Szobor született
Nem mindennapi alkotással gyarapodott a hazai szoborpark. Attila hun király alakja került megformálásra, mely impozáns méretével méltó módon adózik a nagy uralkodó emlékének.
A mű születési körülményeiről Dr. Ciráki Györggyel beszélgetek, hiszen az ő kezdeményezésére született meg ez az alkotás. Tegeződni fogunk, mert erre feljogosít több évtizedes barátságunk.
‒ Gyuri, hogy is van ez? Üldögélsz odahaza a bőrfotelben, olvasgatsz és hirtelen eszedbe jut, hogy nincs méltó emléke Attila királynak?
‒ Nem egészen! Megszállott országjáró vagyok és amikor egy tarcali kirándulás alkalmával megtekintettem a monumentális Krisztus szobrot, valósággal lenyűgözött az ötven tonnás alkotás. Nem kell hívőnek lenni ahhoz, hogy megérezzük a szoborból áradó erőt és biztonságot. Ekkor gondoltam először arra, hogy milyen szép lenne hasonló emléket állítani Attilának, a nagy uralkodónak, akiről eddig csak mellszobrok és kisebb méretű alkotások születtek. Úgy gondoltam, hogy a szobor méretének sugallnia kéne a történelmi személy nagyságát.
‒ Így aztán öt méteres lett az alkotás. De ne szaladjunk előre...
‒ Hol vagyunk még a szobortól?! Az ötlet megszületett, de a neheze csak ezután jött. Gyűjtésbe kezdtem, mert természetesen nem állami pénzből terveztem a megvalósítást. Szerencsére nagyon sokan érezték szívügyüknek a szobor létrejöttét. Mestert is sikerült találni. A felvidéki származású Parlag István szobrász vállalta a munkálatokat Petró Attila gávavencsellői kőfaragó műhelyében.
‒ Szobrász tehát van már, jöhet a mintázás...
‒ Mivel a hunok királyáról nem maradt fenn semmiféle hitelesnek mondható ábrázolás, így Pap Gábor művészettörténész és Hidán Csaba harcművészet oktató véleménye alapján formálódott a figura. Azt gondolom, elégedettek lehetünk az eredménnyel. Az elkészült mű vonásaiban őrzi az őseinkről alkotott képet, erős és kemény karakter, nem afféle Mikulás bácsi. Az alak robosztussága is üzenet értékű. A kardot markoló kéz többféle értelmet hordozhat: a harcolni kész hadvezérét, vagy a békére, megegyezésre hajló államférfiét.
‒ A munka tehát elindult és ment minden, mint a karikacsapás...
‒ Nem mondhatnám! Nemcsak a munkálatok akadoztak, de az sem volt világos, hogy hol fog majd helyet kapni a szobor. Rengeteg helyszínt felkerestem. Nem szerettem volna, ha valami eldugott helyre kerül, vagy olyan körülmények közé, ami méltatlan lenne nemcsak az alkotáshoz, de a történelmi személyhez is. Sokszor ütköztem bürokratikus akadályokba. Több éves kálváriánkkal már a Magyar Nemzet is foglalkozott.
‒ Nem is értem! Egy önkormányzat azon problémázik, hogy egy ingyen kapott szobornak hol találjon helyet?! Nem látják a hasznát?! Hiszen egy ilyen nevezetesség akár turistacsalogató is lehet!
‒ Sajnos előfordult, hogy kényelemből vagy közönyösségből nem voltak hajlandóak a szobor ügyével foglalkozni. De végül is sikerült méltó helyet találni a szobornak. Ópusztaszeren a Nemzeti Történelmi Park főbejáratánál került elhelyezésre. Az alkotás remekül illeszkedik a park hangulatához és jelentősen gazdagítja a magyarság történelmével foglalkozó emlékparkot.
‒ Azóta az ünnepélyes szoboravatásra is sor került...
‒ Igen, augusztus 19-én, a Szent István napi ünnepségsorozatok alkalmával került sor a szobor leleplezésére. Az ünnepi beszédeket egyházi áldás és rövid műsor követte. Jobb helyre nem is kerülhetett volna ez a monumentális mészkőszobor, amely ezzel a helyszínnel remekül érzékelteti a hun-magyar folytonosságot, hiszen Árpád vezér szobra is a közelben található.
‒ Akkor - hogy egy rossz tréfával éljek- nagy mészkő esett le a szívedről. Ez az alkotás most már az idők végezetéig összefonódik a neveddel, hiszen neked köszönheti a létrejöttét. Akár hátra is dőlhetsz abban a fotelben...
‒ Igen, igen! De mint tudod, tőzsgyökeres újpesti vagyok. A negyedik kerületben az Árpád út olyan hosszú. Oda még nagyon jól jönne egy Árpád szobor!
