Kilép, mögé, zár, zár
A falnak dőlve figyelte a táncosokat. Már jó ideje nem áltatta magát azzal, hogy az egész csoport érdekli. Nyolc páros forgott a keringő dallamára, de csak ezen a két fiatalon tudta felfedezni a tánc örömét. Tekintete állandóan visszatért hozzájuk. Most az ablak felé sodródtak. Sodródtak? Légies könnyedséggel siklottak a kopott parkettán. A zene bántóan felerősödött, de az ifjú táncosokat ez sem zökkentette ki a tempóból. A többiek arcáról a bizonytalanságot és a görcsös igyekezetet olvasta le, de ezek? Ezek itt valamiféle földöntúli mámorban suhannak, összekapaszkodva. Talán még sosem látott ilyen átéléssel táncolni senkit a tizenéves tanítványai közül.
Árpád zavartalanul bámulta kedvenceit. Erzsi volt a magasabb, hiába, ez az átka, ha azonos korúak kerülnek össze. A fiúk később érnek, külsőleg is le vannak maradva a hasonló korú lányoktól. Erzsi a tizenöt évével már kész nő, igen szemrevaló teremtés, Zolit viszont senki sem kezelné férfiként. De izmos és jó arcú, Árpád biztos benne, hogy hamarosan behozza azt az egy-két centi lemaradást. Tavaly kezdtek ide járni, Árpád nem is érti, hogy miként lett ilyen gyors a fejlődésük. De van erre magyarázat! A tehetség. Ez a ritka és kivételes másállapot, amely fittyet hány a gyakorlási időre, a bemagolt mozdulatokra, az intelmekre, és minden másra, mert ez belülről jön, és mert erre születni kell! És most itt van a keze alatt ez a csodakettős, ez a későn jött kárpótlás. Mert ezekből ő bajnokokat farag! Ez lesz az elégtétel a korábbi szánalmas szereplésekért. És talán most megfordul minden! Nagyon ráférne ez a siker. Ha már ő nem tudott a csúcsra jutni a makacs térdsérülése miatt, akkor legalább most, a tanítványaival! Nem, nem a pénz, dehogy a pénz. Jó az sem mellékes, de azért az csak fontosabb, hogy a szakma felnéz majd rá. Hiszen ezek az ő tanítványai!
Meg kell oldani, hogy több időt tudjon rájuk szánni! Igaz, a csoportról sem mondhat le, ennyire nem lehet kibabrálni velük, főleg, hogy olyan rendszeresen jönnek. De majd megbeszéli Zoliékkal a szombatot. Amennyire imád ez a két kölyök mozogni, biztos nem fognak ellenkezni. Aztán még hozzá kéne csapni egy másik napot is. Csak nekik. Mert csak velük akar foglalkozni, annyira biztos benne, hogy végre igazi kincsre bukkant. Most is, az a tartás! A lány felsőteste hátrahajlik, a fiú vigyázva, féltőn öleli, minden mozdulatuk belesimul a zenébe! Hát erre tényleg születni kell!
A dallamok még utoljára a magasba futottak, majd csend lett. A fiatalok egymásba kapaszkodva, lihegve álltak a táncparketten, a Mester utasítására várva. Intett, hogy vége mára. A csoport megkönnyebbült morgással indult az öltöző felé. De a kedvencei a teremben maradtak. A két fiatal összenézett, elindultak felé. Nem tudta mire vélni ezt a kimértséget. Megálltak előtte, láthatóan zavarban voltak. Rövid csend után Erzsi szinte észrevétlenül megbökte a fiú karját, mire az rákezdte:
- Árpi bácsi…khmm… Árpi bácsi, szóval az a helyzet, hogy szeretnénk szólni, hogy nem folytatjuk a táncot.
- Mi?! Micsoda?! Mi ütött belétek? – Árpád szinte krákogta a kérdést.
- Nem az, hogy nem folytatjuk – javította ki Erzsi a fiút, - hanem máshová fogunk járni.
- Hová, az istenért? – kiáltotta a kérdést Árpád.
