Dohányzásra kijelölt hely
- Na mit is ír a hogy is hívják?
A szőke fiatalember meglepetten rezzent össze, és kisandított a lepedőnyi napilap mögül. Rápillantott a kezében tartott újság első oldalára, mintha most győződne meg róla véglegesen, hogy magyar lapot tart a kezében. Leeresztette az olvasnivalóját. Magas, szemüveges, meghatározhatatlan korú férfi állt előtte, viharvert külsejét kedélyeskedő modora próbálta enyhíteni. Kissé oldalra dőlt, amitől a táska szíja lecsúszott válláról, a következő mozdulatával már helyet is foglalt. A kérdezett megadóan a jövevény felé fordult, tudta, nem lehet annyira udvariatlan, hogy tudomást sem vesz a honfitársáról. A torontói repülőtér várójában igazán kijár némi figyelem annak, aki anyanyelvén szólítja az embert.
- Én nagyon rühellem ezt a várót! - bizalmaskodott az érkező. - Kijelölték ezt a helyet a dohányosoknak, aztán lassan már a falakból is árad a nikotin. Karantén ez, nem más, én mondom! Igaz, jobb, ha leszokom, mert az ember lassan a gatyáját is ráköltheti a bagóra.
- Hát, ja. Nem olcsó mulatság.
A jövevény széles gesztusokkal kattintotta az öngyújtóját, a következő pillanatban már élvezettel szippantotta be a füstöt.
- Szörnyű, hogy most már nem lehet dohányozni a gépeken. Az egyik ismerősöm Ausztráliába utazott, huszonhárom órán keresztül nem tudott rágyújtani. Mire megérkeztek már jelentkezett nála a nikotinmegvonás összes tünete. Izzadt, meg remegett, ráadásul zöld volt, mint egy béka. Amint lehetett, rögtön rábukott egy cigire, úgy szívta le a füstöt, hogy majd behorpadt hátul a feje. Törődött is a látnivalókkal! - legyintett. - Átszállásra vársz? - a férfi magától értetődő természetességgel tegezte újdonsült ismerősét.
- Persze. De késik a gép.
- Ez tud megölni, a várakozás, nem is a repülőút. Jaj, még be sem mutatkoztam! - nyújtott kezet a borostás férfi. Elmormolta a nevét is, gyorsan és érthetetlenül.
Az újságos férfi kissé megemelkedett ültében, amikor kezet adott. Az ő bemutatkozása sem volt szerencsésebb, de nem is nagyon bánta. Nem tartotta fontosnak, hogy a keresztnevükön szólítsák egymást néhány perc ismeretség után. Fáradt volt és álmos, nem örült ennek a váratlan barátkozásnak.
- Te hova utazol? - kérdezte a borostás.
A szőke halkan, szinte szemérmesen megnevezte úti célját. A kimondott városnév mégis úgy hangzott, mintha most kötelezné el magát véglegesen.
A borostás gyanút fogott.
- Most jársz először Kanadában? Itt akarsz maradni?
- Ja, most vagyok itt először, de nem feketén. A pontrendszer alapján. . .
- És miért mész tovább? A legtöbb magyar itt él Torontóban!
- Fene tudja! Azt hiszem az a téli párás hideg nem nekem való. Egy kicsit odébb próbálkozom. És te?
- Én, öregem már kipróbáltam mind a két oldalt. Az igaz, a nyugati part kellemesebb, de szerintem egykutya. Tudod, mindennek van előnye, meg hátránya is. Ismerem jól azt a helyet is ahova készülsz. Éltem ott is néhány évet - dőlt hátra a szemüveges. Egyik keze a cigarettát tartotta, a másikkal ütemesen vakargatta borostás állát.
- Igen?! - kérdezte a szőke, de nem tulajdonított különösebb jelentőséget a bejelentésnek. A maga módján megpróbált felkészülni erre az útra, sok értelmét nem látta, hogy most faggatózni kezdjen. Meg aztán, pokolian fáradt volt, már az sem tudta volna lázba hozni, ha a város polgármestere ülne itt mellette.
- Nem éreztem jól magam ott. De lehet, hogy bennem volt a hiba! Hiányzott egy csomó dolog, amit otthon megszoktam.
- Azért már odahaza is minden megváltozott.
