dobálta magát a férfi alatt, és amikor a szájára tapadó kéz szorítása erősödni kezdett, hirtelen felrántotta térdét, és ágyékon rúgta a férfit. Thomas felüvöltött a fájdalomtól, majd megsemmisülten a nő mellé zuhant. A nő zihálva felkelt az ágyról és a férfi felé sziszegte:
- Ajánlom, hogy tűnj el innen, különben a barátom szétveri a pofádat.
A nő már rég elment, Thomas időérzékét elvesztve, mozdulatlanul feküdt, a fájdalom enyhülését várva.
Feltápászkodott, majd öltözködni kezdett. Táskájából egy üveget kotort elő, türelmetlenül döntötte magába az italt. Képzelete újrajátszotta a találkozást. A beszélgetést a bárban, az önfeledt társalgást, a boldog elégedettséget, hogy tartozik valakihez. Aztán újra és újra belemart a sérelem.
Elhagyta a szobáját, a bárt vette célba. Bekémlelt az ajtón, hamar felfedezte a nőt, aki egy férfi társaságában üldögélt a pultnál. A parkoló kocsik között bújt meg, onnan leste a kijáratot. A nő hamarosan feltűnt, lovagja kíséretében. Eltűntek egy szobában, fél óra is beletelt, mire a nő újra kilépett a folyosóra. Egyedül volt. Thomas megvárta, amíg a nő a parkoló kocsik közé kerül és elébe ugrott. A nő felsikoltott, de amikor felismerte a férfit, az ijedsége lekezelő pillantásba váltott.
- Mit akarsz?! Nem megmondtam, hogy kopjál le?!
Thomas előre lendült, kését a nő mellébe vágta. Az asszony elkerekedő szemmel, halk sikollyal rogyott össze. A férfi állt, és nézte. Sokszor elképzelte már, hogy egyszer találkozni fog a gyilkossággal. Magasztosnak, drámainak, katartikusnak képzelte azt a pillanatot. Ahogy a filmekben látta, komor töltésű zenével, borongós képsorokkal. De itt vidám, ostobácska dallam szűrődött ki a bárból, játékos fények villóztak az épület homlokzatán, derűs, csillagos, békés este volt. A világ nem akart tudomást venni egy emberi lény pusztulásáról. Üres aggyal bámulta a halott nőt, majd lehajolt és megkereste a pénztárcáját. Elhatározta, hogy kétszáz dollárt fog magához venni, de nem volt türelme számolgatni a bankjegyeket, így kimarkolta a tárca egész tartalmát.
Visszament a szobájába, lemosta a kését. A vízsugár alatt hosszan elnézte a markolatot ékesítő robusztus állatfigurát. Lezárta a bőröndjét, majd elindult a kocsijához.
Két nap múlva fogták el. Thomas nem tagadott, a rendőrségen hosszan, szinte kérdezés nélkül beszélt a történtekről. A sheriff rosszallóan csóválta a fejét. Egy kemény bűnözőt várt, egy vérbeli nehéz fiút, ez meg itt úgy locsog, mint egy vénasszony – állapította meg némi undorral.
A vizsgálati fogság következett, majd a tárgyalás. Védőügyvédje nem állt a helyzet magaslatán, igaz Thomas sem iparkodott azon, hogy rokonszenvet ébresszen maga iránt. Az ügyész dörögve sorolta a súlyosbító körülményeket. Az előre kitervelt szándékot, a készenlétben tartott kést, az aljas indokból, nyereségvágyból elkövetett, kegyetlen emberölést.
Kilenc évet kapott. Thomas nem rendült meg az ítélet hallatán, sőt inkább átfutott benne valamiféle ismeretlen izgalom, hogy most következik majd életének az érdekesebb része.
Most, hogy emberek közé kerül.