- Géza bácsi csoportjába. Nála sokkal több modern tánc van. Jazz, hip-hop, meg minden…- mondta a fiú védekezően.
- Ezt ne itt, a terem sarkában beszéljük meg, jó? – mondta Árpád, nyugalmat erőltetve magára. - Öltözzetek át és gyertek be az irodámba.
A két gyerek eliszkolt. Árpád is mozdulni próbált, de mintha elhagyta volna az ereje. Aztán lassan csak elindult, szüntelen morgások között.
- Elveszítem ezt a két gyereket! Elúszik minden! Gézához kerülnek. Az én álmaim! Hát, jól ráfáztam a nagy terveimmel! Gézához! Biztos ez a szemét kezdte csalogatni őket. Maguktól ez nem jutott volna eszükbe. Ez leskelődött utánam és kiszemelte magának ezt a két gyereket. Persze hogy imponált nekik a dumájával, meg az ígéreteivel. Fellépések az egész országban, szerződések, versenyek, nagydíjak, minden szar egy rakáson! Mert a Géza a menő ebben a kurva városban! Állami támogatás, kitüntetések, minden lószar együtt! Persze a piszkos ügyeiről mindenki hallgat!
Árpád végre leülhetett az asztalához. Úgy fujtatott, mintha hegymászásból érkezett volna. Hirtelen eltörpült a saját vesztesége, már csak a fiatal pár járt az eszében. Szóval, hozzá készülnek! Az ő tanítványai Gézához kerülnek! Gézához, a többszörös bajnokhoz! A nagyképű bájgúnárhoz, aki nem akarja tudomásul venni, hogy felette is elszálltak az évek. Szegény Erzsi olyan kísértés lesz ennek az alaknak, hogy biztosan megpróbálja megszerezni magának. Nem ez lenne az első alkalom! Sőt, lehet, hogy az egész ajánlata már ezért született! Lehet, hogy ő nem is tartja olyan nagyra ezt a párost, és csak a lány érdekli! De miért garázdálkodhat ez szabadon?! És miért nem tett semmit ő sem? Hiszen ő is tudott arról az ügyről! Jó, jó, de rajta kívül még hányan?! Ráadásul, ha ő kezdi bolygatni a dolgot, még rásütik, hogy szakmai féltékenységből akarja beköpni Gézát. Az a szemét meg letagadna mindent. Mert nincsenek bizonyítékok. Az a tavalyi ügy elég nagy port vert fel, de csak házon belül, mert úgy tűnt, a kiskorúnak nem volt kifogása a zaklatás ellen. Amikor rájuk nyitottak, úgy viselkedett az a lány, mintha büszke lett volna arra, amit csinált. Ezzel aztán nem lehet bíróságra szaladni, és azt követelni, hogy büntessék meg a csábítót. Az a hülye fruska benne volt mindenben! Az nem bánta, hogy Géza a bugyijában turkált. De Erzsi biztosan nem lenne ehhez partner. Belőle áldozat lesz! Mit csináljak?! Mit csináljak?! – érezte homlokán az erek lüktetését.
A fiatalok megérkeztek, illedelmesen álldogáltak az ajtóban, megvárták, míg hellyel kínálja őket. Árpád hosszasan nézett rájuk, mielőtt megszólalt.
- Szóval a Géza! Ismerem őt elég régóta, tudom, hogy mire képes. Azt is tudom, hogy milyen sikeres a csoportja. Ha nektek kevés, amit itt kaptok, megértem.
Árpád most szünetet tartott, elfordult a székével és kivett a szekrényből egy hatalmas konyakos üveget. Poharakat kerített, majd előkotort a fiókból egy pakli cigarettát is. Az asztal üveglapján a fiatalok felé tolta:
- Tessék. Gyújtsatok rá, és igyatok, amennyi jólesik.
A két gyerek zavartan egymásra nézett, idegesen feszengeni kezdtek. A lány szólalt meg először:
- Árpi bácsi, hát mi kiskorúak vagyunk!