- Lehet. - hagyta jóvá a borostás. - De azért odahaza mindig tudtam, hogy merre, hány méter! Ezt nem lehet itt bepótolni. Egy pesti vagány, csak Pesten vagány! Hallottad ezt már? Azt hiszem egy magyar filmben mondta egy pasi, aki nagy zsugás volt otthon, de a többiek nem tudták rávenni, hogy disszidáljon. Tudod, aki otthon mindent képes elintézni egy telefonnal, de sejti, hogy idegenben nem nő számára fű.
- Azért csak nem lesz ez annyira borzasztó! - erősítgette magát a szőke. - Nem építek légvárakat, tudom, hogy kemény lesz. A legelső dolog, hogy találjak valami melót, az a legfontosabb.
- Persze! A munka. Én őt dicsérem csak, az élet anyját! - szavalta a szemüveges. - Legyél nyugodt, meg fogsz ismerkedni az öregasszonnyal!
- Kivel?!
- Mindegy! Az angollal hogy állsz?
- Hát, az az igazság, hogy még egy kicsit csiszolni kell.
- Az angolt meg lehet tanulni. - legyintett a borostás.
A szőke megnyugodva bólogatott a válaszra.
- Gyerekkorban! - tette hozzá a borostás. - De a melón kívül nem lesz rá szükséged, mert nemigen lesznek kanadai barátaid! Egyedül vagy?
- Nem, a család is velem van. A nejem, meg a két fiam a másik váróban.
- Ja, ők nem dohányoznak! Hány évesek a lurkók? Tudod, hány család ment külön azok közül, akiket ismertem?! Ne érts félre, nem akarok vészmadarat játszani, csak valahogy megláttam benned saját magamat, azt az ártatlan és jóhiszemű pasast, aki én voltam valamikor, úgy tizenöt éve. Nagyon kell itt vigyázni! Tudod, a távolság olyan mint a szél: a kis tüzeket kiolcsa, a nagyokat fellobancsa. Szécsi Pál. A Lőrincze meg csókoltassa.
Ezen végre felnevetett a szőke. Kezdeti érdektelensége felengedett, ez a viccelődő pasas most az odahaza megszokott légkört jelentette.
- Nagyon figyelj oda, hogy tönkre ne menjen a házasságod! Mert itt aztán nem kapsz másik nőt öregem! Itt nincs olyan, hogy az utcán ismerkedünk, vagy ilyesmi. Ha leszólítasz egy nőt, az máris szalad a rendőrhöz, hogy molesztáltad. És milyen nők! A kanadai nő szóba sem áll veled, ha meghallja, hogy beszélsz, a többi meg . . . Még az is lenéz, aki olyan sudár, mint egy kerti törpe, a tacskó meg ki - be ugrál a lába között, amíg a himnuszt hallgatja. Ha meg felszednél mégis valakit a végén, ne reméld, hogy mosni, főzni fog rád! Emancipáció van! Ezek itt megsértődnek, ha kinyitod előttük az ajtót, mert ezzel azt akarod bizonyítani, hogy segítségre szorulnak. Szóval csak vigyázz az asszonyra erősen.
- Majd igyekszem.
- Figyelj! - folytatta a borostás. - Nem tudom, ki mennyit mesélt neked erről az országról, de jobb későn, mint soha! Legalább nem leszel rosszul, mikor szembe jönnek veled a dolgok, érted?!
- Milyen dolgok?
- Hogy például felejtsd el a téglaházat! Nem, ne röhögj, ez nagyon fontos! Ne csodálkozz, ha éjjel nem tudsz aludni egy olyan háromszintes épületben, ahol pechedre nem a felső emeletre költöztél. Hallani fogod, ha a szomszédod a retyóra csoszog, na meg azt is, amit ott művel. Tudod, ez a kis éjjeli zene! Olyan, mintha az éjjeli edény ott lenne az ágyadnál. Hallod, ha vizet vesznek, és tudni fogod, hogy mekkora bika a felső lakó a házban, hacsak nem néma a felesége.
- De hát ez csak hangszigetelés kérdése! Nem tudom elhinni, hogy ebben az országban. . .
- El fogod hinni! Gipszkarton és deszka az egész város, leszámítva a nagy betonépületeket. De azok nem a mi pénztárcánknak valók. Portás, meg uszoda, szauna, meg biliárdterem. Ugyan! Nekünk marad a festői apartman. Mennyi idősek a gyerekeid?
- Nyolc és tizenkettő.
