A sárga irigység
- Hol veszi azokat a csodás virágokat, amik az erkélyét díszítik? – a molett szőke a felvonó falának dőlve, kacér mosollyal néz fel a férfire. – Maga biztosan sportolt fiatal korában, olyan vállas…
Péter elmúlt hatvan, de még őrzi férfias vonásait. Magasabb az átlagnál és ebben nem hozott változást az öregkor sem. Ősz fürtjei megritkultak ugyan, de még szüksége van a fésűre. Nemesi arcél és barátságos tekintet egészíti ki az összképet. Ha járókelők mustrálják, kiolvashatja pillantásukból a „rokonszenves pasi” megjegyzést. Nem csoda, hogy mindig akadnak középkorú asszonyok, akik szívesen kezdeményeznek párbeszédet, a folytatásban reménykedve.
Péter már kisgyerekként megtapasztalta, hogy nincs egyenlőség a világban. A szüleitől nem várhatott sokat, így maga vette a kezébe a sorsát. Kamasz korában újságkihordást vállalt, ami nem a legjövedelmezőbb foglalkozás. De szorgalmas volt és a háziasszonyokra is számíthatott. Tizenhat évesen már többször előfordult, hogy az asszonyok be-behívták őt a lakásba, az előfizetés ürügyén. A tárgyalás általában pongyolanyitogató eseménnyé módosult. De akkor még nem a naiv kamasz volt a kezdeményező, hanem a nők, akik már felfedezték az ifjúban a szívtipró vonásokat.
Péter nem volt szégyenlős, gondolkodás nélkül vágta zsebre a pénzbeszedések során kapott túlfizetéseket. Miért is lett volna bűntudata, mikor mindkét fél elégedett volt a történtekkel. Szorgalmasan gyűjtötte a tapasztalatokat, örömmel konstatálta, hogy szépen gyarapodik anyagilag is. A hölgyek is kedvező hangulatban nyugtázták ezeket a viziteket, hiszen jelentős kárpótlásnak számított a fakuló házasságukat színesítő izgalom és élvezet.
Péter átbukdácsolta a gimnáziumi éveit, de azért csak leérettségizett. Korábban is leléphetett volna, hogy pénzt keressen, de miféle úriember az, akinek nincs még egy átkozott érettségije sem?! A régi időkben nem is volt párbajképes az ilyen alak.
Még meg sem száradt a tinta az okmányain, amikor behízelegte magát egy vásározó mellé. A pókhasú, nikotintól sárga ujjú pasas hamisított sportcipőkkel járta a vidéki vásárokat.
Péter eleinte fillérekért dolgozott, de mikor a főnök látta, hogy milyen könnyedén csavarja az ujja köré a vevőket, érdemesnek tartotta a fizetésemelésre. Jelentősen megnőtt a női vásárlók száma, ha Péter állt a kecskelábú asztal mögött. A fiú rutinosan bókolgatott az asszonyoknak, akik szédülten, alku nélkül fizették ki a vételárat. De ahhoz is értett, hogy hogyan szerelje le a másik nemet. Amikor az egyik nagyhangú, enyhén ittas vevő azzal támadt, hogy ezek hamisított cipők, Péter a főnökéhez lépett és felhúzta az öreg karján az inget. – Látja ezt az órát? Ez egy Rolex. Maga szerint valódi? – Rosseb tudja így messzirűl -vonta meg a vállát a pasas. - Közerűl minnyá más lenne... – Na és gondolja, hogy valaki majd lefekszik a járdán, hogy közelről megnézze a maga cipőjét?! És azért az árkülönbséget se felejtse el! Péter csatát nyert.
Aztán kezdte kinőni az öreg vásározót. Tudná ezt egyedül is – morfondírozott. Nem lenne komoly ellenfél a lelassult, gyakran morcos vénember. Számtalanszor előfordult, hogy fehér papírfecnikkel az arcán jelent meg a piacon. A borotválkozás során szerzett vérzésekre kerültek ezek az apró vécépapír darabkák. Gyakran ülve fogadta a vevőket, a cigi ott füstölgött a szája sarkában, amíg az árút kínálta.
De Péter nem tartotta tisztességesnek átvenni a hatalmat és lenyúlni a főnök szállítóit. Inkább körülnézett a vásári forgatagban, keresve, hogy akad-e valami, ami hiánycikk. Úgy tűnt, hogy minden van, dögivel. Akkoriban Jugoszláviából áramlottak a nyugati termékek, már hegyekben álltak a farmernadrágok a standokon, mindenféle divatos kacathoz hozzá lehetett jutni. Péter észrevett egy idős parasztembert, aki komótosan bámészkodott a sátrak előtt. Az egyszerű fekete posztónadrág és fehér ing nem keltett feltűnést, de az öreg nadrágszíját egy különleges tárgy díszítette. Egy tarsoly – ismerte fel Péter. Szóba elegyedett a férfivel, és megtudakolta, honnan való az a különleges bőrdíszmű. A következő héten már az iparosembernél kopogtatott. A hajlott hátú mester nem nagy lelkesedéssel hallgatta a buzgó fiatal ígéreteit a felfutó üzletről, a várható meggazdagodásról. Szinte közönyösen terítette a pultra a férfi kézitáskákat, és más bőrdíszműves csodákat. Péter felvásárolta a készletet, és azért is kipengetett néhány ezrest, hogy a mester iparengedélyével elkezdhesse az árusítást.