- Hát ez az! – csapott az asztalra Árpád és a lány szemébe nézett. – Mert Gézánál elfelejtheted, hogy kiskorú vagy! Mert Géza úgy fog kezelni, mint egy felnőtt nőt. És ne csodálkozz, ha bezárkózik veled az öltözőbe. Mert már megtette mással is. Mert egy rohadt kéjenc ez a Géza, aki amúgy a városunk büszkesége.
A lány arca egy pillanat alatt váltott pirosra.
- Úgy érti Árpi bácsi, úgy érti, hogy képes kikezdeni egy kiskorúval?
- Nézd Erzsi, tudom, hogy nagyon kegyetlen ez az egész, biztos nem kellett volna ajtóstól rontanom a házba, de ez az igazság. Tudom, hogy felnéztetek rá, hogy ez most szörnyű csalódás, tudom, hogy előbb kellett volna…
- Árpi bácsi mióta tud erről a dologról? – szakította félbe a lány.
- Mióta? Mióta? Várjunk csak! Ősszel volt az a verseny. Ja. Szóval, egy fél év telt el azóta.
- És jelentette valakinek?
- Nem. De értsd meg, az én szavam kevés ahhoz, hogy leállítsam. Mindenki azt hinné, hogy…
- Meg se próbálta?
- Nem, nem próbáltam semmit. Nem csináltam semmit.
- És most se csinál semmit, csak engem figyelmeztet a veszélyre, ugye? És minden marad a régiben.
- Nem olyan egyszerű ez… - próbált Árpád idő nyerni… - Értsd meg, hogy nincs bizonyíték.
- Nincs bizonyíték? De mindenki tudja, hogy megtörtént! És vajon hány lányt fogdosott ez az ember előtte? Mert biztos nem most kezdte.
Árpád tekintete elborult. Hirtelen maga előtt látta azt a síró kis szőkét azon a vidéki versenyen. Ijedten rázta a fejét, ha kérdezték, hogy mi baja, de úgy ki volt készülve, hogy nyugtatót kellett neki adni. Ennek már két éve. Aztán amikor az a tehetséges lány hagyta ott a csoportot, egyik napról a másikra, sose tudták meg, hogy miért. Újabb arcok merültek fel, hirtelen értelmet néhány furcsa viselkedés, és a félelem a lányok tekintetében.
És senki se vette a fáradságot, hogy utána járjon a dolgoknak. Géza meg ott vigyorgott az orruk előtt, öntelten, sérthetetlensége tudatában.
- Értsd meg, addig nincs bűnös, amíg nem bizonyítják a vádat. – mondta erőtlenül.
A lány hirtelen felállt. A fiú is felemelkedett.
- Elmegyek! – a fiú tekintetét kereste, majd kijavította magát. – Elmegyünk. Elegem van az egészből! Én nem akarok az öltözői rongyokon segítségért kiáltozni. Én nem tudtam, hogy ez az egész ilyen, … ilyen… piszkos!
- Erzsi! Erzsi! – élénkült fel Árpád. – Itt nem bántott senki, és nem is fog! Maradjatok nálam! Megoldjuk azt is, ha mást is akartok táncolni. Ne áldozzátok fel a tehetségeteket egy ilyen szemét alak miatt.
- De ez a szemét alak itt van az épületben és azt csinál, amit akar. - vágott vissza Erzsi. – Elmegyünk. – mondta fáradtan. – Árpi bácsi, én azt hittem, hogy maga különb. Szóval, hogy nem hagy ilyesmit. Ha én nem megyek oda, majd lesz más. Szóval ezért… Én nem tudok itt ugrálni a zenére, közben meg valaki sírva kapálózik az öltözőben. Gyere! – intett egy fejmozdulattal a fiúnak.
Árpád sokáig bámulta a csukott ajtót. Aztán fáradtan megdörzsölte a homlokát. Szabadulni akart a mellére nehezedő nyomástól, megpróbálta teleszívni a tüdejét. Aztán előrehajolt a székében, és magához húzta a telefont. Tárcsázott, majd rekedt hangon a készülékbe szólt:
- Rendőrség? Egy bejelentést szeretnék tenni...
