Lazán
– Úgy elmennék valahová, csak nincs kedvem hozzá! – nyilatkozta Szöszi, aki ezúttal vörös volt, mert a barátnői bíztatták, hogy ez a hajszín remekül áll majd neki. Nem állt remekül.
Gabó nem is figyelt. Azt a karcsú barnát bámulta a bárpultnál, akin olyan izgatóan kanyarodott a kötött szoknya.
– Tegnap majdnem lefejeltem a kondiban azt a genya Paját, mert rázta a búráját, hogy többet nyom fekve, mint én. Persze csak az öltözőben jagáskodik! Gizda köcsög.
– Klassz film ment este a tévében. – mélázott Szöszi. – A csaj is tudott repülni. Nem láttad?
– Volt is időm tévézni! Az egész család a plafonon volt, mert a nagyfatert bevitték a mentők a kórházba. Szédelgett, aztán rábukott az asztalra. Bele a mélytányérba. Leesett a vérnyomása. – mondta egykedvűen.
– Honnan? – kérdezte Szöszi, míg a telefonját nyomkodta.
– Mi honnan? De lökött vagy! Kagylózzál, ha dumcsizok! A nagyfatert ragozom! Bedobsz még valamit?
– Csak egy mentes vizet. Fogyózom...
Gabó végre ránézett.
– Inkább ne! Akkor mindig olyan horror vagy!
– Basszus! Letört a műkörmöm! Tök ciki! A horoszkópom is írta, hogy necces napom lesz!
Gabó most lepillantott a földre, a lába mellé tett táskára. Hirtelen megrándult.
– Ja ez meg... a francba, majdnem elfelejtettem... Figyelj Mirci!
A lány elmosolyodott. Szerette ezt a Mircit. Még az első napokban kapta ezt Gabótól, senki más nem hívta így.
– Mizujs? Gáz van?
– Figyu, majdnem elfelejtettem! Anyám rám bízott egy csomagot, be kéne vigyem az öregnek, de közbejött ez a buzi hűtőgépes, ma akarja megmutatni, hogy milyen cuccot szerzett a sörözőbe. Tudod, áprilisban nyitunk, minden nap számít! Bevinnéd neki a motyót? – hadarta.
– Mi van?! Én menjek be a kórházba?! Ez komoly?!
– Ne parázz, nem arra kérlek, hogy tedd tisztába az öreget, csak ezt a csomagot kéne bevinni neki. Mircike! Nem egy nagy ügy! Felszállsz a metróra, ott tesz le a kórház előtt! Megjutalmazlak érte! – duruzsolta Gabó.
– Ne oltogass! Hogy én egy kórházba?! Ez baromira ciki! Még elkapok valamit...
– Mit kapnál el Mircikém? Az alacsony vérnyomást? Figyelj, ha nem tudod vállalni, akkor nem vagyok zsír ezen a héten. Le kell mennem vidékre, hogy találkozzam a faszival... Az is lehet, hogy ott kell maradni pár napig. Ennek az ürgének van más dolga is. Akkor egy jó darabig nem találkozunk...
Ez hatott. A lány vonakodva igent mondott. De még nem volt minden tisztázva. Gabó felírta a címet, a pavilon számát, emeletet, kórtermet, még az öreg nevét is.
– És ha több Sípos bácsi van ott?
– Mircike, ne forrald az agyvizemet! Szerinted a négyágyas kórteremben lesz két Sípos Tamás?! Na jó! Az öregemnek hófehér bajsza van, sűrű ősz haja, elég sovány és a bal kezén az ujjai be vannak görbülve.
– Mért vannak begörbülve?
– Most tényleg ez a fontos?! Mit tudom én! Köszvény, vagy ilyesmi...
– Akkor, ha szemben állok vele, akkor melyik keze a rossz? Hogy is van ez?
– Hagyjuk a kezét, jó! Ne töpreng sokat, mert megárt!
– Nincs egy képed róla a telcsiden?
– Ja, majd a nagyfatert fotózgatom, ahogy hasal a medvebőrön... Haggyá má‵! Ha nem boldogulsz, csak találsz ott egy nővért. Valaki biztos útba igazít. Na itt a csomag! Szuper csaj vagy! Csumi, Mircikém!
Feltápászkodtak. Gabó még nyújtózkodott is egyet. Mára szabad, leülhet a haverokkal zsugázni. Múltkor is nyerésben volt, talán kitart a szerencséje.
Szöszi metróra szállt és gondosan számolta a megállókat a Nagyvárad térig. Csak egy megállóval ment túl, mert épp valami érdekeset talált a telefonján. Kiszállt a Népligetnél és gondolatban megdicsérte a tervezőket, hogy lépcsőzni sem kell, ha visszafelé akar menni.
