Joggal, körömmel
Zoli barátom érdekes történettel ámít. Állítása szerint, évekkel ezelőtt, egy esős napon, a csúszós úttesten összekoccant egy másik autóval. Az ügy nem volt komoly, az ő kocsija megúszta egy karcolással, és neki természetesen nem lett semmi baja.
- Ne is gondoljak egy olyan légzsákos karambolra, vagy ilyesmire,- mondja- csak olyasmi volt az egész, mint mikor két pohár összekoccan.
És természetesen a kárvallott Mercedesen meg nem is igen lehetett felfedezni a koccanás nyomait. A másik kocsiban egy orosz koma ült, aki ettől az ütközéstől rögtön halálos beteg lett. Évek óta próbálja bizonyítani a biztosítónak, hogy belerokkant a karambolba, hogy a rettenetes ütközés óta lidérces álmai vannak, és hogy azóta fabatkát sem ér az élete. Persze, a biztosítót sem kell félteni, ott is ügyvéd áll a védelem élén, és rendre veri vissza az autós pasas próbálkozásait. Idén már úgy volt, hogy végre pontot tesznek az ügyre, de a kitűzött tárgyalásból nem lett semmi, mert a bíróság nem számolt azzal, hogy az orosz ürge 28 tanút akar felvonultatni igaza bizonyítására. Így kevés lett a tárgyalásra szánt két nap. És vajon mit fognak vallani ezek a tanúk? Azt, hogy Vologya felsír álmában a balesete óta? Esetleg be is vizel éjszakánként, mert álmában maga mögött látja a fenyegető rémet, Zoli barátunk kiskocsiját?! Vagy, hogy nem tudja szájához emelni kedvenc vodkás üvegét, a maradandó károsodások miatt?!
Az egész ügyről mindenki tudja, hogy nem más ez, mint egy jól megrendezett cirkusz, pusztán azért, hogy egy jelentős summával a zsebében zárhassa ezt a nevetséges színjátékot. Mert sajnos, a joghézagok, és az évtizedes gyakorlat lehetőséget ad efféle bohóckodásra. Magam is kaptam efféle leckét a szomszédaimtól. Oktattak erősen, hogy egy koccanás esetén már ki se szálljak a kocsimból, hanem egyik kezemmel azonnal tapogassam a nyakam, fájdalmas képet vágva, míg a másikkal azonnal hívjam a mobilomon az ügyvédemet.
- Hogy nincs ügyvéded? – kérdeztek vissza. – Hát hol élsz te, az őskorban?
Tanító mesterem nem a levegőbe beszélt. Ő is komoly tízezreket vasalt be a biztosítón, egy ártalmatlan utcai baleset után.
Bizony, olyan világban élünk manapság, hogy egy gépkocsis koccanás, az ölünkbe öntött forró kávé, vagy egy háztartási gép hiányos használati utasítása örökre megválthatja belépő jegyünket a gazdagsághoz. Persze nem azért elsősorban, mert megérdemeljük a jólétet szenvedéseinkért, hanem inkább azért, hogy az ügyeinket képviselő ügyvéd urak a maguk százalékain szintén kőkeményen meggazdagodhassanak.
De az ilyesféle ügyvédi bűvészmutatványok nemcsak a kis ügyek jellemzői, sajnos. Sok esetben szinte az egész társadalom fizeti az árát az ügyvédi kapzsiságnak. Emlékszünk még az állatfarmon éldegélő tömeggyilkos ügyére? Csak a hülye nem tudta, hogy ki a tettes, mégis több évig tartó cirkusz előzte meg azt az ítéletet. Azzal áltattak minket, hogy a törvényes út ezt kívánja, és ilyenkor ugye nem számíthatnak az adófizetők milliói.
A jogi csűrés–csavarás sajnos világjelenség. Egy hazai közéleti személyiség kijelentette, hogy Magyarországon sem beszélhetünk igazságszolgáltatásról, csupán jogszolgáltatásról. Azt hiszem, nem kell megmagyarázni a kettő közti különbséget.
Van kiút mindebből? Elérhetjük-e, hogy ne legyünk áldozatai az ügyvédi túlkapásoknak, és a jogtalanságoknak?
Hát, talán igen.
Küldjük gyermekünket ügyvédi pályára.