A falnak dőlve figyelte a táncosokat. Már jó ideje nem áltatta magát azzal, hogy az egész csoport érdekli. Nyolc páros forgott a keringő dallamára, de csak ezen a két fiatalon tudta felfedezni a tánc örömét. Tekintete állandóan visszatért hozzájuk. Most az ablak felé sodródtak. Sodródtak? Légies könnyedséggel siklottak a kopott parkettán. A zene bántóan felerősödött, de az ifjú táncosokat ez sem zökkentette ki a tempóból. A többiek arcáról a bizonytalanságot és a görcsös igyekezetet olvasta le, de ezek? Ezek itt valamiféle földöntúli mámorban suhannak, összekapaszkodva. Talán még sosem látott ilyen átéléssel táncolni senkit a tizenéves tanítványai közül.
Árpád zavartalanul bámulta kedvenceit. Erzsi volt a magasabb, hiába, ez az átka, ha azonos korúak kerülnek össze. A fiúk később érnek, külsőleg is le vannak maradva a hasonló korú lányoktól. Erzsi a tizenöt évével már kész nő, igen szemrevaló teremtés, Zolit viszont senki sem kezelné férfiként. De izmos és jó arcú, Árpád biztos benne, hogy hamarosan behozza azt az egy-két centi lemaradást. Tavaly kezdtek ide járni, Árpád nem is érti, hogy miként lett ilyen gyors a fejlődésük. De van erre magyarázat! A tehetség. Ez a ritka és kivételes másállapot, amely fittyet hány a gyakorlási időre, a bemagolt mozdulatokra, az intelmekre, és minden másra, mert ez belülről jön, és mert erre születni kell! És most itt van a keze alatt ez a csodakettős, ez a későn jött kárpótlás. Mert ezekből ő bajnokokat farag! Ez lesz az elégtétel a korábbi szánalmas szereplésekért. És talán most megfordul minden! Nagyon ráférne ez a siker. Ha már ő nem tudott a csúcsra jutni a makacs térdsérülése miatt, akkor legalább most, a tanítványaival! Nem, nem a pénz, dehogy a pénz. Jó az sem mellékes, de azért az csak fontosabb, hogy a szakma felnéz majd rá. Hiszen ezek az ő tanítványai!
Meg kell oldani, hogy több időt tudjon rájuk szánni! Igaz, a csoportról sem mondhat le, ennyire nem lehet kibabrálni velük, főleg, hogy olyan rendszeresen jönnek. De majd megbeszéli Zoliékkal a szombatot. Amennyire imád ez a két kölyök mozogni, biztos nem fognak ellenkezni. Aztán még hozzá kéne csapni egy másik napot is. Csak nekik. Mert csak velük akar foglalkozni, annyira biztos benne, hogy végre igazi kincsre bukkant. Most is, az a tartás! A lány felsőteste hátrahajlik, a fiú vigyázva, féltőn öleli, minden mozdulatuk belesimul a zenébe! Hát erre tényleg születni kell!
A dallamok még utoljára a magasba futottak, majd csend lett. A fiatalok egymásba kapaszkodva, lihegve álltak a táncparketten, a Mester utasítására várva. Intett, hogy vége mára. A csoport megkönnyebbült morgással indult az öltöző felé. De a kedvencei a teremben maradtak. A két fiatal összenézett, elindultak felé. Nem tudta mire vélni ezt a kimértséget. Megálltak előtte, láthatóan zavarban voltak. Rövid csend után Erzsi szinte észrevétlenül megbökte a fiú karját, mire az rákezdte:
- Árpi bácsi…khmm… Árpi bácsi, szóval az a helyzet, hogy szeretnénk szólni, hogy nem folytatjuk a táncot.
- Mi?! Micsoda?! Mi ütött belétek? – Árpád szinte krákogta a kérdést.
- Nem az, hogy nem folytatjuk – javította ki Erzsi a fiút, - hanem máshová fogunk járni.
- Hová, az istenért? – kiáltotta a kérdést Árpád.