- Hát öregem, ezután már csak felejteni fognak! Egyszerűen az oktatás itt olyan, hogy ezt csak egy bukott diák találhatta ki. Nincs követelmény, nincs lecke, nincsenek könyvek, tanrend, csak valami eszelős csapkodás az ismeretekben, se történelem, se irodalom. Egy tízéves gyerek még majdnem analfabéta! Aztán ne legyél rosszul, mikor közlik, hogy összevont osztályba vették fel a srácokat. Ötödik, hatodik együtt. Mint a negyvenes években otthon, a tanyavilágban.
- Hát ezt én is hallottam már, hogy gyengébb az oktatás. . .
- És hogy álltok egészségileg? Mert az orvosi ellátás itt igen frankó. Az orvosokat ellátják pénzzel, de az nem elég nekik, sztrájkolnak is rendesen. A háziorvos nem tud semmit, csak elirányít a specialistához, amire hónapokat kell várni. De szétosztottak egy kézikönyvet a lakosságnak, ha ügyes vagy, kigyógyíthatod saját magad. Az ismerősöm egyszer elment a körzeti orvosához, de késett a busz - mert egyébként a közlekedés is gyalázatos, itt nincs a buszoknak még menetrendje se - szóval szaladt az úton, hogy a megbeszélt időpontra odaérjen az orvoshoz, mert ő már csak ilyen, szeret pontos lenni, szóval elesett az utcán, jól megütötte a térdeit. A rendelőben még váratták egy félórát, majd az orvos megnézte a szemét, amivel be volt rendelve, a térdére meg azt mondta, hogy az nem volt bejelentve. Végül megunták a szerencsétlent, mikor már összevérzett mindent és a kezébe adták a kötszert, hogy lássa el magát. De aztán az asszisztens még utána szólt, hogy egy hét múlva visszamehet megmutatni a térdét, hogy hogyan gyógyul. Tudod miért? Mert minden egyes vizitet külön leszámláznak az állam felé.
- Mégis azt mondják, hogy itt sokkal jobb az egészségügy, mint például Amerikában.
- Ne félj, már munkálkodnak rajta, hogy olyan legyen! Van ám itt higiénia! A haverom felfedezte, hogy gombásodik a lábkörme. Elment a dokihoz, aki megkérdezte, hogy mit gondol, csak nem gomba ez. A haver mondta, hogy azért van itt, hogy megtudja. A doki laborba küldte, hogy vegyenek mintát a körömből, és akkor majd kiderül, milyen típusú a fertőzés. A laborban közölték, hogy a beteg dolga gondoskodni a mintáról, ezért aztán a titkárnő a kezébe nyomta a nagy papírvágó ollóját, a haver ott levágott egy darabot a körméből, beszolgáltatta a mintát, köszönettel visszaadta az ollót, amit a nő még ma is ott tart az íróasztalán. Higiénia, mi?!
- De azért kigyógyították, ugye?
- Hát várt a haver néhány hónapot az eredményre, aztán megunta és nézett valami gombaölőt a drogériában. Most már rendben van.
- Na ez azért még mindig jobb, mint az otthoni helyzet. Itt azért csak több a pénz ilyen dolgokra.
- Hát a pénz a legkevesebb! Mostanában mindent kiadnak magánkézbe és nincsenek többé államilag szabályozott intézetek. De ez nemcsak az egészségügy. Most árulják az elektromos műveket, ha megveszi valami magáncég, attól kezdve ötször annyiba kerül majd az áram. Majd döngeti a mellét valami kókler, hogy: - Az áram én vagyok!
- Ez ismerős!
- Na látod! A politikusok meg olyan korruptak, hogy azzal van tele az újság, hogy ki milyen vesztegetési botrányba keveredett, hol nyaral állami pénzen, mennyit fizetett ki családtagoknak, mit juttattak rokonnak, meg a többi.
- Hát ez tök olyan, mint otthon! De azért itt mégiscsak olcsóbbak a dolgok a fizetésekhez képest és nincs is olyan infláció.
- Hát az lehet, de azért meg fogsz lepődni, hogy mennyire vigyáznak rá, hogy elmenjen a fizetésed az utolsó centig. És nem az újságból fogod megtudni, hogy mi lett drágább! Á nem! Csak úgy szép alattomosan kúsznak fel az árak, aztán nézheti a kedves fogyasztó, hogy már nem elég annyi a vásárlásnál, mint amennyivel még a múltkor boldogult.
- Úgy beszélsz, mintha nem lenne különbség a két ország között. . .