Az első hétvége hatalmas csalódás volt. Sokan megbámulták a termékeket, forgatták, nézegették, de alig talált gazdára néhány darab. Péter elbizonytalanodott. Nagyon közel került az anyagi összeomláshoz. Egész éjjel azon törte a fejét, hogyan lehetne fordítani a dolgokon. Reggelre megvolt a megoldás.
Szeged környékén tanyázott akkoriban. A városi színház egy musicalt tűzött műsorára neves fővárosi művészekkel. Péter megvárta a főszereplőt az előadás után. A híres pesti színész hozzá volt szokva a rajongókhoz, már vette is elő a tollát, hogy aláfirkantsa a nevét a fiú kezében szorongatott papírra. De Péter egy borítékot lobogtatott. A művész megütközve nézett rá. Péter előadta a kívánságát. A mester habozni látszott. De azért megolvasta az ezreseket a fal felé fordulva. Gondosan megnézte a táskából előhúzott tarsolyt is. Még emelt valamit az összegen, majd igent bólintott.
Másnap elkészítették a felvételeket, egy belvárosi fényképész műtermében. A neves színész póztalanul áll a képen. Egy híres ember, aki mégis közénk tartozik. Hétköznapi öltözékét egy oldalán díszelgő tarsoly teszi különlegessé. A fotó méltóságot sugároz, tartást, a régi értékek becsületét, és egyben azt sugallja, hogy ez a férfidísz praktikus is. Péter a következő hétvégét a hatalmas fotó társaságában tölti a vásári forgatagban. A kis magnó teljes hangerővel bömböli a musical leghíresebb slágerét, természetesen a nagy pesti művész előadásában. Nem adlak másnak, nekem rendelt az élet, nem adlak másnak, ha kell, harcolok érted…Az emberek megállnak, pusmognak, közelebb jönnek. A nagy művész oldalán ott az a különleges bőrárú, a tarsoly. Nekünk is kell!
Péter néhány óra alatt megszabadul a készletétől. Izgatottan adja le újabb rendelését a bőrdíszművesnek. Az üzlet beindul. Ha már a nézelődők a pultnál bámészkodnak, a többi árú is érdekelni kezdi őket. Péter már százával rendeli a finom, elegáns kézitáskákat, a pénztárcákat, nadrágszíjakat, különféle bőrárukat.
Sebtében jogosítványt szerez, kocsit vásárol. Özvegy édesanyja szeretettel cirógatja az arcát, amikor színes tévével állít haza, leváltja a rozoga frizsidert, számlálatlanul adja a mamának az ezreseket a hétvégi bevásárlásra.
Péter bővíti a hálózatot, már másokkal is dolgoztat. Jó néhány vásározó év után nyugodtan sorolhatjuk a gazdag emberek közé. Családi ház, luxuskocsi, balatoni nyaraló árulkodik a diadalmas évekről. A hölgyek is egymásnak adják a kilincset, míg végül az egyik ottragad. Péter eleinte nem is érti, hogy miért pont ő, de beleegyezik a folytatásba. Mert a vég nélküli tivornyákat és a buta, pénzéhes lányokat is meg lehet unni. Évike viszont kedves, szolgálatkész és nemcsak az ágyban, de a konyhában is ügyesen mozog. Igaz, tartogat egy meglepetést is. Nem titkolhatja tovább, hogy elvált asszony és van egy négyéves kisfia is. Péter nem csinál nagy ügyet a vallomásból, szeretettel fogadja a családba a kis jövevényt. Úszómedencét rendel a kertbe, mini játszótérrel. A gyerekszoba kisvasúttal, játékok tömkelegével várja a fiúcskát.
Megtörténik a lánykérés. Házasság, nászút, persze valami egzotikus helyen. Az ifjú házaspár egy afrikai szafarin tölti a mézesheteket. A magyar csoportban a gazdag vállalkozók mellett neves művészházaspárt is találni. Az idősödő komikus Péter atyai jóbarátja lesz.
Idehaza ismét a mókuskerék. Egy nyugodtabb estén Péter olvasnivaló után kutat, de kezébe akad egy Neckermann katalógus. Szórakozottan lapozgatja a vastag kiadványt. Az egyik oldalon a manökenek bőrszoknyákban illegetik magukat. A divatos mini legalább féltucat színben kapható. Péter elgondolkodik. A következő héten szerződést köt egy szabóval, aki vállalja a legyártást, de kijelenti, nem tud anyagot szerezni a munkához. Az egész városban egyetlen igazi bőrkereskedő van, Weiss bácsi. Péter minden kapcsolatát felhasználva eljut az öreghez. Feleségével együtt ülnek a hatalmas irodában. Weiss úr eléggé tartózkodó. Kijelenti, hogy most hajlandó eladni négy vég anyagot, de nem ígérheti, hogy a jövőben mindig biztosítani tudja majd a kért mennyiséget. Péter aggódni kezd, hogy a beszerzés áthúzhatja a számítását. Fizet, elköszönnek az öregtől, a kocsinál várakoznak az árúra. Hamarosan megjelenik a segéd, kis kézikocsin öt vég anyagot tol a csomagtartó felé. Péter összenéz a feleségével. A segéd eltűnik, Éva izgatottan toporog. – Elnézte az öreg! Kaptunk egy extra tekercset. Ingyen! Zárd le a csomagtartót és húzzunk innen! Péter hosszasan néz rá: - Megőrültél?! Hóna alá kapja az anyagot és visszasétál az irodába. – Valami tévedés történt- teszi le az öreg asztalára a többletet.