- Géza bácsi csoportjába. Nála sokkal több modern tánc van. Jazz, hip-hop, meg minden…- mondta a fiú védekezően.
- Ezt ne itt, a terem sarkában beszéljük meg, jó? – mondta Árpád, nyugalmat erőltetve magára. - Öltözzetek át és gyertek be az irodámba.
A két gyerek eliszkolt. Árpád is mozdulni próbált, de mintha elhagyta volna az ereje. Aztán lassan csak elindult, szüntelen morgások között.
- Elveszítem ezt a két gyereket! Elúszik minden! Gézához kerülnek. Az én álmaim! Hát, jól ráfáztam a nagy terveimmel! Gézához! Biztos ez a szemét kezdte csalogatni őket. Maguktól ez nem jutott volna eszükbe. Ez leskelődött utánam és kiszemelte magának ezt a két gyereket. Persze hogy imponált nekik a dumájával, meg az ígéreteivel. Fellépések az egész országban, szerződések, versenyek, nagydíjak, minden szar egy rakáson! Mert a Géza a menő ebben a kurva városban! Állami támogatás, kitüntetések, minden lószar együtt! Persze a piszkos ügyeiről mindenki hallgat!
Árpád végre leülhetett az asztalához. Úgy fujtatott, mintha hegymászásból érkezett volna. Hirtelen eltörpült a saját vesztesége, már csak a fiatal pár járt az eszében. Szóval, hozzá készülnek! Az ő tanítványai Gézához kerülnek! Gézához, a többszörös bajnokhoz! A nagyképű bájgúnárhoz, aki nem akarja tudomásul venni, hogy felette is elszálltak az évek. Szegény Erzsi olyan kísértés lesz ennek az alaknak, hogy biztosan megpróbálja megszerezni magának. Nem ez lenne az első alkalom! Sőt, lehet, hogy az egész ajánlata már ezért született! Lehet, hogy ő nem is tartja olyan nagyra ezt a párost, és csak a lány érdekli! De miért garázdálkodhat ez szabadon?! És miért nem tett semmit ő sem? Hiszen ő is tudott arról az ügyről! Jó, jó, de rajta kívül még hányan?! Ráadásul, ha ő kezdi bolygatni a dolgot, még rásütik, hogy szakmai féltékenységből akarja beköpni Gézát. Az a szemét meg letagadna mindent. Mert nincsenek bizonyítékok. Az a tavalyi ügy elég nagy port vert fel, de csak házon belül, mert úgy tűnt, a kiskorúnak nem volt kifogása a zaklatás ellen. Amikor rájuk nyitottak, úgy viselkedett az a lány, mintha büszke lett volna arra, amit csinált. Ezzel aztán nem lehet bíróságra szaladni, és azt követelni, hogy büntessék meg a csábítót. Az a hülye fruska benne volt mindenben! Az nem bánta, hogy Géza a bugyijában turkált. De Erzsi biztosan nem lenne ehhez partner. Belőle áldozat lesz! Mit csináljak?! Mit csináljak?! – érezte homlokán az erek lüktetését.
A fiatalok megérkeztek, illedelmesen álldogáltak az ajtóban, megvárták, míg hellyel kínálja őket. Árpád hosszasan nézett rájuk, mielőtt megszólalt.
- Szóval a Géza! Ismerem őt elég régóta, tudom, hogy mire képes. Azt is tudom, hogy milyen sikeres a csoportja. Ha nektek kevés, amit itt kaptok, megértem.
Árpád most szünetet tartott, elfordult a székével és kivett a szekrényből egy hatalmas konyakos üveget. Poharakat kerített, majd előkotort a fiókból egy pakli cigarettát is. Az asztal üveglapján a fiatalok felé tolta:
- Tessék. Gyújtsatok rá, és igyatok, amennyi jólesik.
A két gyerek zavartan egymásra nézett, idegesen feszengeni kezdtek. A lány szólalt meg először:
- Árpi bácsi, hát mi kiskorúak vagyunk!