- Na azért van különbség! Felejtsd el, hogy átsuhansz a határon, mint manapság odahaza Hegyeshalomnál! Ha Amerikába akarsz menni, több kilométeres sorok kígyóznak ezen az oldalon, a másikon meg több mérföldesek, mert ott ugye még nem ismerik a metrikus rendszert. Egyébként itt se! Itt érettségi tétel, hogy hány centi van egy méterben. Ja, még a határról annyit, hogy van az egésznek valami klerikális színezete. Ül a vámos a fülkében és gyóntat, hogy hová mész, hány napra és mit viszel. Közben figyel, hátha vörösödnek a füleid. Ha meg jössz befelé az országba, jobb, ha nem esel kísértésbe, és nem veszel az olcsó amerikai piából, meg cigiből, mert könnyen meglehet, hogy csak a határig hozod az árut. De jobb is ha elfelejted az alkoholt, meg a bagót, amíg nem nyertél a lottón. Szereted a motorokat?
- A motorbiciklit? Ja. Motoroztam is valamikor.
- Hát most imádni fogod, amikor éjszaka elhúz a ház előtt a fószer a kétezres Harley Davidsonon. Nincs hangfogó, mert itt szabadság van. Egy ilyen őstulok miatt felriad az álmából harmincezer ember, olyasféle szabadság! De az autókkal se sokkal jobb a helyzet. Nincs műszaki vizsga, így aztán olyan kocsik járnak az utakon, hogy esténként hálát adhatsz a megváltónak, ha aznap nem ment neked senki. Szoktad nézni a sportot a tévében?
- Hát persze! Főleg a focit.
- Hát itt jéghokit fogsz látni, még akkor is, ha történetesen focivébé van.
- Mondj már valami biztatót is!
- Valamit, ami itt nagyon jó? Tessék! Nincs fajgyűlölet! Kérlek itt mindenki szabadon járhat, kelhet, beszélhet, hordhat amit akar, amit előír a néphagyomány, vagy a vallása, építhet saját templomot, kiírhatja az üzletére saját anyanyelvén, hogy mit árul. És nem cikiznek, hogy bevándorló vagy, mert mindenki az. Kivéve az indiánokat meg az eszkimókat, de ők nem sokat fognak törődni veled. Megvan nekik a maguk baja.
- Ez azért nagyon szép! Hogy nincs fajgyűlölet, meg ilyesmi.
- Itt aztán nem korlátozzák a polgárokat, nem erőltetik rájuk az itteni szabályokat. Majd látni fogsz buszsofőrt meg rendőrt turbánban. Igaz, hogy a szabályzat előírja az egyensapkát, de ha a származásod úgy diktálja, akkor rád nem vonatkozik semmi. De, nem vagyok biztos benne, hogy ez működik minden népcsoportnál! Pedig már gondoltam rá, hogy jelentkezem én is rendőrnek, és ragaszkodni fogok az én népviseletemhez, az árvalányhajas kalaphoz. Öregem, itt a szikh emigráns tőrrel az oldalán fürdik a városi uszodában, mert ez náluk vallási előírás. De az se volt egy utolsó balhé, amikor a biciklistákat kötelezték a bukósisak használatára, pénzbüntetés terhe mellett! Csak az indiai volt a kivétel, mert az aztán nem tudta ráhúzni a sisakot a turbánra. A bank automatáknál meg nagyon vigyázz, mert van már egy csomó, amelyik csak mandarin nyelven üzemel. Ha vágod a kínait az külön előny, mert néhány munkahelyen már felvételi követelmény. Itt nem világnyelv az angol. Ha veszel valamit, legyél észnél, mert a sok ázsiai bóvli. . .
Kívülről megkocogtatták a váró üvegét. Egy fiatalasszony integetett sürgetően, a szőke összerezzent és felpattant a helyéről. Elnyomta a cigarettáját és bátortalanul kezet nyújtott a borostásnak.
- Hát nem valószínű, hogy összefutunk még, köszönöm a felvilágosítást. Jó utat hazafelé!
A borostás is felemelkedett a helyéről.
- Semmi sem lehetetlen! De honnan veszed, hogy én haza megyek?
- Hát. . . - hebegett a szőke. – Hát, amiket hallottam megesküdtem volna rá, hogy eleged van az egészből, indulsz haza, a pesti gépet várod. - hadarta.
- Szó sincs róla! - ingatta a fejét a borostás. - Most jöttem otthonról.
- Te visszajöttél ide?! Ezek után?!
- Hát. . . - vont vállat a férfi. -Tudod, ez azért mégiscsak Amerika!