Zoli barátom érdekes történettel ámít. Állítása szerint, évekkel ezelőtt, egy esős napon, a csúszós úttesten összekoccant egy másik autóval. Az ügy nem volt komoly, az ő kocsija megúszta egy karcolással, és neki természetesen nem lett semmi baja.
- Ne is gondoljak egy olyan légzsákos karambolra, vagy ilyesmire,- mondja- csak olyasmi volt az egész, mint mikor két pohár összekoccan.
És természetesen a kárvallott Mercedesen meg nem is igen lehetett felfedezni a koccanás nyomait. A másik kocsiban egy orosz koma ült, aki ettől az ütközéstől rögtön halálos beteg lett. Évek óta próbálja bizonyítani a biztosítónak, hogy belerokkant a karambolba, hogy a rettenetes ütközés óta lidérces álmai vannak, és hogy azóta fabatkát sem ér az élete. Persze, a biztosítót sem kell félteni, ott is ügyvéd áll a védelem élén, és rendre veri vissza az autós pasas próbálkozásait. Idén már úgy volt, hogy végre pontot tesznek az ügyre, de a kitűzött tárgyalásból nem lett semmi, mert a bíróság nem számolt azzal, hogy az orosz ürge 28 tanút akar felvonultatni igaza bizonyítására. Így kevés lett a tárgyalásra szánt két nap. És vajon mit fognak vallani ezek a tanúk? Azt, hogy Vologya felsír álmában a balesete óta? Esetleg be is vizel éjszakánként, mert álmában maga mögött látja a fenyegető rémet, Zoli barátunk kiskocsiját?! Vagy, hogy nem tudja szájához emelni kedvenc vodkás üvegét, a maradandó károsodások miatt?!
Az egész ügyről mindenki tudja, hogy nem más ez, mint egy jól megrendezett cirkusz, pusztán azért, hogy egy jelentős summával a zsebében zárhassa ezt a nevetséges színjátékot. Mert sajnos, a joghézagok, és az évtizedes gyakorlat lehetőséget ad efféle bohóckodásra. Magam is kaptam efféle leckét a szomszédaimtól. Oktattak erősen, hogy egy koccanás esetén már ki se szálljak a kocsimból, hanem egyik kezemmel azonnal tapogassam a nyakam, fájdalmas képet vágva, míg a másikkal azonnal hívjam a mobilomon az ügyvédemet.
- Hogy nincs ügyvéded? – kérdeztek vissza. – Hát hol élsz te, az őskorban?
Tanító mesterem nem a levegőbe beszélt. Ő is komoly tízezreket vasalt be a biztosítón, egy ártalmatlan utcai baleset után.
Bizony, olyan világban élünk manapság, hogy egy gépkocsis koccanás, az ölünkbe öntött forró kávé, vagy egy háztartási gép hiányos használati utasítása örökre megválthatja belépő jegyünket a gazdagsághoz. Persze nem azért elsősorban, mert megérdemeljük a jólétet szenvedéseinkért, hanem inkább azért, hogy az ügyeinket képviselő ügyvéd urak a maguk százalékain szintén kőkeményen meggazdagodhassanak.
De az ilyesféle ügyvédi bűvészmutatványok nemcsak a kis ügyek jellemzői, sajnos. Sok esetben szinte az egész társadalom fizeti az árát az ügyvédi kapzsiságnak. Emlékszünk még az állatfarmon éldegélő tömeggyilkos ügyére? Csak a hülye nem tudta, hogy ki a tettes, mégis több évig tartó cirkusz előzte meg azt az ítéletet. Azzal áltattak minket, hogy a törvényes út ezt kívánja, és ilyenkor ugye nem számíthatnak az adófizetők milliói.
A jogi csűrés–csavarás sajnos világjelenség. Egy hazai közéleti személyiség kijelentette, hogy Magyarországon sem beszélhetünk igazságszolgáltatásról, csupán jogszolgáltatásról. Azt hiszem, nem kell megmagyarázni a kettő közti különbséget.
Van kiút mindebből? Elérhetjük-e, hogy ne legyünk áldozatai az ügyvédi túlkapásoknak, és a jogtalanságoknak?
Hát, talán igen.
Küldjük gyermekünket ügyvédi pályára.