Fél hat után
Árpád szitkokat mormolva keresett parkolót a szűk belvárosi utcában. Végre feltűnt egy szabad hely. Már a tolatással bajlódott amikor megszólalt a mobilja. Orsi keres, riadt meg. Még nem készült fel a hazugságra. De a szám ismeretlennek tűnt. Belehallózott a készülékbe.
‒ Mi újság Árpád, hogy döntöttél?!
Egy idegen női hang. Ja persze, még nem hallotta telefonban. Emília az. Éppen fél hat és már rátelefonál. Nem sok jót ígér ez a katonás számonkérés.
‒ Már itt vagyok a ház előtt, csak ez a rohadt parkolás... ‒ szabadkozott.
Kikászálódott a kocsiból, magához vette az üveg Martinit. Gyorsan küldött egy üzenetet Orsinak. Egy hirtelen jött megbeszélésre hivatkozva próbálta kimenteni magát. A kapualjban bepötyögte a kódot, a nő bele sem szólt, csak a berregés jelezte a bebocsáttatást. Nem várakozott a liftre, felsietett a harmadikra. A körfolyosós régi pesti bérház rideg volt és barátságtalan. Szinte futva tette meg a távolságot a lakásajtóig, mintha a bűntudata kergetné. Kopognia sem kellett, az ajtó résnyire nyitva volt. Benyomta az ajtószárnyat, a nő már jött is elé. Földig érő fekete pongyola volt rajta, az átlátszó anyag kirajzolta a melltartó és a bugyi vonalait. A magas sarkú szandál méltóságot kölcsönzött ennek a vonulásnak. Árpád bátortalanul nyújtotta át az üveg italt, a nő szó nélkül átvette, majd a férfihoz lépett és szájon csókolta. Árpád behunyt szemmel fogadta az üdvözlést, átkarolta az asszonyt, meglepve fedezte fel a test rugalmasságát, nem erre számított.
‒ Fárasztó napod volt, tudom. ‒ Emília hangjában nyoma sem volt a telefonban hallott szigornak. ‒ Készítettem neked fürdővizet, biztos jól fog esni. ‒ súgta, a férfi szemébe nézve.
Árpád engedelmesen követte a nőt a fürdőszobába.
‒ Mindjárt megtelik a kád, vetkőzz le nyugodtan, hozok valami innivalót.
Árpád villámgyorsan megszabadult a ruháitól, a visszaérkező asszony már a kádban találta. A fürdőhab beborította a víz felszínét, Árpád örömmel vette, hogy valami takarja a meztelenségét.
Emília pezsgőspoharat nyújtott felé.
‒Vezetek! ‒ szabadkozott a férfi.
‒ Rendben van, nem akarlak leitatni... akkor csak egy pohárral... ‒ színlelt megbánást az asszony.
Árpád hanyatt dőlt a kádban, behunyt szemmel élvezte a lebegést. Emma a kád szélére ült, és szappanos kezével simogatni kezdte a férfi mellkasát. Sietség nélkül, lassú mozdulatokkal ismerkedett Árpád testével. A fiú fél bódultban adta át magát a kényeztetésnek. A nő keze már a derekánál járt, majd mintha eltévedt volna, a férfi lába közé kalandoztak az ujjai. Néhány gyengéd simogatás elég volt ahhoz, hogy Árpád izgalomba jöjjön. Hirtelen olyan természetes lett, hogy ez az asszony, akit csak néhány napja ismer, itt ül és babusgatja őt. Engedelmesen tűrte az egyre erősödő cirógatást. Kinyúlt a kádból és megérintette a nő mellét.
‒ Összevizezel! ‒ tiltakozott a nő erőtlenül. ‒ Gyere, szállj ki! ‒ tartott elé egy hatalmas, bolyhos törölközőt.
Árpád, mint egy engedelmes gyerek, felállt a kádban. Emma gyengéden törölgetni kezdte. Ámulva nézte az asszonyt. Eddigi kapcsolataiban soha nem találkozott még efféle dédelgető kedvességgel. Különös, melankolikus hangulat fogta el, mintha hirtelen más életébe csöppent volna.
Kilépett a kádból, az asszony felé nyúlt. A nő széttárta köpenyét, hozzá simult, combjai közé igazította Árpád ágaskodó férfiasságát. Hosszan, némán ölelkeztek. Árpád megbabonázva szívta be a nő illatát. Nem értett semmit. Azt hitte, feljön ide, leteperi a nőt és követeli a fizetségét. Most meg ez a furcsa időtlenség. Kapaszkodik az asszonyba, enyhén megremeg, a hajába csókol.