- Na mit is ír a hogy is hívják?
A szőke fiatalember meglepetten rezzent össze, és kisandított a lepedőnyi napilap mögül. Rápillantott a kezében tartott újság első oldalára, mintha most győződne meg róla véglegesen, hogy magyar lapot tart a kezében. Leeresztette az olvasnivalóját. Magas, szemüveges, meghatározhatatlan korú férfi állt előtte, viharvert külsejét kedélyeskedő modora próbálta enyhíteni. Kissé oldalra dőlt, amitől a táska szíja lecsúszott válláról, a következő mozdulatával már helyet is foglalt. A kérdezett megadóan a jövevény felé fordult, tudta, nem lehet annyira udvariatlan, hogy tudomást sem vesz a honfitársáról. A torontói repülőtér várójában igazán kijár némi figyelem annak, aki anyanyelvén szólítja az embert.
- Én nagyon rühellem ezt a várót! - bizalmaskodott az érkező. - Kijelölték ezt a helyet a dohányosoknak, aztán lassan már a falakból is árad a nikotin. Karantén ez, nem más, én mondom! Igaz, jobb, ha leszokom, mert az ember lassan a gatyáját is ráköltheti a bagóra.
- Hát, ja. Nem olcsó mulatság.
A jövevény széles gesztusokkal kattintotta az öngyújtóját, a következő pillanatban már élvezettel szippantotta be a füstöt.
- Szörnyű, hogy most már nem lehet dohányozni a gépeken. Az egyik ismerősöm Ausztráliába utazott, huszonhárom órán keresztül nem tudott rágyújtani. Mire megérkeztek már jelentkezett nála a nikotinmegvonás összes tünete. Izzadt, meg remegett, ráadásul zöld volt, mint egy béka. Amint lehetett, rögtön rábukott egy cigire, úgy szívta le a füstöt, hogy majd behorpadt hátul a feje. Törődött is a látnivalókkal! - legyintett. - Átszállásra vársz? - a férfi magától értetődő természetességgel tegezte újdonsült ismerősét.
- Persze. De késik a gép.
- Ez tud megölni, a várakozás, nem is a repülőút. Jaj, még be sem mutatkoztam! - nyújtott kezet a borostás férfi. Elmormolta a nevét is, gyorsan és érthetetlenül.
Az újságos férfi kissé megemelkedett ültében, amikor kezet adott. Az ő bemutatkozása sem volt szerencsésebb, de nem is nagyon bánta. Nem tartotta fontosnak, hogy a keresztnevükön szólítsák egymást néhány perc ismeretség után. Fáradt volt és álmos, nem örült ennek a váratlan barátkozásnak.
- Te hova utazol? - kérdezte a borostás.
A szőke halkan, szinte szemérmesen megnevezte úti célját. A kimondott városnév mégis úgy hangzott, mintha most kötelezné el magát véglegesen.
A borostás gyanút fogott.
- Most jársz először Kanadában? Itt akarsz maradni?
- Ja, most vagyok itt először, de nem feketén. A pontrendszer alapján. . .
- És miért mész tovább? A legtöbb magyar itt él Torontóban!
- Fene tudja! Azt hiszem az a téli párás hideg nem nekem való. Egy kicsit odébb próbálkozom. És te?
- Én, öregem már kipróbáltam mind a két oldalt. Az igaz, a nyugati part kellemesebb, de szerintem egykutya. Tudod, mindennek van előnye, meg hátránya is. Ismerem jól azt a helyet is ahova készülsz. Éltem ott is néhány évet - dőlt hátra a szemüveges. Egyik keze a cigarettát tartotta, a másikkal ütemesen vakargatta borostás állát.
- Igen?! - kérdezte a szőke, de nem tulajdonított különösebb jelentőséget a bejelentésnek. A maga módján megpróbált felkészülni erre az útra, sok értelmét nem látta, hogy most faggatózni kezdjen. Meg aztán, pokolian fáradt volt, már az sem tudta volna lázba hozni, ha a város polgármestere ülne itt mellette.
- Nem éreztem jól magam ott. De lehet, hogy bennem volt a hiba! Hiányzott egy csomó dolog, amit otthon megszoktam.
- Azért már odahaza is minden megváltozott.
