Hadd szóljon?!
Újév első napján arról írtam a Facebookon, hogy mennyire elítélem a szilveszteri durrogtatást. Aztán az esti híradó igencsak megerősítette a leírtakat. Súlyosan sérült petárdázó fiatalok, az országutakon riadtan menekülő állatok, felgyulladt épületek és számtalan más baleset igazolta, hogy veszélyes és teljesen értelmetlen szokás áldozatai vagyunk. Az is kiderült egy kimutatás szerint, hogy ebben a hónapban két és félszeresére növekszik a környezetszennyeződés a tűzijátékok miatt felkavart por és a levegőbe került ártalmas anyagok miatt.
Néhány nap múlva viszont ráakadtam egy olyan véleményre, amely védelmébe veszi ezt a cirkuszt. Szerzője a hagyományokra hivatkozik, de inkább szó szerint idézem, mert klasszikusokat csak úgy szabad:
Azoknak akik a szilveszteri tűzijáték ellen vannak.
Magyar népi keresztényi hagyomány tradíció.
A szilveszteri hagyományok legtöbbje a jövendöléssel és bőségvarázslással kapcsolatos:
Népszerű a zajkeltés, „gonosz űző zajcsapás”, „gulyafordítás”: főként éjfél körül lármáztak ostorral, kolomppal, dudálással, bádogdarabok összeütésével. Egyes helyeken mondákat is fűztek a szokáshoz, például török támadások emlékéhez kötik. Ezt már most Január elsején tudjuk, hogy ez év végén szintén lesz hangkeltés. Ne a szokásokat követőket hibáztasd
E sorok olvastán őszintén meglepődtem. Botor fejjel eddig azt hittem, hogy a petárdázók szilveszter éjjel azért zajonganak, mert élvezik a balhét. Erre kiderül, hogy elkötelezett néprajzkutatókkal van dolgunk, akik engedelmesen, merő kötelességtudatból követik a népi hagyományokat. Azok a fiatalok, akik egyébként 1956 ‒ról annyit tudnak, hogy akkor jöttek be, vagy mentek ki a törökök, 1848-ról meg, hogy nagyon régen volt, azok most egyszeriben képzett etnográfusként a hagyományőrzésben jeleskednek, testi épségüket kockáztatva. Milyen nemes igyekezet! Külön szerencse, hogy nem kell nekik a következő szilveszterig várni az újabb őrzésre, mert megtehetik ezt a futballmeccseken is, ahol törve-zúzva borítják füstbe a lelátókat. Természetesen ott is a hagyomány kedvéért.
Sokan nem értik, miért olyan nagy ügy ez az egyetlen zajos szilveszter éjszaka. Hiszen nem ér minket váratlanul, készülhetünk is a megpróbáltatásokra. Sajnálatos módon nem tudjuk megértetni a kutyákkal már januárban, hogy számítsanak az év végi hangkeltésre. Arra az egy éjszakára. De a kutyák életében ez a minden évben előforduló procedúra több mint egy tucat alkalmat jelent. Több, mint egy tucat rettegést, félelmet, ijedséget, ami elkerülhető lenne, mert nem az ég dörög és nem ellenséges repülőgépek bombázzák a várost, csupán a jónép szórakozik.
Furcsa dolog a hagyomány. Nagyapáink, apáink pipáztak, cigarettáztak, fújták a füstöt veszettül. Sokan viszont már nem dohányoznak manapság, mert tudják, mennyire ártalmas a pöfékelés. A tűzijáték veszélyeivel is tisztában vagyunk – és mégsem tudunk lemondani róla?!
Ha már a hagyományoknál tartunk, miért olyan fontos, hogy éppen a durrogtatást mentsük meg a feledéstől?! Ha nem ragaszkodunk a gyolcsgatyához és az árvalányhajas kalaphoz, akkor miért életbevágó, hogy lármázzunk, kezünkben kolomppal?! Vagy ha az nincs, akkor petárdával. Mindegy, csak hadd szóljon?!
De ha mindenképp a tradíciók mellett törünk lándzsát, akkor a szilveszteri bulizásokat sem klubokban és egyéb zenés szórakozóhelyeken kéne tartani, hanem a régi, jól bevált csűrökben. Térjünk hát vissza a gyökerekhez, és akkor végre megfelelő körülmények között járhatjuk a csűrdöngölőt.
A hagyományok érdekében át kell szabni a hétköznapjainkat is. Dobjuk ki hát a svájci gyógyszereinket, és bízzuk magunkat a javasasszonyra, aki olyan remek főzeteket tud készíteni lassú tűzön a kondérjában.
A kismamák is visszatérhetnek a bábaasszonyhoz, hiszen ez is az életünk része volt valamikor. Meg a boszorkányégetés is, bár azt nem javasolnám a környezetszennyeződés miatt.
Lesz dolgunk rengeteg, ha ápolni szeretnénk ezeket a nemes dolgokat. Most még fejtörést okoz, hogy alispánokat állítsunk-e minden megyében, vagy menjünk vissza inkább a hét vezérig, de a hagyományok érdekében ezt is meg kell oldani.
Vissza kell térni a hátrafelé nyilazáshoz is, amivel remekül büntethetjük azokat a vezetőket, akik bénaságukkal akadályozzák az autópályák forgalmát. És most ne jöjjön senki azzal, hogy őseink nem is autóztak.
Hagyomány, az hagyomány és kész! Követni kell és kész!
Akkor is, ha beledöglünk!