- Hát ez az! – csapott az asztalra Árpád és a lány szemébe nézett. – Mert Gézánál elfelejtheted, hogy kiskorú vagy! Mert Géza úgy fog kezelni, mint egy felnőtt nőt. És ne csodálkozz, ha bezárkózik veled az öltözőbe. Mert már megtette mással is. Mert egy rohadt kéjenc ez a Géza, aki amúgy a városunk büszkesége.
A lány arca egy pillanat alatt váltott pirosra.
- Úgy érti Árpi bácsi, úgy érti, hogy képes kikezdeni egy kiskorúval?
- Nézd Erzsi, tudom, hogy nagyon kegyetlen ez az egész, biztos nem kellett volna ajtóstól rontanom a házba, de ez az igazság. Tudom, hogy felnéztetek rá, hogy ez most szörnyű csalódás, tudom, hogy előbb kellett volna…
- Árpi bácsi mióta tud erről a dologról? – szakította félbe a lány.
- Mióta? Mióta? Várjunk csak! Ősszel volt az a verseny. Ja. Szóval, egy fél év telt el azóta.
- És jelentette valakinek?
- Nem. De értsd meg, az én szavam kevés ahhoz, hogy leállítsam. Mindenki azt hinné, hogy…
- Meg se próbálta?
- Nem, nem próbáltam semmit. Nem csináltam semmit.
- És most se csinál semmit, csak engem figyelmeztet a veszélyre, ugye? És minden marad a régiben.
- Nem olyan egyszerű ez… - próbált Árpád idő nyerni… - Értsd meg, hogy nincs bizonyíték.
- Nincs bizonyíték? De mindenki tudja, hogy megtörtént! És vajon hány lányt fogdosott ez az ember előtte? Mert biztos nem most kezdte.
Árpád tekintete elborult. Hirtelen maga előtt látta azt a síró kis szőkét azon a vidéki versenyen. Ijedten rázta a fejét, ha kérdezték, hogy mi baja, de úgy ki volt készülve, hogy nyugtatót kellett neki adni. Ennek már két éve. Aztán amikor az a tehetséges lány hagyta ott a csoportot, egyik napról a másikra, sose tudták meg, hogy miért. Újabb arcok merültek fel, hirtelen értelmet néhány furcsa viselkedés, és a félelem a lányok tekintetében.
És senki se vette a fáradságot, hogy utána járjon a dolgoknak. Géza meg ott vigyorgott az orruk előtt, öntelten, sérthetetlensége tudatában.
- Értsd meg, addig nincs bűnös, amíg nem bizonyítják a vádat. – mondta erőtlenül.
A lány hirtelen felállt. A fiú is felemelkedett.
- Elmegyek! – a fiú tekintetét kereste, majd kijavította magát. – Elmegyünk. Elegem van az egészből! Én nem akarok az öltözői rongyokon segítségért kiáltozni. Én nem tudtam, hogy ez az egész ilyen, … ilyen… piszkos!
- Erzsi! Erzsi! – élénkült fel Árpád. – Itt nem bántott senki, és nem is fog! Maradjatok nálam! Megoldjuk azt is, ha mást is akartok táncolni. Ne áldozzátok fel a tehetségeteket egy ilyen szemét alak miatt.
- De ez a szemét alak itt van az épületben és azt csinál, amit akar. - vágott vissza Erzsi. – Elmegyünk. – mondta fáradtan. – Árpi bácsi, én azt hittem, hogy maga különb. Szóval, hogy nem hagy ilyesmit. Ha én nem megyek oda, majd lesz más. Szóval ezért… Én nem tudok itt ugrálni a zenére, közben meg valaki sírva kapálózik az öltözőben. Gyere! – intett egy fejmozdulattal a fiúnak.
Árpád sokáig bámulta a csukott ajtót. Aztán fáradtan megdörzsölte a homlokát. Szabadulni akart a mellére nehezedő nyomástól, megpróbálta teleszívni a tüdejét. Aztán előrehajolt a székében, és magához húzta a telefont. Tárcsázott, majd rekedt hangon a készülékbe szólt:
- Rendőrség? Egy bejelentést szeretnék tenni...