Összeölelkezve jutottak el a hálószobáig. Egy apró fényforrás mézszínű foltja harcolt a sötétséggel. Árpád az ágy szélére ült, szeme próbálta megszokni a félhomályt. Majd bátortalanul végigfeküdt a hatalmas fekvőhelyen. Emília megállt előtte. Megvált a köntösétől, majd rátérdelt az ágyra.
‒ Hogy szeretnéd?‒ kérdezte, alig hallhatóan.
Árpád az asszony keze után nyúlt.
‒ Gyere! Ne tervezgessünk, csak legyél mellettem! ‒ kérte kiszáradt torokkal.
Az asszony mosolyogva engedelmeskedett.
Árpád szinte ketté vált. Míg élte a pillanatot, agya már a történteket idézte. Hol a melengető szelídséget érezte újra, majd a játékos kedveskedést, aztán a görcsös kapaszkodást, hiszen az asszony olyan hévvel ölelte, mint aki búcsúzni készül. Ha velem alszol, úgy ölelj, halálomnak is megfelelj. - kavargott benne a régi sláger időtlen szomorúsága.
Orsival mennyire más minden! Ott inkább sport, levezetése az indulatoknak, hajsza a kielégülésért. Ez meg összebújás, egymásba feledkezés, lelket érintő vágyakozás.
Árpád értetlenül bámulta a plafont.
‒ Mi van velem?! Meghülyültem?! Minek nyavalygok, mikor csak egy vagyok a sorban. A Lajtai is itt fekhetett és élvezte ezt az anyai gondoskodást.
‒ A Lajtaival már vége? ‒ könyökölt fel, az asszony tekintetét keresve.
‒ A Lajtai egy kis hülye kölyök! ‒ erősödött fel a nő hangja. ‒ Lenn volt velünk a szabadtéri játékokon, megállás nélkül lebzselt körülöttem, virágot hozott, üdítőért szaladt, udvarolt, mint egy félszeg kisiskolás. A vak is látta, hogy mire ment ki a játék.
‒ De lefeküdtél vele!
‒ Igen! Nem voltam túl büszke magamra utána, de megtörtént. Egyik este kicsit sokat ittam, ő meg kihasználta. Nem, nem erőszakolt meg, csak én voltam olyan hibbant, hogy hagytam magam. Egyszer és soha többet...
‒ És ezért az egy alkalomért játssza most a főszerepet?!
‒ Dehogy ezért! Művészcsalád sarja, és rokonai vannak a minisztériumban, hidd el, ez bőven elég.
‒ Nézd, engem már nem érdekel az a főszerep! Illetve, ilyen áron nem. Nagyon jó veled és teljesen összezavarodtam. Azt hittem, hideg fejjel fogok innen távozni, de egy frászt! Folytatni szeretném, de nem számításból! A menyasszonyom meg otthon ül, és várja, hogy hazaérjek.
‒ Menj haza, aludd ki magad! A dolgok gyakran megoldódnak maguktól. Ami meg azt a főszerepet illeti, tartom a szavam, megkapod! Akkor is, ha holnap, mindent átgondolva, úgy határozol, hogy nem találkozunk többé.
‒ Nem értem, hogy hogyan tudod ennyire biztosra ígérni? Mit követett el a férjed, hogy így sakkban tudod tartani?
‒ Érzem, hogy neked elmondhatom őszintén. Te nem fogod világgá kiabálni! Viktornak viszonya volt egy kiskorú leányzóval, aki ráadásul terhes lett. Nagyon megijedt, hogy évekre leültetik, de én kihúztam a szarból. Tudom, mindenki azt mondaná, hogy megérdemli az ilyen a börtönt, de ha láttad volna azt a rámenős kiscsajt, akkor nem csak a férfit hibáztatnád. Rengeteg pénzt fizettem a hallgatásáért, és csak én, mert Viktor akkoriban még csóró volt. Cserébe viszont azt mondtam neki, hogy nem szólhat bele többé, hogy kivel jövök össze. Belement, mert nem volt más választása. Különben is, azóta mi csak papíron vagyunk együtt...
‒ Sok pasid volt?
‒ Sok? Mi a sok? Öt? Tíz? Vagy ötven? Igen, voltak páran, mert az eset után úgy gondoltam, hogy megérdemli a férjem a szarvakat.
‒ De miért nem váltatok el?
‒ Miért, miért? Mert jó, hogy független és szabad vagyok, ezt senki mellett nem kaphatnám meg. Másrészt meg nem baj, hogy van aki kicserélje a villanykörtét. Nem szeretnék karácsonykor egyedül üldögélni a fa mellett, míg az aktuális szerelmem csomagokat bontogat odahaza, családi körben.