Weiss bácsi felnéz. Elmosolyodik. - Ülj le fiam! -simogat a tekintetével. – Te itt ezentúl bármit kérhetsz! Szín, méret, mennyiség nem számít! Egy dolog számít csak! A becsület!
Péter szédelegve hagyja el az irodát. Vajon szándékos volt a tévedés? Néhány hónap után már egyeduralkodó a bőrszoknyák piacán.
Ez idő tájt kezd feje tetejére állni a világ. Európa forrong, tüntetések, az NDK-sok rohama a határon, a berlini fal ledöntése, Ceausecut kivégzik, rendszerváltás.
Péter finom szimata változást jelez. Mert hamarosan mindent elönt majd az árúbőség, hiszen a nyugat újabb piacokkal gyarapodik a szocialista tábor megkaparintásával. Bevásárló központok épülnek, túlkínálat lesz, a mennyiség lesz a döntő, nem a minőség.
Péter eladja az üzletét egy optimista pénzes kádergyereknek és leköltözik a Balatonra. A déli parton egy kis kifőzdét üzemeltet a strandolóknak. Konkurencia természetesen van bőven. De Péter tud csavarni a dolgokon. Lecseréli a rozoga, koszlott, billegő lábú műanyag asztalokat, az újakra abrosz kerül, a vendégek üvegpoharakban kapják a sört, az áruja mindig friss, a többiek elbújhatnak a kis étkezde választéka mellett. Ausztriából hozatja a sört, és minden alkalommal üvegárút is kell rendelnie, mert a vendégek előszeretettel viszik magukkal a sörgyári címkékkel díszített poharakat. De a szállító készséges, ingyen reklámnak fogja fel a vendégek gyűjtőszenvedélyét. A sörcsapokat egy darázsderekú, nagymellű leányzó kezeli, már miatta is érdemes sorban állni. Ő az egyetlen, aki bikiniben teljesít szolgálatot, az apró kötény alig takarja csodás idomait.
Heteken belül olyan forgalomra tesz szert, hogy be sem meri vallani a jövedelmét neje kíváncsi rokonságának. Keresztszülők, nagynénik, nagybácsik, sógorok, komák népesítik be az asszony pereputtyát. Péter egyedül áll a forgatagban. Édesanyja már meghalt, csak a neje rokonaival kell zöldágra vergődnie. A többség körbe hízelgi, remélve, hogy nekik is jut valami a hatalmas vagyonból. Csak a háta mögött merik szapulni. Péter sikereit a szerencsének és a kapcsolatainak tulajdonítják, könnyelműen szemet hunynak afelett, hogy a férfi napi 14-16 órát dolgozik. Sanyi bácsi állandóan kölcsönökért nyaggatja, amiről mindketten tudják, sosem lesz visszafizetve. A harmadik alkalom után Péter nemet mond. Futótűzként terjed a rokonságban, hogy zsugori, szívtelen, sajnálja azt a kis alamizsnát a rokonoktól és biztosan kurvákra költi a pénzét.
Éva gyereket vár. Péter ujjong, végre igazi apa lesz. Éva természetesen otthon tölti a terhesség hónapjait és vásárlásokkal űzi el az unalmát. A házban is napirenden vannak a változások, Péter sóhajtva asszisztál az érzelmi hullámvasúthoz.
Végre megérkezik a kis trónörökös. Az angol nyelv tartogat egy szólást az előkelő csemeték jellemzésére: born with a silver spoon in his mouth - ezüstkanállal a szájában született – mondják. A kis Tomika már inkább aranykanállal dicsekedhetne.
Péter reggeltől estig dolgozik, mert sajnos rá kell jönnie, hogy hiába fizeti tisztességesen az alkalmazottakat, ha nincs a boltban, bizony megdézsmálják a kasszát. Ha nem is mindenki, de egy rohadt alma mindig akad a kosárban. Így hát rendületlenül vigyázza a tulajdonát. Egyes jóakarói kapacitálják, hogy tartson nyitva késő estig, de akkoriban már nyílt titok volt, hogy különféle bandák védelmi pénzt rónak ki a vendéglősökre. Hogy kitől kell megvédeni a tulajdonosokat? Természetesen tőlük! Szerencsére a kis, nappal üzemelő helyiségekben nem látnak fantáziát, így Pétert békén hagyják.
Péter robotol megállás nélkül, de ha szabadnapot vesz ki, abban sincs sok köszönet. Éva egykori kedvessége már a múlté. A rokoni áskálódás termékeny talajra talált. Távolságtartó, kedvetlen, mindenért felkapja a vizet. Persze mindig Péter a hibás. Az asszony már külön utakon jár. Minden jel arra mutat, hogy van valakije. Péter fásultan veszi tudomásul a valóságot, nem érzi úgy, hogy harcolnia kéne ezért a kapcsolatért. Egy kis szőke fiatalasszonynál talál vigasztalást. Zsófi annyira kedves, Péter nem győz csodálkozni, hogy így is lehet. Régi randevúk, szerető összebújások csodáját éli át újra.
Éva van olyan ravasz, hogy kiderítse, férje is a tilosban jár. Hatalmas patáliát csap, a rokonsága természetesen az ő pártját fogja. Péternek se kedve, se energiája a cirkuszhoz, két bőrönddel meg egy sportszatyorral hagyja ott a házát. A kis, kopott furgonba dobálja a csomagjait, és a barátnőjéhez menekül. A ház, a luxuskocsi, a nyaraló Éva tulajdonában marad. Ezekkel enyhíti bűntudatát, hiszen az asszony fog gondoskodni a két gyerekről. Ő vasárnapi apuka lesz, és biztos benne, újra fel tud majd kapaszkodni a korábbi szintre.