Végül csak elérte az úti célt. A kórházat is megtalálta. A pavilont is. Az emeletre is feljutott. Kicsit habozott, hogy merre induljon. Tett néhány lépést a hosszú folyosón. Az egyik kórterem ajtaja nyitva volt. Belesett. Egy csonttá aszott vézna kis öregasszony feküdt az ágyon, félig nyitott szájjal, mozdulatlanul. Nem lehetett eldönteni, hogy van-e benne még élet. Szöszi megpróbálta elfordítani a fejét, de képtelen volt rá. Üveges tekintettel bámulta a kemény vonásokat, a nyitott száj feketeségét. Nem tudta megmagyarázni magának, hogy miért, de pár lépést tett a beteg felé. Szemét fogva tartotta a látvány. Kavargott benne valami, magyarázat nélkül, idegesítően, fájdalmasan, félelem keltően.
– Hát így?! – nyögte maga elé. Az élettelen arcot figyelte, meg a ráncos kezet, ami fakéregre emlékeztette. Reggel még hosszasan vizsgálta magát a tükörben és nagyon elégedett volt az eredménnyel. Egyszer majd ő is itt, egy ilyen ágyon!? Képtelenség! A vézna test alig rajzolt domborulatokat a takaróra. Megbabonázva bámulta a hamuszürke arcot. Tovább bűvölte ez a kisérteties mozdulatlanság. Most a szag is az orrába tódult. Ijesztő keveréke mindannak, amitől irtózik az ember. Mintha nem is a kórteremben állna, hanem valahol, egy baljós végtelenségben.
– Keres valakit? – hangzott a kérdés a háta mögül.
Szöszi megrándult. Zavartan megfordult. megmondta a nagypapa nevét. A nővér kissé rosszallóan vonult előtte, mutatva az utat.
A kórteremben a kisöreg érdeklődve vizsgálta az ágyához lépő fiatal teremtést. A lány végre átadta a csomagot és bemutatkozott. Az öreg hellyel kínálta. Szöszi leült az ágy szélére. Megpróbálta tartani magát, de aztán felszakadt benne a sírás. Vállai rázkódtak a zokogástól. Az öreg ijedten paskolta a kezét.
– No no kislány! Azért nincs akkora baj! – nyugtatgatta.
– Úgy elmennék valahová, csak nincs kedvem hozzá! – nyilatkozta Szöszi, aki ezúttal vörös volt, mert a barátnői bíztatták, hogy ez a hajszín remekül áll majd neki. Nem állt remekül.
Gabó nem is figyelt. Azt a karcsú barnát bámulta a bárpultnál, akin olyan izgatóan kanyarodott a kötött szoknya.
– Tegnap majdnem lefejeltem a kondiban azt a genya Paját, mert rázta a búráját, hogy többet nyom fekve, mint én. Persze csak az öltözőben jagáskodik! Gizda köcsög.
– Klassz film ment este a tévében. – mélázott Szöszi. – A csaj is tudott repülni. Nem láttad?
– Volt is időm tévézni! Az egész család a plafonon volt, mert a nagyfatert bevitték a mentők a kórházba. Szédelgett, aztán rábukott az asztalra. Bele a mélytányérba. Leesett a vérnyomása. – mondta egykedvűen.
– Honnan? – kérdezte Szöszi, míg a telefonját nyomkodta.
– Mi honnan? De lökött vagy! Kagylózzál, ha dumcsizok! A nagyfatert ragozom! Bedobsz még valamit?
– Csak egy mentes vizet. Fogyózom...
Gabó végre ránézett.
– Inkább ne! Akkor mindig olyan horror vagy!
– Basszus! Letört a műkörmöm! Tök ciki! A horoszkópom is írta, hogy necces napom lesz!
Gabó most lepillantott a földre, a lába mellé tett táskára. Hirtelen megrándult.
– Ja ez meg... a francba, majdnem elfelejtettem... Figyelj Mirci!
A lány elmosolyodott. Szerette ezt a Mircit. Még az első napokban kapta ezt Gabótól, senki más nem hívta így.
– Mizujs? Gáz van?
– Figyu, majdnem elfelejtettem! Anyám rám bízott egy csomagot, be kéne vigyem az öregnek, de közbejött ez a buzi hűtőgépes, ma akarja megmutatni, hogy milyen cuccot szerzett a sörözőbe. Tudod, áprilisban nyitunk, minden nap számít! Bevinnéd neki a motyót? – hadarta.
– Mi van?! Én menjek be a kórházba?! Ez komoly?!