Árpád hosszan nézett a nő arcába. Minden megváltozott, minden bonyolult lett. Lassan öltözködni kezdett.
Az előszobában átölelték egymást. Árpád megsimogatta az asszony fenekét.
‒ Milyen kemény húsod van! ‒ bólintott elismerően.
‒ Meglep, ugye?! Rendszeresen járok edzeni! Nem okozhatok csalódást egy ifjú művésznek! ‒ nevetett rá az asszony.
Árpád leszaladt a lépcsőn, kocsiba ült. Előhalászta a zsebéből a telefonját. Oda kéne szólni Orsinak, hogy már úton van. Vagy legalább egy sort bepötyögni...
De gondolatban a lakásban maradt. Emília fekszik mellette, a jótékony félhomályban csábítóan hívogatja a formásan telt, felhevült asszonyi test. Átkarolja, arcát a nő mellei közé fúrja...
Már a külvárosban haladt. Néptelen útszakasz következett, gázt adott. Az lesz az első, hogy lezuhanyozik, amint hazaér, mert biztosan magán viseli Emma illatát. Jó lenne, ha Orsit már a tévé előtt találná, ha érdekes a film, nem sokat faggatózik.
A leszálló este egyre fokozta bűntudatát. Orsi narancsot hámoz, az első gerezdet felé nyújtja. Valamit venni kellett volna, hogy kedveskedjen a lánynak. Hamarosan haza ér.
Az öreg kocsi fényszórói keskeny karéjokat harapnak ki a sötétségből.
Újra Emmával van, kapaszkodik belé, simogatja, öleli, bújik hozzá... lassítani kell, kanyar jön...
A kocsi táncolni kezdett, majd leszaladt az úttestről. A keskeny árok nem fékezte a rohanást. Teljes sebességgel vágódott az óriásplakát tartó oszlopának. Árpád még észlelte a felé száguldó veszélyt, aztán az iszonyatos ütés fájdalmát, majd a csend és sötétség.
A hatalmas tábla csak megingott a becsapódást követően, de nem dőlt el. A füstölgő roncs felett a mélyvörös betűk tápszert reklámoznak, a képen egy kisgyermek szalad a kitárt karú anyja felé.
Árpád szitkokat mormolva keresett parkolót a szűk belvárosi utcában. Végre feltűnt egy szabad hely. Már a tolatással bajlódott amikor megszólalt a mobilja. Orsi keres, riadt meg. Még nem készült fel a hazugságra. De a szám ismeretlennek tűnt. Belehallózott a készülékbe.
‒ Mi újság Árpád, hogy döntöttél?!
Egy idegen női hang. Ja persze, még nem hallotta telefonban. Emília az. Éppen fél hat és már rátelefonál. Nem sok jót ígér ez a katonás számonkérés.
‒ Már itt vagyok a ház előtt, csak ez a rohadt parkolás... ‒ szabadkozott.
Kikászálódott a kocsiból, magához vette az üveg Martinit. Gyorsan küldött egy üzenetet Orsinak. Egy hirtelen jött megbeszélésre hivatkozva próbálta kimenteni magát. A kapualjban bepötyögte a kódot, a nő bele sem szólt, csak a berregés jelezte a bebocsáttatást. Nem várakozott a liftre, felsietett a harmadikra. A körfolyosós régi pesti bérház rideg volt és barátságtalan. Szinte futva tette meg a távolságot a lakásajtóig, mintha a bűntudata kergetné. Kopognia sem kellett, az ajtó résnyire nyitva volt. Benyomta az ajtószárnyat, a nő már jött is elé. Földig érő fekete pongyola volt rajta, az átlátszó anyag kirajzolta a melltartó és a bugyi vonalait. A magas sarkú szandál méltóságot kölcsönzött ennek a vonulásnak. Árpád bátortalanul nyújtotta át az üveg italt, a nő szó nélkül átvette, majd a férfihoz lépett és szájon csókolta. Árpád behunyt szemmel fogadta az üdvözlést, átkarolta az asszonyt, meglepve fedezte fel a test rugalmasságát, nem erre számított.
‒ Fárasztó napod volt, tudom. ‒ Emília hangjában nyoma sem volt a telefonban hallott szigornak. ‒ Készítettem neked fürdővizet, biztos jól fog esni. ‒ súgta, a férfi szemébe nézve.
Árpád engedelmesen követte a nőt a fürdőszobába.
‒ Mindjárt megtelik a kád, vetkőzz le nyugodtan, hozok valami innivalót.