Éva a váláskor még többet akar, a huzavona után Péter eladja a balatoni kifőzdét, hogy kielégíthesse az asszony igényeit. A csata után nemcsak az anyagi helyzete van megtépázva. Minden rokon, ismerős őt hibáztatja, a régi csajozós időket emlegetve állítják, kutyából nem lesz szalonna. Egyedüli társasága az idős színészházaspár. Az ő kedvességük, szeretetük változatlan.
Péter fejcsóválva tapasztalja, hogy lejtmenet következik a hullámvasúton. A gyors visszakapaszkodás csak nem akar bekövetkezni. A világ is nagyot változott, mindenki okostelefonokkal rohangál, komputerekkel intézik a dolgokat az üzleti életben. Péter ezekről alaposan lemaradt. Nincs annyi tartaléka, hogy új vállalkozást kezdjen. Egy kisiparos ismerőse ajánl munkát neki az egyik üzemében. Péter beáll a gép mögé és szorgalmasan gyártja a nyomtatványokat.
Zsófi végtelenül csalódott. Ő egy sikeres üzletemberbe szeretett bele és nem egy kétkezi munkásba. Csendben elválnak útjaik.
Péter utolsó tartalékjaiból egy kis lakótelepi másfélszobást vásárol. A lakás alaposan le van robbanva, de Péter nagy szorgalommal valóságos csodát varázsol az új otthonából. A belátogató szomszédasszony ámulattal jegyzi meg, hogy ez az átalakítás még a Lakáskultúra magazinban is megállná a helyét.
Péter egyhangún pergeti napjait. Volt neje új férjet talált, a fiúk megnőttek, nekik sincs szükségük az apukára. Hiába telefonálgat nekik, elfelejtik visszahívni. De Péter nem magányos. A szomszédok gyakran látogatják, mert olyan jó vele beszélgetni és mindig meg tudja kínálni a vendégeit.
Nagy meglepetésére a volt felesége rokonai is hívogatják. Néha el is megy hozzájuk, merő udvariasságból. De rá kell jönnie, hogy ezek a látogatások csak arra jók, hogy egykori családja kéjes elégtétellel élvezze lecsúszását. Csak azért is hatalmas virágcsokrokkal, drága bonbonokkal vizitel, titokban élvezve, hogy a rokonság javíthatatlannak könyveli el. Kapja is a korholásokat és a kioktatásokat. – Minek költesz annyit, mikor nincs pénzed?! – dorgálják. Aztán már ebben sem lát fantáziát, sorra lemondja a meghívásokat.
Ekkor értesül színész barátja súlyos betegségéről. Hetente többször is meglátogatja a házaspárt a hatalmas budai villában, mert az öreg nem kórházban haldoklik, hanem saját otthonában, komplett kórházi felszerelések között. A mester már igen nehezen beszél, oxigéncső segíti a légzését. De ha Péter megjelenik, valósággal felvidul. – Emlékszel, mikor a szafarin nem tudott tovább menni a buszunk, mert oroszlánok feküdtek az út közepén. A sofőr már szinte őrjöngött, mert nem tudta tartani a menetidőt… - Persze! És akkor te hirtelen elkezdtél jódlizni, azok a szegény állatok meg hanyatt-homlok menekültek a bozótba… És emlékszel, mikor az isztambuli rendőrnek elmutogattad, hogy a lóversenypályát keressük… A nevetést hosszú, ziháló köhögés váltja.
A temetés országos hírű eseménnyé dagad. Péter sem tudja visszatartani a könnyeit, amikor rögök zuhannak a koporsóra.
Néhány nap múlva az özvegy telefonál. Péter meghívást kap a végrendelet ismertetésére. Értetlenül foglal helyet az ügyvéd irodájában. Az idős férfi hosszan sorolja a művész végakaratát, majd közli a ráhagyott összeget. Péter zavarodottan hagyja el az irodát. Hiszen ő nem ezért barátkozott, nem ezért enyhítette a nagybeteg utolsó napjait. – szégyenkezik az özvegy előtt.
- Ugyan már! - teszi a kezét a karjára az özvegy. - Amikor Józsi igazgató volt, annyian jártak be az irodájába, hogy nevetve mondta, havonta elkoptatták a kilincset. De amikor beteg lett és nem volt már hatalma sem, egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hányan látogatták.
Péter zavarodottan forgatja a csekket. Ez a pénz elegendő lenne lakáscserére, üzleti tervekre, arra, hogy visszakapaszkodjon a régi körülmények közé. De már nem akar versengeni a trónkövetelőkkel. A költözéshez sincs kedve. Hiszen a szomszédok annyira kedvesek. Néhányuknak kulcsa is van a lakásához. Ha egyik reggel nem ébredne fel, legalább nem kell rátörni az ajtót. A Joli vagy a Gizi biztos benézne hozzá, még ebéd előtt.
De azért jó, hogy ott van az a pénz. Utazgatni ugyan nem fog, hiszen annyi helyen járt már és ismeri a mondást is: Ha valahová nem jutsz el fiatalon, öreg korban már nem is érdemes. De végre telepakolhatja a bevásárló kocsit és kiválthatja azt a méregdrága gyógyszert is. A térde is vacakol. Nem lesz gond a műtét.
Még az is lehet, hogy újra enged a rokonok meghívásának.
De nem az öreg furgonnal.
Majd azzal a metálezüst mercivel, amit már kinézett magának.