- Lehet. - hagyta jóvá a borostás. - De azért odahaza mindig tudtam, hogy merre, hány méter! Ezt nem lehet itt bepótolni. Egy pesti vagány, csak Pesten vagány! Hallottad ezt már? Azt hiszem egy magyar filmben mondta egy pasi, aki nagy zsugás volt otthon, de a többiek nem tudták rávenni, hogy disszidáljon. Tudod, aki otthon mindent képes elintézni egy telefonnal, de sejti, hogy idegenben nem nő számára fű.
- Azért csak nem lesz ez annyira borzasztó! - erősítgette magát a szőke. - Nem építek légvárakat, tudom, hogy kemény lesz. A legelső dolog, hogy találjak valami melót, az a legfontosabb.
- Persze! A munka. Én őt dicsérem csak, az élet anyját! - szavalta a szemüveges. - Legyél nyugodt, meg fogsz ismerkedni az öregasszonnyal!
- Kivel?!
- Mindegy! Az angollal hogy állsz?
- Hát, az az igazság, hogy még egy kicsit csiszolni kell.
- Az angolt meg lehet tanulni. - legyintett a borostás.
A szőke megnyugodva bólogatott a válaszra.
- Gyerekkorban! - tette hozzá a borostás. - De a melón kívül nem lesz rá szükséged, mert nemigen lesznek kanadai barátaid! Egyedül vagy?
- Nem, a család is velem van. A nejem, meg a két fiam a másik váróban.
- Ja, ők nem dohányoznak! Hány évesek a lurkók? Tudod, hány család ment külön azok közül, akiket ismertem?! Ne érts félre, nem akarok vészmadarat játszani, csak valahogy megláttam benned saját magamat, azt az ártatlan és jóhiszemű pasast, aki én voltam valamikor, úgy tizenöt éve. Nagyon kell itt vigyázni! Tudod, a távolság olyan mint a szél: a kis tüzeket kiolcsa, a nagyokat fellobancsa. Szécsi Pál. A Lőrincze meg csókoltassa.
Ezen végre felnevetett a szőke. Kezdeti érdektelensége felengedett, ez a viccelődő pasas most az odahaza megszokott légkört jelentette.
- Nagyon figyelj oda, hogy tönkre ne menjen a házasságod! Mert itt aztán nem kapsz másik nőt öregem! Itt nincs olyan, hogy az utcán ismerkedünk, vagy ilyesmi. Ha leszólítasz egy nőt, az máris szalad a rendőrhöz, hogy molesztáltad. És milyen nők! A kanadai nő szóba sem áll veled, ha meghallja, hogy beszélsz, a többi meg . . . Még az is lenéz, aki olyan sudár, mint egy kerti törpe, a tacskó meg ki - be ugrál a lába között, amíg a himnuszt hallgatja. Ha meg felszednél mégis valakit a végén, ne reméld, hogy mosni, főzni fog rád! Emancipáció van! Ezek itt megsértődnek, ha kinyitod előttük az ajtót, mert ezzel azt akarod bizonyítani, hogy segítségre szorulnak. Szóval csak vigyázz az asszonyra erősen.
- Majd igyekszem.
- Figyelj! - folytatta a borostás. - Nem tudom, ki mennyit mesélt neked erről az országról, de jobb későn, mint soha! Legalább nem leszel rosszul, mikor szembe jönnek veled a dolgok, érted?!
- Milyen dolgok?
- Hogy például felejtsd el a téglaházat! Nem, ne röhögj, ez nagyon fontos! Ne csodálkozz, ha éjjel nem tudsz aludni egy olyan háromszintes épületben, ahol pechedre nem a felső emeletre költöztél. Hallani fogod, ha a szomszédod a retyóra csoszog, na meg azt is, amit ott művel. Tudod, ez a kis éjjeli zene! Olyan, mintha az éjjeli edény ott lenne az ágyadnál. Hallod, ha vizet vesznek, és tudni fogod, hogy mekkora bika a felső lakó a házban, hacsak nem néma a felesége.
- De hát ez csak hangszigetelés kérdése! Nem tudom elhinni, hogy ebben az országban. . .
- El fogod hinni! Gipszkarton és deszka az egész város, leszámítva a nagy betonépületeket. De azok nem a mi pénztárcánknak valók. Portás, meg uszoda, szauna, meg biliárdterem. Ugyan! Nekünk marad a festői apartman. Mennyi idősek a gyerekeid?
- Nyolc és tizenkettő.