Árpád villámgyorsan megszabadult a ruháitól, a visszaérkező asszony már a kádban találta. A fürdőhab beborította a víz felszínét, Árpád örömmel vette, hogy valami takarja a meztelenségét.
Emília pezsgőspoharat nyújtott felé.
‒Vezetek! ‒ szabadkozott a férfi.
‒ Rendben van, nem akarlak leitatni... akkor csak egy pohárral... ‒ színlelt megbánást az asszony.
Árpád hanyatt dőlt a kádban, behunyt szemmel élvezte a lebegést. Emma a kád szélére ült, és szappanos kezével simogatni kezdte a férfi mellkasát. Sietség nélkül, lassú mozdulatokkal ismerkedett Árpád testével. A fiú fél bódultban adta át magát a kényeztetésnek. A nő keze már a derekánál járt, majd mintha eltévedt volna, a férfi lába közé kalandoztak az ujjai. Néhány gyengéd simogatás elég volt ahhoz, hogy Árpád izgalomba jöjjön. Hirtelen olyan természetes lett, hogy ez az asszony, akit csak néhány napja ismer, itt ül és babusgatja őt. Engedelmesen tűrte az egyre erősödő cirógatást. Kinyúlt a kádból és megérintette a nő mellét.
‒ Összevizezel! ‒ tiltakozott a nő erőtlenül. ‒ Gyere, szállj ki! ‒ tartott elé egy hatalmas, bolyhos törölközőt.
Árpád, mint egy engedelmes gyerek, felállt a kádban. Emma gyengéden törölgetni kezdte. Ámulva nézte az asszonyt. Eddigi kapcsolataiban soha nem találkozott még efféle dédelgető kedvességgel. Különös, melankolikus hangulat fogta el, mintha hirtelen más életébe csöppent volna.
Kilépett a kádból, az asszony felé nyúlt. A nő széttárta köpenyét, hozzá simult, combjai közé igazította Árpád ágaskodó férfiasságát. Hosszan, némán ölelkeztek. Árpád megbabonázva szívta be a nő illatát. Nem értett semmit. Azt hitte, feljön ide, leteperi a nőt és követeli a fizetségét. Most meg ez a furcsa időtlenség. Kapaszkodik az asszonyba, enyhén megremeg, a hajába csókol.
Összeölelkezve jutottak el a hálószobáig. Egy apró fényforrás mézszínű foltja harcolt a sötétséggel. Árpád az ágy szélére ült, szeme próbálta megszokni a félhomályt. Majd bátortalanul végigfeküdt a hatalmas fekvőhelyen. Emília megállt előtte. Megvált a köntösétől, majd rátérdelt az ágyra.
‒ Hogy szeretnéd?‒ kérdezte, alig hallhatóan.
Árpád az asszony keze után nyúlt.
‒ Gyere! Ne tervezgessünk, csak legyél mellettem! ‒ kérte kiszáradt torokkal.
Az asszony mosolyogva engedelmeskedett.
Árpád szinte ketté vált. Míg élte a pillanatot, agya már a történteket idézte. Hol a melengető szelídséget érezte újra, majd a játékos kedveskedést, aztán a görcsös kapaszkodást, hiszen az asszony olyan hévvel ölelte, mint aki búcsúzni készül. Ha velem alszol, úgy ölelj, halálomnak is megfelelj. - kavargott benne a régi sláger időtlen szomorúsága.
Orsival mennyire más minden! Ott inkább sport, levezetése az indulatoknak, hajsza a kielégülésért. Ez meg összebújás, egymásba feledkezés, lelket érintő vágyakozás.
Árpád értetlenül bámulta a plafont.
‒ Mi van velem?! Meghülyültem?! Minek nyavalygok, mikor csak egy vagyok a sorban. A Lajtai is itt fekhetett és élvezte ezt az anyai gondoskodást.
‒ A Lajtaival már vége? ‒ könyökölt fel, az asszony tekintetét keresve.
‒ A Lajtai egy kis hülye kölyök! ‒ erősödött fel a nő hangja. ‒ Lenn volt velünk a szabadtéri játékokon, megállás nélkül lebzselt körülöttem, virágot hozott, üdítőért szaladt, udvarolt, mint egy félszeg kisiskolás. A vak is látta, hogy mire ment ki a játék.
‒ De lefeküdtél vele!
‒ Igen! Nem voltam túl büszke magamra utána, de megtörtént. Egyik este kicsit sokat ittam, ő meg kihasználta. Nem, nem erőszakolt meg, csak én voltam olyan hibbant, hogy hagytam magam. Egyszer és soha többet...