- Hol veszi azokat a csodás virágokat, amik az erkélyét díszítik? – a molett szőke a felvonó falának dőlve, kacér mosollyal néz fel a férfire. – Maga biztosan sportolt fiatal korában, olyan vállas…
Péter elmúlt hatvan, de még őrzi férfias vonásait. Magasabb az átlagnál és ebben nem hozott változást az öregkor sem. Ősz fürtjei megritkultak ugyan, de még szüksége van a fésűre. Nemesi arcél és barátságos tekintet egészíti ki az összképet. Ha járókelők mustrálják, kiolvashatja pillantásukból a „rokonszenves pasi” megjegyzést. Nem csoda, hogy mindig akadnak középkorú asszonyok, akik szívesen kezdeményeznek párbeszédet, a folytatásban reménykedve.
Péter már kisgyerekként megtapasztalta, hogy nincs egyenlőség a világban. A szüleitől nem várhatott sokat, így maga vette a kezébe a sorsát. Kamasz korában újságkihordást vállalt, ami nem a legjövedelmezőbb foglalkozás. De szorgalmas volt és a háziasszonyokra is számíthatott. Tizenhat évesen már többször előfordult, hogy az asszonyok be-behívták őt a lakásba, az előfizetés ürügyén. A tárgyalás általában pongyolanyitogató eseménnyé módosult. De akkor még nem a naiv kamasz volt a kezdeményező, hanem a nők, akik már felfedezték az ifjúban a szívtipró vonásokat.
Péter nem volt szégyenlős, gondolkodás nélkül vágta zsebre a pénzbeszedések során kapott túlfizetéseket. Miért is lett volna bűntudata, mikor mindkét fél elégedett volt a történtekkel. Szorgalmasan gyűjtötte a tapasztalatokat, örömmel konstatálta, hogy szépen gyarapodik anyagilag is. A hölgyek is kedvező hangulatban nyugtázták ezeket a viziteket, hiszen jelentős kárpótlásnak számított a fakuló házasságukat színesítő izgalom és élvezet.
Péter átbukdácsolta a gimnáziumi éveit, de azért csak leérettségizett. Korábban is leléphetett volna, hogy pénzt keressen, de miféle úriember az, akinek nincs még egy átkozott érettségije sem?! A régi időkben nem is volt párbajképes az ilyen alak.
Még meg sem száradt a tinta az okmányain, amikor behízelegte magát egy vásározó mellé. A pókhasú, nikotintól sárga ujjú pasas hamisított sportcipőkkel járta a vidéki vásárokat.
Péter eleinte fillérekért dolgozott, de mikor a főnök látta, hogy milyen könnyedén csavarja az ujja köré a vevőket, érdemesnek tartotta a fizetésemelésre. Jelentősen megnőtt a női vásárlók száma, ha Péter állt a kecskelábú asztal mögött. A fiú rutinosan bókolgatott az asszonyoknak, akik szédülten, alku nélkül fizették ki a vételárat. De ahhoz is értett, hogy hogyan szerelje le a másik nemet. Amikor az egyik nagyhangú, enyhén ittas vevő azzal támadt, hogy ezek hamisított cipők, Péter a főnökéhez lépett és felhúzta az öreg karján az inget. – Látja ezt az órát? Ez egy Rolex. Maga szerint valódi? – Rosseb tudja így messzirűl -vonta meg a vállát a pasas. - Közerűl minnyá más lenne... – Na és gondolja, hogy valaki majd lefekszik a járdán, hogy közelről megnézze a maga cipőjét?! És azért az árkülönbséget se felejtse el! Péter csatát nyert.
Aztán kezdte kinőni az öreg vásározót. Tudná ezt egyedül is – morfondírozott. Nem lenne komoly ellenfél a lelassult, gyakran morcos vénember. Számtalanszor előfordult, hogy fehér papírfecnikkel az arcán jelent meg a piacon. A borotválkozás során szerzett vérzésekre kerültek ezek az apró vécépapír darabkák. Gyakran ülve fogadta a vevőket, a cigi ott füstölgött a szája sarkában, amíg az árút kínálta.
De Péter nem tartotta tisztességesnek átvenni a hatalmat és lenyúlni a főnök szállítóit. Inkább körülnézett a vásári forgatagban, keresve, hogy akad-e valami, ami hiánycikk. Úgy tűnt, hogy minden van, dögivel. Akkoriban Jugoszláviából áramlottak a nyugati termékek, már hegyekben álltak a farmernadrágok a standokon, mindenféle divatos kacathoz hozzá lehetett jutni. Péter észrevett egy idős parasztembert, aki komótosan bámészkodott a sátrak előtt. Az egyszerű fekete posztónadrág és fehér ing nem keltett feltűnést, de az öreg nadrágszíját egy különleges tárgy díszítette. Egy tarsoly – ismerte fel Péter. Szóba elegyedett a férfivel, és megtudakolta, honnan való az a különleges bőrdíszmű. A következő héten már az iparosembernél kopogtatott. A hajlott hátú mester nem nagy lelkesedéssel hallgatta a buzgó fiatal ígéreteit a felfutó üzletről, a várható meggazdagodásról. Szinte közönyösen terítette a pultra a férfi kézitáskákat, és más bőrdíszműves csodákat. Péter felvásárolta a készletet, és azért is kipengetett néhány ezrest, hogy a mester iparengedélyével elkezdhesse az árusítást.