- Hát öregem, ezután már csak felejteni fognak! Egyszerűen az oktatás itt olyan, hogy ezt csak egy bukott diák találhatta ki. Nincs követelmény, nincs lecke, nincsenek könyvek, tanrend, csak valami eszelős csapkodás az ismeretekben, se történelem, se irodalom. Egy tízéves gyerek még majdnem analfabéta! Aztán ne legyél rosszul, mikor közlik, hogy összevont osztályba vették fel a srácokat. Ötödik, hatodik együtt. Mint a negyvenes években otthon, a tanyavilágban.
- Hát ezt én is hallottam már, hogy gyengébb az oktatás. . .
- És hogy álltok egészségileg? Mert az orvosi ellátás itt igen frankó. Az orvosokat ellátják pénzzel, de az nem elég nekik, sztrájkolnak is rendesen. A háziorvos nem tud semmit, csak elirányít a specialistához, amire hónapokat kell várni. De szétosztottak egy kézikönyvet a lakosságnak, ha ügyes vagy, kigyógyíthatod saját magad. Az ismerősöm egyszer elment a körzeti orvosához, de késett a busz - mert egyébként a közlekedés is gyalázatos, itt nincs a buszoknak még menetrendje se - szóval szaladt az úton, hogy a megbeszélt időpontra odaérjen az orvoshoz, mert ő már csak ilyen, szeret pontos lenni, szóval elesett az utcán, jól megütötte a térdeit. A rendelőben még váratták egy félórát, majd az orvos megnézte a szemét, amivel be volt rendelve, a térdére meg azt mondta, hogy az nem volt bejelentve. Végül megunták a szerencsétlent, mikor már összevérzett mindent és a kezébe adták a kötszert, hogy lássa el magát. De aztán az asszisztens még utána szólt, hogy egy hét múlva visszamehet megmutatni a térdét, hogy hogyan gyógyul. Tudod miért? Mert minden egyes vizitet külön leszámláznak az állam felé.
- Mégis azt mondják, hogy itt sokkal jobb az egészségügy, mint például Amerikában.
- Ne félj, már munkálkodnak rajta, hogy olyan legyen! Van ám itt higiénia! A haverom felfedezte, hogy gombásodik a lábkörme. Elment a dokihoz, aki megkérdezte, hogy mit gondol, csak nem gomba ez. A haver mondta, hogy azért van itt, hogy megtudja. A doki laborba küldte, hogy vegyenek mintát a körömből, és akkor majd kiderül, milyen típusú a fertőzés. A laborban közölték, hogy a beteg dolga gondoskodni a mintáról, ezért aztán a titkárnő a kezébe nyomta a nagy papírvágó ollóját, a haver ott levágott egy darabot a körméből, beszolgáltatta a mintát, köszönettel visszaadta az ollót, amit a nő még ma is ott tart az íróasztalán. Higiénia, mi?!
- De azért kigyógyították, ugye?
- Hát várt a haver néhány hónapot az eredményre, aztán megunta és nézett valami gombaölőt a drogériában. Most már rendben van.
- Na ez azért még mindig jobb, mint az otthoni helyzet. Itt azért csak több a pénz ilyen dolgokra.
- Hát a pénz a legkevesebb! Mostanában mindent kiadnak magánkézbe és nincsenek többé államilag szabályozott intézetek. De ez nemcsak az egészségügy. Most árulják az elektromos műveket, ha megveszi valami magáncég, attól kezdve ötször annyiba kerül majd az áram. Majd döngeti a mellét valami kókler, hogy: - Az áram én vagyok!
- Ez ismerős!
- Na látod! A politikusok meg olyan korruptak, hogy azzal van tele az újság, hogy ki milyen vesztegetési botrányba keveredett, hol nyaral állami pénzen, mennyit fizetett ki családtagoknak, mit juttattak rokonnak, meg a többi.
- Hát ez tök olyan, mint otthon! De azért itt mégiscsak olcsóbbak a dolgok a fizetésekhez képest és nincs is olyan infláció.
- Hát az lehet, de azért meg fogsz lepődni, hogy mennyire vigyáznak rá, hogy elmenjen a fizetésed az utolsó centig. És nem az újságból fogod megtudni, hogy mi lett drágább! Á nem! Csak úgy szép alattomosan kúsznak fel az árak, aztán nézheti a kedves fogyasztó, hogy már nem elég annyi a vásárlásnál, mint amennyivel még a múltkor boldogult.
- Úgy beszélsz, mintha nem lenne különbség a két ország között. . .