– Ne parázz, nem arra kérlek, hogy tedd tisztába az öreget, csak ezt a csomagot kéne bevinni neki. Mircike! Nem egy nagy ügy! Felszállsz a metróra, ott tesz le a kórház előtt! Megjutalmazlak érte! – duruzsolta Gabó.
– Ne oltogass! Hogy én egy kórházba?! Ez baromira ciki! Még elkapok valamit...
– Mit kapnál el Mircikém? Az alacsony vérnyomást? Figyelj, ha nem tudod vállalni, akkor nem vagyok zsír ezen a héten. Le kell mennem vidékre, hogy találkozzam a faszival... Az is lehet, hogy ott kell maradni pár napig. Ennek az ürgének van más dolga is. Akkor egy jó darabig nem találkozunk...
Ez hatott. A lány vonakodva igent mondott. De még nem volt minden tisztázva. Gabó felírta a címet, a pavilon számát, emeletet, kórtermet, még az öreg nevét is.
– És ha több Sípos bácsi van ott?
– Mircike, ne forrald az agyvizemet! Szerinted a négyágyas kórteremben lesz két Sípos Tamás?! Na jó! Az öregemnek hófehér bajsza van, sűrű ősz haja, elég sovány és a bal kezén az ujjai be vannak görbülve.
– Mért vannak begörbülve?
– Most tényleg ez a fontos?! Mit tudom én! Köszvény, vagy ilyesmi...
– Akkor, ha szemben állok vele, akkor melyik keze a rossz? Hogy is van ez?
– Hagyjuk a kezét, jó! Ne töpreng sokat, mert megárt!
– Nincs egy képed róla a telcsiden?
– Ja, majd a nagyfatert fotózgatom, ahogy hasal a medvebőrön... Haggyá má‵! Ha nem boldogulsz, csak találsz ott egy nővért. Valaki biztos útba igazít. Na itt a csomag! Szuper csaj vagy! Csumi, Mircikém!
Feltápászkodtak. Gabó még nyújtózkodott is egyet. Mára szabad, leülhet a haverokkal zsugázni. Múltkor is nyerésben volt, talán kitart a szerencséje.
Szöszi metróra szállt és gondosan számolta a megállókat a Nagyvárad térig. Csak egy megállóval ment túl, mert épp valami érdekeset talált a telefonján. Kiszállt a Népligetnél és gondolatban megdicsérte a tervezőket, hogy lépcsőzni sem kell, ha visszafelé akar menni.
Végül csak elérte az úti célt. A kórházat is megtalálta. A pavilont is. Az emeletre is feljutott. Kicsit habozott, hogy merre induljon. Tett néhány lépést a hosszú folyosón. Az egyik kórterem ajtaja nyitva volt. Belesett. Egy csonttá aszott vézna kis öregasszony feküdt az ágyon, félig nyitott szájjal, mozdulatlanul. Nem lehetett eldönteni, hogy van-e benne még élet. Szöszi megpróbálta elfordítani a fejét, de képtelen volt rá. Üveges tekintettel bámulta a kemény vonásokat, a nyitott száj feketeségét. Nem tudta megmagyarázni magának, hogy miért, de pár lépést tett a beteg felé. Szemét fogva tartotta a látvány. Kavargott benne valami, magyarázat nélkül, idegesítően, fájdalmasan, félelem keltően.
– Hát így?! – nyögte maga elé. Az élettelen arcot figyelte, meg a ráncos kezet, ami fakéregre emlékeztette. Reggel még hosszasan vizsgálta magát a tükörben és nagyon elégedett volt az eredménnyel. Egyszer majd ő is itt, egy ilyen ágyon!? Képtelenség! A vézna test alig rajzolt domborulatokat a takaróra. Megbabonázva bámulta a hamuszürke arcot. Tovább bűvölte ez a kisérteties mozdulatlanság. Most a szag is az orrába tódult. Ijesztő keveréke mindannak, amitől irtózik az ember. Mintha nem is a kórteremben állna, hanem valahol, egy baljós végtelenségben.
– Keres valakit? – hangzott a kérdés a háta mögül.
Szöszi megrándult. Zavartan megfordult. megmondta a nagypapa nevét. A nővér kissé rosszallóan vonult előtte, mutatva az utat.
A kórteremben a kisöreg érdeklődve vizsgálta az ágyához lépő fiatal teremtést. A lány végre átadta a csomagot és bemutatkozott. Az öreg hellyel kínálta. Szöszi leült az ágy szélére. Megpróbálta tartani magát, de aztán felszakadt benne a sírás. Vállai rázkódtak a zokogástól. Az öreg ijedten paskolta a kezét.
– No no kislány! Azért nincs akkora baj! – nyugtatgatta.