Az első hétvége hatalmas csalódás volt. Sokan megbámulták a termékeket, forgatták, nézegették, de alig talált gazdára néhány darab. Péter elbizonytalanodott. Nagyon közel került az anyagi összeomláshoz. Egész éjjel azon törte a fejét, hogyan lehetne fordítani a dolgokon. Reggelre megvolt a megoldás.
Szeged környékén tanyázott akkoriban. A városi színház egy musicalt tűzött műsorára neves fővárosi művészekkel. Péter megvárta a főszereplőt az előadás után. A híres pesti színész hozzá volt szokva a rajongókhoz, már vette is elő a tollát, hogy aláfirkantsa a nevét a fiú kezében szorongatott papírra. De Péter egy borítékot lobogtatott. A művész megütközve nézett rá. Péter előadta a kívánságát. A mester habozni látszott. De azért megolvasta az ezreseket a fal felé fordulva. Gondosan megnézte a táskából előhúzott tarsolyt is. Még emelt valamit az összegen, majd igent bólintott.
Másnap elkészítették a felvételeket, egy belvárosi fényképész műtermében. A neves színész póztalanul áll a képen. Egy híres ember, aki mégis közénk tartozik. Hétköznapi öltözékét egy oldalán díszelgő tarsoly teszi különlegessé. A fotó méltóságot sugároz, tartást, a régi értékek becsületét, és egyben azt sugallja, hogy ez a férfidísz praktikus is. Péter a következő hétvégét a hatalmas fotó társaságában tölti a vásári forgatagban. A kis magnó teljes hangerővel bömböli a musical leghíresebb slágerét, természetesen a nagy pesti művész előadásában. Nem adlak másnak, nekem rendelt az élet, nem adlak másnak, ha kell, harcolok érted…Az emberek megállnak, pusmognak, közelebb jönnek. A nagy művész oldalán ott az a különleges bőrárú, a tarsoly. Nekünk is kell!
Péter néhány óra alatt megszabadul a készletétől. Izgatottan adja le újabb rendelését a bőrdíszművesnek. Az üzlet beindul. Ha már a nézelődők a pultnál bámészkodnak, a többi árú is érdekelni kezdi őket. Péter már százával rendeli a finom, elegáns kézitáskákat, a pénztárcákat, nadrágszíjakat, különféle bőrárukat.
Sebtében jogosítványt szerez, kocsit vásárol. Özvegy édesanyja szeretettel cirógatja az arcát, amikor színes tévével állít haza, leváltja a rozoga frizsidert, számlálatlanul adja a mamának az ezreseket a hétvégi bevásárlásra.
Péter bővíti a hálózatot, már másokkal is dolgoztat. Jó néhány vásározó év után nyugodtan sorolhatjuk a gazdag emberek közé. Családi ház, luxuskocsi, balatoni nyaraló árulkodik a diadalmas évekről. A hölgyek is egymásnak adják a kilincset, míg végül az egyik ottragad. Péter eleinte nem is érti, hogy miért pont ő, de beleegyezik a folytatásba. Mert a vég nélküli tivornyákat és a buta, pénzéhes lányokat is meg lehet unni. Évike viszont kedves, szolgálatkész és nemcsak az ágyban, de a konyhában is ügyesen mozog. Igaz, tartogat egy meglepetést is. Nem titkolhatja tovább, hogy elvált asszony és van egy négyéves kisfia is. Péter nem csinál nagy ügyet a vallomásból, szeretettel fogadja a családba a kis jövevényt. Úszómedencét rendel a kertbe, mini játszótérrel. A gyerekszoba kisvasúttal, játékok tömkelegével várja a fiúcskát.
Megtörténik a lánykérés. Házasság, nászút, persze valami egzotikus helyen. Az ifjú házaspár egy afrikai szafarin tölti a mézesheteket. A magyar csoportban a gazdag vállalkozók mellett neves művészházaspárt is találni. Az idősödő komikus Péter atyai jóbarátja lesz.
Idehaza ismét a mókuskerék. Egy nyugodtabb estén Péter olvasnivaló után kutat, de kezébe akad egy Neckermann katalógus. Szórakozottan lapozgatja a vastag kiadványt. Az egyik oldalon a manökenek bőrszoknyákban illegetik magukat. A divatos mini legalább féltucat színben kapható. Péter elgondolkodik. A következő héten szerződést köt egy szabóval, aki vállalja a legyártást, de kijelenti, nem tud anyagot szerezni a munkához. Az egész városban egyetlen igazi bőrkereskedő van, Weiss bácsi. Péter minden kapcsolatát felhasználva eljut az öreghez. Feleségével együtt ülnek a hatalmas irodában. Weiss úr eléggé tartózkodó. Kijelenti, hogy most hajlandó eladni négy vég anyagot, de nem ígérheti, hogy a jövőben mindig biztosítani tudja majd a kért mennyiséget. Péter aggódni kezd, hogy a beszerzés áthúzhatja a számítását. Fizet, elköszönnek az öregtől, a kocsinál várakoznak az árúra. Hamarosan megjelenik a segéd, kis kézikocsin öt vég anyagot tol a csomagtartó felé. Péter összenéz a feleségével. A segéd eltűnik, Éva izgatottan toporog. – Elnézte az öreg! Kaptunk egy extra tekercset. Ingyen! Zárd le a csomagtartót és húzzunk innen! Péter hosszasan néz rá: - Megőrültél?! Hóna alá kapja az anyagot és visszasétál az irodába. – Valami tévedés történt- teszi le az öreg asztalára a többletet.