‒ És ezért az egy alkalomért játssza most a főszerepet?!
‒ Dehogy ezért! Művészcsalád sarja, és rokonai vannak a minisztériumban, hidd el, ez bőven elég.
‒ Nézd, engem már nem érdekel az a főszerep! Illetve, ilyen áron nem. Nagyon jó veled és teljesen összezavarodtam. Azt hittem, hideg fejjel fogok innen távozni, de egy frászt! Folytatni szeretném, de nem számításból! A menyasszonyom meg otthon ül, és várja, hogy hazaérjek.
‒ Menj haza, aludd ki magad! A dolgok gyakran megoldódnak maguktól. Ami meg azt a főszerepet illeti, tartom a szavam, megkapod! Akkor is, ha holnap, mindent átgondolva, úgy határozol, hogy nem találkozunk többé.
‒ Nem értem, hogy hogyan tudod ennyire biztosra ígérni? Mit követett el a férjed, hogy így sakkban tudod tartani?
‒ Érzem, hogy neked elmondhatom őszintén. Te nem fogod világgá kiabálni! Viktornak viszonya volt egy kiskorú leányzóval, aki ráadásul terhes lett. Nagyon megijedt, hogy évekre leültetik, de én kihúztam a szarból. Tudom, mindenki azt mondaná, hogy megérdemli az ilyen a börtönt, de ha láttad volna azt a rámenős kiscsajt, akkor nem csak a férfit hibáztatnád. Rengeteg pénzt fizettem a hallgatásáért, és csak én, mert Viktor akkoriban még csóró volt. Cserébe viszont azt mondtam neki, hogy nem szólhat bele többé, hogy kivel jövök össze. Belement, mert nem volt más választása. Különben is, azóta mi csak papíron vagyunk együtt...
‒ Sok pasid volt?
‒ Sok? Mi a sok? Öt? Tíz? Vagy ötven? Igen, voltak páran, mert az eset után úgy gondoltam, hogy megérdemli a férjem a szarvakat.
‒ De miért nem váltatok el?
‒ Miért, miért? Mert jó, hogy független és szabad vagyok, ezt senki mellett nem kaphatnám meg. Másrészt meg nem baj, hogy van aki kicserélje a villanykörtét. Nem szeretnék karácsonykor egyedül üldögélni a fa mellett, míg az aktuális szerelmem csomagokat bontogat odahaza, családi körben.
Árpád hosszan nézett a nő arcába. Minden megváltozott, minden bonyolult lett. Lassan öltözködni kezdett.
Az előszobában átölelték egymást. Árpád megsimogatta az asszony fenekét.
‒ Milyen kemény húsod van! ‒ bólintott elismerően.
‒ Meglep, ugye?! Rendszeresen járok edzeni! Nem okozhatok csalódást egy ifjú művésznek! ‒ nevetett rá az asszony.
Árpád leszaladt a lépcsőn, kocsiba ült. Előhalászta a zsebéből a telefonját. Oda kéne szólni Orsinak, hogy már úton van. Vagy legalább egy sort bepötyögni...
De gondolatban a lakásban maradt. Emília fekszik mellette, a jótékony félhomályban csábítóan hívogatja a formásan telt, felhevült asszonyi test. Átkarolja, arcát a nő mellei közé fúrja...
Már a külvárosban haladt. Néptelen útszakasz következett, gázt adott. Az lesz az első, hogy lezuhanyozik, amint hazaér, mert biztosan magán viseli Emma illatát. Jó lenne, ha Orsit már a tévé előtt találná, ha érdekes a film, nem sokat faggatózik.
A leszálló este egyre fokozta bűntudatát. Orsi narancsot hámoz, az első gerezdet felé nyújtja. Valamit venni kellett volna, hogy kedveskedjen a lánynak. Hamarosan haza ér.
Az öreg kocsi fényszórói keskeny karéjokat harapnak ki a sötétségből.
Újra Emmával van, kapaszkodik belé, simogatja, öleli, bújik hozzá... lassítani kell, kanyar jön...
A kocsi táncolni kezdett, majd leszaladt az úttestről. A keskeny árok nem fékezte a rohanást. Teljes sebességgel vágódott az óriásplakát tartó oszlopának. Árpád még észlelte a felé száguldó veszélyt, aztán az iszonyatos ütés fájdalmát, majd a csend és sötétség.
A hatalmas tábla csak megingott a becsapódást követően, de nem dőlt el. A füstölgő roncs felett a mélyvörös betűk tápszert reklámoznak, a képen egy kisgyermek szalad a kitárt karú anyja felé.