Egy újsághír alapján
Tamás, pontosabban Thomas, irigylésre méltó munkát végzett. Az un. „dreamjob” rendszeres utazásokat jelentett Kanada városai között, és ha végre célhoz ért, akkor sem várták megerőltető feladatok. Mindössze az áramszolgáltató telepeken kellett elvégezni bizonyos méréseket. A cége tisztességes fizetést, szállodai ellátást és gépkocsit biztosított, így a kívülállóknak valóban úgy tűnt, hogy Thomas megfogta az Isten lábát. Eleinte ő is így látta. Új kapcsolatokat, érdekes tájakat, izgalmas úti élményeket várt ettől a munkától. De hamar rá kellett jönnie, hogy a kanadai kisvárosok nem kínálnak rendkívüli kalandokat az utazóknak. Alig telt el pár hónap, és rettenetesen unni kezdte ezeket az utakat. De nem volt szíve hátat fordítani a jól fizető munkának. Azért sem, mert ha történetesen otthon találta a hétvége, akkor sem volt jobb helyzetben. Egyedül élt, nemigen volt társasága. A magány már úgy hozzá tartozott, mint egy állandóan hordott kabát. Az ismerősei néha cukkolni kezdték, nősülésre biztatták. Thomas egykedvűen jelentette ki, hogy a házasságban is lehet unatkozni. Tapasztalatból beszélt, egy megfakult, elromlott kapcsolatot hagyott maga mögött. Azért titkon bízott benne, hogy több esélye van az utakon a változatosságra, mint egy unalmas irodaházban. Türelemre intette magát és folytatta a végtelen autózásokat. Néha zokon vette a sorstól örökös egyedüllétét, ilyenkor önsajnálatba süppedt, máskor azonban energiával telve bizonygatta magának, hogy nincs oka panaszra. Felhangosította a kocsiban a rádiót, és együtt ordította az énekesekkel a slágereket. Magnókazettákat, könyveket cipelt magával, de hamar rájött, hogy a műsorok nem pótolják a beszélgetéseket, és a könyvek sem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. A regénybeli hősökkel mindig történt valami izgalmas, csak vele nem történt az égvilágon semmi. Ha megérkezett a következő kisvárosba, elfoglalta helyét a szállodában, a szobában tévézgetett, néha kisebb sétákat tett, de rendszerint a szálló bárjában, a városka egyetlen szórakozóhelyén kötött ki. Még be sem tette a lábát ezekbe a helyiségekbe, már tudta, mire számíthat. Tapasztalatai megtanították arra, hogy ne nagyon kezdeményezzen beszélgetést a helyiekkel. Sokszor még akkor is gyanakodva méregették, ha szótlanul fogyasztotta sörét a bárpultnál. Nem csodálkozott túlzottan a helybéliek viselkedésén. Apja elbeszéléseiből tudta, hogy nemcsak kanadai specialitásról van szó. A magyar falvakban is élt az idegengyűlölet, sőt, néha még a felvég sem tudott kijönni az alvéggel. Egyszer apja a falusi bálra hazaállított az egyetemista barátjával. A helybéliek gyanakodva méregették az idegent, és amikor az táncolni próbált, veszekedést provokáltak, jól összeverték, még a karját is eltörték. Nem várt több megértést az itteniektől sem, akikre a „vörös nyakú” gúnynevet ragasztották.
Hét közben ezeket a szórakozóhelyeket nem sokan látogatták. Egy-két lézengő a biliárdasztaloknál, néhány magányos alkoholista a bárpultnál, néha egy-két unatkozó alak a zenegép környékén, nőket meg csak elvétve látni. Annál nagyobb volt Thomas meglepetése, mikor egy fiatalos, szolid külsejű nő állt meg mellette. Az asszony tüzet kért. A férfi reflexszerűen nyúlt a zsebeihez, majd szinte szánakozva ismerte be, hogy nem dohányzik.