- Na azért van különbség! Felejtsd el, hogy átsuhansz a határon, mint manapság odahaza Hegyeshalomnál! Ha Amerikába akarsz menni, több kilométeres sorok kígyóznak ezen az oldalon, a másikon meg több mérföldesek, mert ott ugye még nem ismerik a metrikus rendszert. Egyébként itt se! Itt érettségi tétel, hogy hány centi van egy méterben. Ja, még a határról annyit, hogy van az egésznek valami klerikális színezete. Ül a vámos a fülkében és gyóntat, hogy hová mész, hány napra és mit viszel. Közben figyel, hátha vörösödnek a füleid. Ha meg jössz befelé az országba, jobb, ha nem esel kísértésbe, és nem veszel az olcsó amerikai piából, meg cigiből, mert könnyen meglehet, hogy csak a határig hozod az árut. De jobb is ha elfelejted az alkoholt, meg a bagót, amíg nem nyertél a lottón. Szereted a motorokat?
- A motorbiciklit? Ja. Motoroztam is valamikor.
- Hát most imádni fogod, amikor éjszaka elhúz a ház előtt a fószer a kétezres Harley Davidsonon. Nincs hangfogó, mert itt szabadság van. Egy ilyen őstulok miatt felriad az álmából harmincezer ember, olyasféle szabadság! De az autókkal se sokkal jobb a helyzet. Nincs műszaki vizsga, így aztán olyan kocsik járnak az utakon, hogy esténként hálát adhatsz a megváltónak, ha aznap nem ment neked senki. Szoktad nézni a sportot a tévében?
- Hát persze! Főleg a focit.
- Hát itt jéghokit fogsz látni, még akkor is, ha történetesen focivébé van.
- Mondj már valami biztatót is!
- Valamit, ami itt nagyon jó? Tessék! Nincs fajgyűlölet! Kérlek itt mindenki szabadon járhat, kelhet, beszélhet, hordhat amit akar, amit előír a néphagyomány, vagy a vallása, építhet saját templomot, kiírhatja az üzletére saját anyanyelvén, hogy mit árul. És nem cikiznek, hogy bevándorló vagy, mert mindenki az. Kivéve az indiánokat meg az eszkimókat, de ők nem sokat fognak törődni veled. Megvan nekik a maguk baja.
- Ez azért nagyon szép! Hogy nincs fajgyűlölet, meg ilyesmi.
- Itt aztán nem korlátozzák a polgárokat, nem erőltetik rájuk az itteni szabályokat. Majd látni fogsz buszsofőrt meg rendőrt turbánban. Igaz, hogy a szabályzat előírja az egyensapkát, de ha a származásod úgy diktálja, akkor rád nem vonatkozik semmi. De, nem vagyok biztos benne, hogy ez működik minden népcsoportnál! Pedig már gondoltam rá, hogy jelentkezem én is rendőrnek, és ragaszkodni fogok az én népviseletemhez, az árvalányhajas kalaphoz. Öregem, itt a szikh emigráns tőrrel az oldalán fürdik a városi uszodában, mert ez náluk vallási előírás. De az se volt egy utolsó balhé, amikor a biciklistákat kötelezték a bukósisak használatára, pénzbüntetés terhe mellett! Csak az indiai volt a kivétel, mert az aztán nem tudta ráhúzni a sisakot a turbánra. A bank automatáknál meg nagyon vigyázz, mert van már egy csomó, amelyik csak mandarin nyelven üzemel. Ha vágod a kínait az külön előny, mert néhány munkahelyen már felvételi követelmény. Itt nem világnyelv az angol. Ha veszel valamit, legyél észnél, mert a sok ázsiai bóvli. . .
Kívülről megkocogtatták a váró üvegét. Egy fiatalasszony integetett sürgetően, a szőke összerezzent és felpattant a helyéről. Elnyomta a cigarettáját és bátortalanul kezet nyújtott a borostásnak.
- Hát nem valószínű, hogy összefutunk még, köszönöm a felvilágosítást. Jó utat hazafelé!
A borostás is felemelkedett a helyéről.
- Semmi sem lehetetlen! De honnan veszed, hogy én haza megyek?
- Hát. . . - hebegett a szőke. – Hát, amiket hallottam megesküdtem volna rá, hogy eleged van az egészből, indulsz haza, a pesti gépet várod. - hadarta.
- Szó sincs róla! - ingatta a fejét a borostás. - Most jöttem otthonról.
- Te visszajöttél ide?! Ezek után?!
- Hát. . . - vont vállat a férfi. -Tudod, ez azért mégiscsak Amerika!