Újév első napján arról írtam a Facebookon, hogy mennyire elítélem a szilveszteri durrogtatást. Aztán az esti híradó igencsak megerősítette a leírtakat. Súlyosan sérült petárdázó fiatalok, az országutakon riadtan menekülő állatok, felgyulladt épületek és számtalan más baleset igazolta, hogy veszélyes és teljesen értelmetlen szokás áldozatai vagyunk. Az is kiderült egy kimutatás szerint, hogy ebben a hónapban két és félszeresére növekszik a környezetszennyeződés a tűzijátékok miatt felkavart por és a levegőbe került ártalmas anyagok miatt.
Néhány nap múlva viszont ráakadtam egy olyan véleményre, amely védelmébe veszi ezt a cirkuszt. Szerzője a hagyományokra hivatkozik, de inkább szó szerint idézem, mert klasszikusokat csak úgy szabad:
Azoknak akik a szilveszteri tűzijáték ellen vannak.
Magyar népi keresztényi hagyomány tradíció.
A szilveszteri hagyományok legtöbbje a jövendöléssel és bőségvarázslással kapcsolatos:
Népszerű a zajkeltés, „gonosz űző zajcsapás”, „gulyafordítás”: főként éjfél körül lármáztak ostorral, kolomppal, dudálással, bádogdarabok összeütésével. Egyes helyeken mondákat is fűztek a szokáshoz, például török támadások emlékéhez kötik. Ezt már most Január elsején tudjuk, hogy ez év végén szintén lesz hangkeltés. Ne a szokásokat követőket hibáztasd
E sorok olvastán őszintén meglepődtem. Botor fejjel eddig azt hittem, hogy a petárdázók szilveszter éjjel azért zajonganak, mert élvezik a balhét. Erre kiderül, hogy elkötelezett néprajzkutatókkal van dolgunk, akik engedelmesen, merő kötelességtudatból követik a népi hagyományokat. Azok a fiatalok, akik egyébként 1956 ‒ról annyit tudnak, hogy akkor jöttek be, vagy mentek ki a törökök, 1848-ról meg, hogy nagyon régen volt, azok most egyszeriben képzett etnográfusként a hagyományőrzésben jeleskednek, testi épségüket kockáztatva. Milyen nemes igyekezet! Külön szerencse, hogy nem kell nekik a következő szilveszterig várni az újabb őrzésre, mert megtehetik ezt a futballmeccseken is, ahol törve-zúzva borítják füstbe a lelátókat. Természetesen ott is a hagyomány kedvéért.
Sokan nem értik, miért olyan nagy ügy ez az egyetlen zajos szilveszter éjszaka. Hiszen nem ér minket váratlanul, készülhetünk is a megpróbáltatásokra. Sajnálatos módon nem tudjuk megértetni a kutyákkal már januárban, hogy számítsanak az év végi hangkeltésre. Arra az egy éjszakára. De a kutyák életében ez a minden évben előforduló procedúra több mint egy tucat alkalmat jelent. Több, mint egy tucat rettegést, félelmet, ijedséget, ami elkerülhető lenne, mert nem az ég dörög és nem ellenséges repülőgépek bombázzák a várost, csupán a jónép szórakozik.
Furcsa dolog a hagyomány. Nagyapáink, apáink pipáztak, cigarettáztak, fújták a füstöt veszettül. Sokan viszont már nem dohányoznak manapság, mert tudják, mennyire ártalmas a pöfékelés. A tűzijáték veszélyeivel is tisztában vagyunk – és mégsem tudunk lemondani róla?!
Ha már a hagyományoknál tartunk, miért olyan fontos, hogy éppen a durrogtatást mentsük meg a feledéstől?! Ha nem ragaszkodunk a gyolcsgatyához és az árvalányhajas kalaphoz, akkor miért életbevágó, hogy lármázzunk, kezünkben kolomppal?! Vagy ha az nincs, akkor petárdával. Mindegy, csak hadd szóljon?!
De ha mindenképp a tradíciók mellett törünk lándzsát, akkor a szilveszteri bulizásokat sem klubokban és egyéb zenés szórakozóhelyeken kéne tartani, hanem a régi, jól bevált csűrökben. Térjünk hát vissza a gyökerekhez, és akkor végre megfelelő körülmények között járhatjuk a csűrdöngölőt.
A hagyományok érdekében át kell szabni a hétköznapjainkat is. Dobjuk ki hát a svájci gyógyszereinket, és bízzuk magunkat a javasasszonyra, aki olyan remek főzeteket tud készíteni lassú tűzön a kondérjában.
A kismamák is visszatérhetnek a bábaasszonyhoz, hiszen ez is az életünk része volt valamikor. Meg a boszorkányégetés is, bár azt nem javasolnám a környezetszennyeződés miatt.
Lesz dolgunk rengeteg, ha ápolni szeretnénk ezeket a nemes dolgokat. Most még fejtörést okoz, hogy alispánokat állítsunk-e minden megyében, vagy menjünk vissza inkább a hét vezérig, de a hagyományok érdekében ezt is meg kell oldani.
Vissza kell térni a hátrafelé nyilazáshoz is, amivel remekül büntethetjük azokat a vezetőket, akik bénaságukkal akadályozzák az autópályák forgalmát. És most ne jöjjön senki azzal, hogy őseink nem is autóztak.
Hagyomány, az hagyomány és kész! Követni kell és kész!
Akkor is, ha beledöglünk!