A csapos sokatmondóan ránézett, és elétolt egy doboz gyufát. Thomas tüzet adott, beszélgetni kezdtek. A pár közömbös mondat alatt megpróbálta kideríteni, hogy kivel is hozta össze a sorsa. A nő nyilván nem a zene miatt jár ide, - gondolta,- de sem a ruházata, sem a viselkedése nem árulkodott arról, hogy hivatásos lenne. Inkább egy egyszerű, vidéki háziasszonynak tűnt, aki csak egy szabad estéjét akarja egy ital mellett eltölteni. Thomas zavartan válaszolgatott a nőnek, aki ráérősen kérdezősködött. A férfi felbátorodott és beszélni kezdett, de óvakodott attól, hogy a nőt faggassa. Jobban esett a bizonytalanság, hogy valóban egy unatkozó háziasszonyt sodort útjába a véletlen. Az asszony viselkedése csak tovább erősítette a hitét. Barátságos volt, közvetlen, bár kissé szórakozottnak tűnt. Thomas megpróbálkozott néhány sikamlósabb viccel is, a nő vette ugyan a lapot, de nem díjazta különösebben az olcsó poénokat. Thomas ezt jó jelnek vélte. Akkor ez nem olyan - gondolta elégedetten. A nő is elárult magáról egy-két apróságot, többek között azt, hogy egyedül él. Thomast régen tapasztalt boldogság kerítette hatalmába. A nő most a munkájáról faggatta. Thomas boldog, bőbeszédű előadásba kezdett, átjárta az öröm, hogy végre hallgatósága van, a nő bátorítóan mosolygott, a férfi kezdte úgy érezni, mintha már nagyon régóta ismernék egymást. Ittak néhány kört, majd a nő indulni akart. Kotorászni kezdett a táskájában, de Thomas megelőzte, és előkapta a tárcáját. A nő kicsit szabódott, de aztán engedett a férfi erőszakosságának.
- Elkísér?- kérdezte szinte közömbösen.
Thomas azonnal felpattant, és követte a nőt. A parkolóban az asszony Thomas szemébe nézett:
- Kétszáz. – mondta nemes egyszerűséggel. – Egy órára, a szobádban.
A férfi arcán átfutott a csalódás, nehezen tudott megszólalni. De aztán belegyezően bólintott. Elindultak a szobája felé, a nő belekarolt, most megint olyan volt, mint egy engedelmes feleség.
A szobában a nő megállt Thomas előtt, és várakozóan nézett rá. A férfi zavartan kotorászni kezdett a zsebeiben.
- Visa kártyával is lehet fizetni? – sütötte el a suta viccet.
A nő nem nevetett. Előkerültek a húszasok, amiket a nő gondosan megszámolt, majd a táskájába tett. Vetkőzni kezdett, a férfi zavartan álldogálva nézte. Gépiesen vált meg a ruháitól, mozdulataiban nem lehetett felfedezni semmi izgatót, olyan volt, mint aki az esti, lefekvés előtti rutinfeladatát végzi. A férfi csalódottan toporgott. A nőnek még arra is volt gondja, hogy kisimítson egy gyűrődést a szoknyáján, mielőtt akkurátusan elhelyezte a széken. Megállt meztelenül a férfi előtt. Tartásáról le lehetett olvasni, hogy elégedett az alakjával. Hitét az sem ingatta meg, hogy a férfi egykedvűen, szinte csalódottan mustrálta. A nő valamikor valóban csinos lehetett, de a férfi már nem tudta felidézni a hajdani szépséget a kiszélesedett csípő és a megereszkedett mellek láttán.
A nő az ágyra dőlt, maga mellé intette a férfit. Thomas sietve vetkőzni kezdett, majd ruháitól megszabadulva a nő mellé feküdt. A többhónapos böjt megtette a magáét, izgalomba jött és birtokba vette a nőt. Rövid vonaglás után, elernyedve gurult az asszony mellé. Az már emelkedett is fel az ágyról és öltözködni kezdett. Thomas hitetlenkedve nézte.
- Egy óráról volt szó, nem?- kérdezte szárazon.
- Hát vagy egy óra, vagy egy menet, érted?
- A bárban egész más voltál!- tört ki a férfiből.
- Sose láttalak itt eddig! Mit tudhattam, hátha hekus vagy!
- Öt percet kaptam belőled!- emelte fel a hangját a férfi. – Kétszázért!
- Elmentél, nem?! –vágott vissza a nő.- Akkor most mit akarsz?! Üljek itt az ágy szélén, és lelkizzünk?!
- Öt perc volt az egész! - ismételte dühödten
- Az ágyban! De az nem az én hibám! Számold csak hozzá, hogy mennyit ücsörögtem veled a bárban. Hallgattam a kis életedet.