Nem mindennapi alkotással gyarapodott a hazai szoborpark. Attila hun király alakja került megformálásra, mely impozáns méretével méltó módon adózik a nagy uralkodó emlékének.
A mű születési körülményeiről Dr. Ciráki Györggyel beszélgetek, hiszen az ő kezdeményezésére született meg ez az alkotás. Tegeződni fogunk, mert erre feljogosít több évtizedes barátságunk.
‒ Gyuri, hogy is van ez? Üldögélsz odahaza a bőrfotelben, olvasgatsz és hirtelen eszedbe jut, hogy nincs méltó emléke Attila királynak?
‒ Nem egészen! Megszállott országjáró vagyok és amikor egy tarcali kirándulás alkalmával megtekintettem a monumentális Krisztus szobrot, valósággal lenyűgözött az ötven tonnás alkotás. Nem kell hívőnek lenni ahhoz, hogy megérezzük a szoborból áradó erőt és biztonságot. Ekkor gondoltam először arra, hogy milyen szép lenne hasonló emléket állítani Attilának, a nagy uralkodónak, akiről eddig csak mellszobrok és kisebb méretű alkotások születtek. Úgy gondoltam, hogy a szobor méretének sugallnia kéne a történelmi személy nagyságát.
‒ Így aztán öt méteres lett az alkotás. De ne szaladjunk előre...
‒ Hol vagyunk még a szobortól?! Az ötlet megszületett, de a neheze csak ezután jött. Gyűjtésbe kezdtem, mert természetesen nem állami pénzből terveztem a megvalósítást. Szerencsére nagyon sokan érezték szívügyüknek a szobor létrejöttét. Mestert is sikerült találni. A felvidéki származású Parlag István szobrász vállalta a munkálatokat Petró Attila gávavencsellői kőfaragó műhelyében.
‒ Szobrász tehát van már, jöhet a mintázás...
‒ Mivel a hunok királyáról nem maradt fenn semmiféle hitelesnek mondható ábrázolás, így Pap Gábor művészettörténész és Hidán Csaba harcművészet oktató véleménye alapján formálódott a figura. Azt gondolom, elégedettek lehetünk az eredménnyel. Az elkészült mű vonásaiban őrzi az őseinkről alkotott képet, erős és kemény karakter, nem afféle Mikulás bácsi. Az alak robosztussága is üzenet értékű. A kardot markoló kéz többféle értelmet hordozhat: a harcolni kész hadvezérét, vagy a békére, megegyezésre hajló államférfiét.
‒ A munka tehát elindult és ment minden, mint a karikacsapás...
‒ Nem mondhatnám! Nemcsak a munkálatok akadoztak, de az sem volt világos, hogy hol fog majd helyet kapni a szobor. Rengeteg helyszínt felkerestem. Nem szerettem volna, ha valami eldugott helyre kerül, vagy olyan körülmények közé, ami méltatlan lenne nemcsak az alkotáshoz, de a történelmi személyhez is. Sokszor ütköztem bürokratikus akadályokba. Több éves kálváriánkkal már a Magyar Nemzet is foglalkozott.
‒ Nem is értem! Egy önkormányzat azon problémázik, hogy egy ingyen kapott szobornak hol találjon helyet?! Nem látják a hasznát?! Hiszen egy ilyen nevezetesség akár turistacsalogató is lehet!
‒ Sajnos előfordult, hogy kényelemből vagy közönyösségből nem voltak hajlandóak a szobor ügyével foglalkozni. De végül is sikerült méltó helyet találni a szobornak. Ópusztaszeren a Nemzeti Történelmi Park főbejáratánál került elhelyezésre. Az alkotás remekül illeszkedik a park hangulatához és jelentősen gazdagítja a magyarság történelmével foglalkozó emlékparkot.
‒ Azóta az ünnepélyes szoboravatásra is sor került...
‒ Igen, augusztus 19-én, a Szent István napi ünnepségsorozatok alkalmával került sor a szobor leleplezésére. Az ünnepi beszédeket egyházi áldás és rövid műsor követte. Jobb helyre nem is kerülhetett volna ez a monumentális mészkőszobor, amely ezzel a helyszínnel remekül érzékelteti a hun-magyar folytonosságot, hiszen Árpád vezér szobra is a közelben található.
‒ Akkor - hogy egy rossz tréfával éljek- nagy mészkő esett le a szívedről. Ez az alkotás most már az idők végezetéig összefonódik a neveddel, hiszen neked köszönheti a létrejöttét. Akár hátra is dőlhetsz abban a fotelben...
‒ Igen, igen! De mint tudod, tőzsgyökeres újpesti vagyok. A negyedik kerületben az Árpád út olyan hosszú. Oda még nagyon jól jönne egy Árpád szobor!