Weiss bácsi felnéz. Elmosolyodik. - Ülj le fiam! -simogat a tekintetével. – Te itt ezentúl bármit kérhetsz! Szín, méret, mennyiség nem számít! Egy dolog számít csak! A becsület!
Péter szédelegve hagyja el az irodát. Vajon szándékos volt a tévedés? Néhány hónap után már egyeduralkodó a bőrszoknyák piacán.
Ez idő tájt kezd feje tetejére állni a világ. Európa forrong, tüntetések, az NDK-sok rohama a határon, a berlini fal ledöntése, Ceausecut kivégzik, rendszerváltás.
Péter finom szimata változást jelez. Mert hamarosan mindent elönt majd az árúbőség, hiszen a nyugat újabb piacokkal gyarapodik a szocialista tábor megkaparintásával. Bevásárló központok épülnek, túlkínálat lesz, a mennyiség lesz a döntő, nem a minőség.
Péter eladja az üzletét egy optimista pénzes kádergyereknek és leköltözik a Balatonra. A déli parton egy kis kifőzdét üzemeltet a strandolóknak. Konkurencia természetesen van bőven. De Péter tud csavarni a dolgokon. Lecseréli a rozoga, koszlott, billegő lábú műanyag asztalokat, az újakra abrosz kerül, a vendégek üvegpoharakban kapják a sört, az áruja mindig friss, a többiek elbújhatnak a kis étkezde választéka mellett. Ausztriából hozatja a sört, és minden alkalommal üvegárút is kell rendelnie, mert a vendégek előszeretettel viszik magukkal a sörgyári címkékkel díszített poharakat. De a szállító készséges, ingyen reklámnak fogja fel a vendégek gyűjtőszenvedélyét. A sörcsapokat egy darázsderekú, nagymellű leányzó kezeli, már miatta is érdemes sorban állni. Ő az egyetlen, aki bikiniben teljesít szolgálatot, az apró kötény alig takarja csodás idomait.
Heteken belül olyan forgalomra tesz szert, hogy be sem meri vallani a jövedelmét neje kíváncsi rokonságának. Keresztszülők, nagynénik, nagybácsik, sógorok, komák népesítik be az asszony pereputtyát. Péter egyedül áll a forgatagban. Édesanyja már meghalt, csak a neje rokonaival kell zöldágra vergődnie. A többség körbe hízelgi, remélve, hogy nekik is jut valami a hatalmas vagyonból. Csak a háta mögött merik szapulni. Péter sikereit a szerencsének és a kapcsolatainak tulajdonítják, könnyelműen szemet hunynak afelett, hogy a férfi napi 14-16 órát dolgozik. Sanyi bácsi állandóan kölcsönökért nyaggatja, amiről mindketten tudják, sosem lesz visszafizetve. A harmadik alkalom után Péter nemet mond. Futótűzként terjed a rokonságban, hogy zsugori, szívtelen, sajnálja azt a kis alamizsnát a rokonoktól és biztosan kurvákra költi a pénzét.
Éva gyereket vár. Péter ujjong, végre igazi apa lesz. Éva természetesen otthon tölti a terhesség hónapjait és vásárlásokkal űzi el az unalmát. A házban is napirenden vannak a változások, Péter sóhajtva asszisztál az érzelmi hullámvasúthoz.
Végre megérkezik a kis trónörökös. Az angol nyelv tartogat egy szólást az előkelő csemeték jellemzésére: born with a silver spoon in his mouth - ezüstkanállal a szájában született – mondják. A kis Tomika már inkább aranykanállal dicsekedhetne.
Péter reggeltől estig dolgozik, mert sajnos rá kell jönnie, hogy hiába fizeti tisztességesen az alkalmazottakat, ha nincs a boltban, bizony megdézsmálják a kasszát. Ha nem is mindenki, de egy rohadt alma mindig akad a kosárban. Így hát rendületlenül vigyázza a tulajdonát. Egyes jóakarói kapacitálják, hogy tartson nyitva késő estig, de akkoriban már nyílt titok volt, hogy különféle bandák védelmi pénzt rónak ki a vendéglősökre. Hogy kitől kell megvédeni a tulajdonosokat? Természetesen tőlük! Szerencsére a kis, nappal üzemelő helyiségekben nem látnak fantáziát, így Pétert békén hagyják.
Péter robotol megállás nélkül, de ha szabadnapot vesz ki, abban sincs sok köszönet. Éva egykori kedvessége már a múlté. A rokoni áskálódás termékeny talajra talált. Távolságtartó, kedvetlen, mindenért felkapja a vizet. Persze mindig Péter a hibás. Az asszony már külön utakon jár. Minden jel arra mutat, hogy van valakije. Péter fásultan veszi tudomásul a valóságot, nem érzi úgy, hogy harcolnia kéne ezért a kapcsolatért. Egy kis szőke fiatalasszonynál talál vigasztalást. Zsófi annyira kedves, Péter nem győz csodálkozni, hogy így is lehet. Régi randevúk, szerető összebújások csodáját éli át újra.
Éva van olyan ravasz, hogy kiderítse, férje is a tilosban jár. Hatalmas patáliát csap, a rokonsága természetesen az ő pártját fogja. Péternek se kedve, se energiája a cirkuszhoz, két bőrönddel meg egy sportszatyorral hagyja ott a házát. A kis, kopott furgonba dobálja a csomagjait, és a barátnőjéhez menekül. A ház, a luxuskocsi, a nyaraló Éva tulajdonában marad. Ezekkel enyhíti bűntudatát, hiszen az asszony fog gondoskodni a két gyerekről. Ő vasárnapi apuka lesz, és biztos benne, újra fel tud majd kapaszkodni a korábbi szintre.