- Aljas dög! –horkant fel a férfi.
A nő felkapta az éjjeliszekrényen álló poharat és a férfi arcába öntötte az italt. Thomas felugrott és pofon ütötte a nőt. Dulakodni kezdtek, az ágyra zuhantak. A férfi elkeseredett dühvel próbálta befogni a nő száját, mert az sikoltozni kezdett. A nő karmolt, vadul dobálta magát a férfi alatt, és amikor a szájára tapadó kéz szorítása erősödni kezdett, hirtelen felrántotta térdét, és ágyékon rúgta a férfit. Thomas felüvöltött a fájdalomtól, majd megsemmisülten a nő mellé zuhant. A nő zihálva felkelt az ágyról és a férfi felé sziszegte:
- Ajánlom, hogy tűnj el innen, különben a barátom szétveri a pofádat.
A nő már rég elment, Thomas időérzékét elvesztve, mozdulatlanul feküdt, a fájdalom enyhülését várva.
Feltápászkodott, majd öltözködni kezdett. Táskájából egy üveget kotort elő, türelmetlenül döntötte magába az italt. Képzelete újrajátszotta a találkozást. A beszélgetést a bárban, az önfeledt társalgást, a boldog elégedettséget, hogy tartozik valakihez. Aztán újra és újra belemart a sérelem.
Elhagyta a szobáját, a bárt vette célba. Bekémlelt az ajtón, hamar felfedezte a nőt, aki egy férfi társaságában üldögélt a pultnál. A parkoló kocsik között bújt meg, onnan leste a kijáratot. A nő hamarosan feltűnt, lovagja kíséretében. Eltűntek egy szobában, fél óra is beletelt, mire a nő újra kilépett a folyosóra. Egyedül volt. Thomas megvárta, amíg a nő a parkoló kocsik közé kerül és elébe ugrott. A nő felsikoltott, de amikor felismerte a férfit, az ijedsége lekezelő pillantásba váltott.
- Mit akarsz?! Nem megmondtam, hogy kopjál le?!
Thomas előre lendült, kését a nő mellébe vágta. Az asszony elkerekedő szemmel, halk sikollyal rogyott össze. A férfi állt, és nézte. Sokszor elképzelte már, hogy egyszer találkozni fog a gyilkossággal. Magasztosnak, drámainak, katartikusnak képzelte azt a pillanatot. Ahogy a filmekben látta, komor töltésű zenével, borongós képsorokkal. De itt vidám, ostobácska dallam szűrődött ki a bárból, játékos fények villóztak az épület homlokzatán, derűs, csillagos, békés este volt. A világ nem akart tudomást venni egy emberi lény pusztulásáról. Üres aggyal bámulta a halott nőt, majd lehajolt és megkereste a pénztárcáját. Elhatározta, hogy kétszáz dollárt fog magához venni, de nem volt türelme számolgatni a bankjegyeket, így kimarkolta a tárca egész tartalmát.
Visszament a szobájába, lemosta a kését. A vízsugár alatt hosszan elnézte a markolatot ékesítő robusztus állatfigurát. Lezárta a bőröndjét, majd elindult a kocsijához.
Két nap múlva fogták el. Thomas nem tagadott, a rendőrségen hosszan, szinte kérdezés nélkül beszélt a történtekről. A sheriff rosszallóan csóválta a fejét. Egy kemény bűnözőt várt, egy vérbeli nehéz fiút, ez meg itt úgy locsog, mint egy vénasszony – állapította meg némi undorral.
A vizsgálati fogság következett, majd a tárgyalás. Védőügyvédje nem állt a helyzet magaslatán, igaz Thomas sem iparkodott azon, hogy rokonszenvet ébresszen maga iránt. Az ügyész dörögve sorolta a súlyosbító körülményeket. Az előre kitervelt szándékot, a készenlétben tartott kést, az aljas indokból, nyereségvágyból elkövetett, kegyetlen emberölést.
Kilenc évet kapott. Thomas nem rendült meg az ítélet hallatán, sőt inkább átfutott benne valamiféle ismeretlen izgalom, hogy most következik majd életének az érdekesebb része.
Most, hogy emberek közé kerül.