Éva a váláskor még többet akar, a huzavona után Péter eladja a balatoni kifőzdét, hogy kielégíthesse az asszony igényeit. A csata után nemcsak az anyagi helyzete van megtépázva. Minden rokon, ismerős őt hibáztatja, a régi csajozós időket emlegetve állítják, kutyából nem lesz szalonna. Egyedüli társasága az idős színészházaspár. Az ő kedvességük, szeretetük változatlan.
Péter fejcsóválva tapasztalja, hogy lejtmenet következik a hullámvasúton. A gyors visszakapaszkodás csak nem akar bekövetkezni. A világ is nagyot változott, mindenki okostelefonokkal rohangál, komputerekkel intézik a dolgokat az üzleti életben. Péter ezekről alaposan lemaradt. Nincs annyi tartaléka, hogy új vállalkozást kezdjen. Egy kisiparos ismerőse ajánl munkát neki az egyik üzemében. Péter beáll a gép mögé és szorgalmasan gyártja a nyomtatványokat.
Zsófi végtelenül csalódott. Ő egy sikeres üzletemberbe szeretett bele és nem egy kétkezi munkásba. Csendben elválnak útjaik.
Péter utolsó tartalékjaiból egy kis lakótelepi másfélszobást vásárol. A lakás alaposan le van robbanva, de Péter nagy szorgalommal valóságos csodát varázsol az új otthonából. A belátogató szomszédasszony ámulattal jegyzi meg, hogy ez az átalakítás még a Lakáskultúra magazinban is megállná a helyét.
Péter egyhangún pergeti napjait. Volt neje új férjet talált, a fiúk megnőttek, nekik sincs szükségük az apukára. Hiába telefonálgat nekik, elfelejtik visszahívni. De Péter nem magányos. A szomszédok gyakran látogatják, mert olyan jó vele beszélgetni és mindig meg tudja kínálni a vendégeit.
Nagy meglepetésére a volt felesége rokonai is hívogatják. Néha el is megy hozzájuk, merő udvariasságból. De rá kell jönnie, hogy ezek a látogatások csak arra jók, hogy egykori családja kéjes elégtétellel élvezze lecsúszását. Csak azért is hatalmas virágcsokrokkal, drága bonbonokkal vizitel, titokban élvezve, hogy a rokonság javíthatatlannak könyveli el. Kapja is a korholásokat és a kioktatásokat. – Minek költesz annyit, mikor nincs pénzed?! – dorgálják. Aztán már ebben sem lát fantáziát, sorra lemondja a meghívásokat.
Ekkor értesül színész barátja súlyos betegségéről. Hetente többször is meglátogatja a házaspárt a hatalmas budai villában, mert az öreg nem kórházban haldoklik, hanem saját otthonában, komplett kórházi felszerelések között. A mester már igen nehezen beszél, oxigéncső segíti a légzését. De ha Péter megjelenik, valósággal felvidul. – Emlékszel, mikor a szafarin nem tudott tovább menni a buszunk, mert oroszlánok feküdtek az út közepén. A sofőr már szinte őrjöngött, mert nem tudta tartani a menetidőt… - Persze! És akkor te hirtelen elkezdtél jódlizni, azok a szegény állatok meg hanyatt-homlok menekültek a bozótba… És emlékszel, mikor az isztambuli rendőrnek elmutogattad, hogy a lóversenypályát keressük… A nevetést hosszú, ziháló köhögés váltja.
A temetés országos hírű eseménnyé dagad. Péter sem tudja visszatartani a könnyeit, amikor rögök zuhannak a koporsóra.
Néhány nap múlva az özvegy telefonál. Péter meghívást kap a végrendelet ismertetésére. Értetlenül foglal helyet az ügyvéd irodájában. Az idős férfi hosszan sorolja a művész végakaratát, majd közli a ráhagyott összeget. Péter zavarodottan hagyja el az irodát. Hiszen ő nem ezért barátkozott, nem ezért enyhítette a nagybeteg utolsó napjait. – szégyenkezik az özvegy előtt.
- Ugyan már! - teszi a kezét a karjára az özvegy. - Amikor Józsi igazgató volt, annyian jártak be az irodájába, hogy nevetve mondta, havonta elkoptatták a kilincset. De amikor beteg lett és nem volt már hatalma sem, egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hányan látogatták.
Péter zavarodottan forgatja a csekket. Ez a pénz elegendő lenne lakáscserére, üzleti tervekre, arra, hogy visszakapaszkodjon a régi körülmények közé. De már nem akar versengeni a trónkövetelőkkel. A költözéshez sincs kedve. Hiszen a szomszédok annyira kedvesek. Néhányuknak kulcsa is van a lakásához. Ha egyik reggel nem ébredne fel, legalább nem kell rátörni az ajtót. A Joli vagy a Gizi biztos benézne hozzá, még ebéd előtt.
De azért jó, hogy ott van az a pénz. Utazgatni ugyan nem fog, hiszen annyi helyen járt már és ismeri a mondást is: Ha valahová nem jutsz el fiatalon, öreg korban már nem is érdemes. De végre telepakolhatja a bevásárló kocsit és kiválthatja azt a méregdrága gyógyszert is. A térde is vacakol. Nem lesz gond a műtét.
Még az is lehet, hogy újra enged a rokonok meghívásának.
De nem az öreg furgonnal.
Majd azzal a metálezüst mercivel, amit már kinézett magának.