A más rétje
Előszó
Soha nem múló hálával, tisztelettel és nagyrabecsüléssel ajánlom e könyvet Ballai Józsefnek, aki nemcsak az első regényem kiadatását vállalta magára, de ehhez a második kötethez is ő adta a „kezdőrúgást.” Nélküle sohasem éreztem volna elég erőt és önbizalmat ahhoz, hogy a folytatást elkészítsem.
- A hit, gyerekek - mondotta a mester - olyan, mint a rőzseláng. Táplálni kell, különben ülhetünk a sötétben.
Köszönöm a tüzet Jóska!
Balla András
Bevezetés
Kezdetben vala tehát a „Disszidol”. Már jó pár éve annak, hogy piacra került, mára nyoma sincs a könyvesboltokban. Elkapkodták - állíthatnám nagyképűen, vagy a szerény példányszám tette meg a magáét, ezt bízzuk az olvasóra.
Aki kézbe vehette, mára többet tud a svéd menekülttáborokról és a nyugat-kanadai viszonyokról. Persze azért nem volt ennyire drámai és száraz az egész, megpróbáltam a saját kis életemen keresztül bemutatni, hogy hogyan is működnek a dolgok errefelé. Az olvasó pedig azzal a jóleső érzéssel tehette le a könyvet, hogy valaki helyette is átélte mindazt, ami egy átlagemberre vár idegenben. Sok-sok embernek adhatott a regény útmutatót, mert mi vagyunk többen. Mi, akik nem rendelkezünk rendkívüli képességekkel, értékes kapcsolatokkal, mesés örökségekkel, mi, az átlag, akik csak boldogulni szeretnénk a magunk erejéből.
A könyv azzal zárul, hogy sok-sok hányattatás után, feleségemmel és kisfiammal beköltözünk az álomházba, igaz, csak házmesteri minőségben. De a két főállás, a luxuslakás, a házi uszoda és az egyéb főúri körülmények sejtetni engedik, hogy számunkra „happy end”- del zárult a regény és életünknek egy jelentős szakasza.
Hét év telt el azóta, a lakás és a munkahely még ugyanaz, csak mi látjuk kissé másként a dolgokat. Hogy miért? Jó, akkor elmesélem!
Előszó
Soha nem múló hálával, tisztelettel és nagyrabecsüléssel ajánlom e könyvet Ballai Józsefnek, aki nemcsak az első regényem kiadatását vállalta magára, de ehhez a második kötethez is ő adta a „kezdőrúgást.” Nélküle sohasem éreztem volna elég erőt és önbizalmat ahhoz, hogy a folytatást elkészítsem.
- A hit, gyerekek - mondotta a mester - olyan, mint a rőzseláng. Táplálni kell, különben ülhetünk a sötétben.
Köszönöm a tüzet Jóska!
Balla András
Bevezetés
Kezdetben vala tehát a „Disszidol”. Már jó pár éve annak, hogy piacra került, mára nyoma sincs a könyvesboltokban. Elkapkodták - állíthatnám nagyképűen, vagy a szerény példányszám tette meg a magáét, ezt bízzuk az olvasóra.
Aki kézbe vehette, mára többet tud a svéd menekülttáborokról és a nyugat-kanadai viszonyokról. Persze azért nem volt ennyire drámai és száraz az egész, megpróbáltam a saját kis életemen keresztül bemutatni, hogy hogyan is működnek a dolgok errefelé. Az olvasó pedig azzal a jóleső érzéssel tehette le a könyvet, hogy valaki helyette is átélte mindazt, ami egy átlagemberre vár idegenben. Sok-sok embernek adhatott a regény útmutatót, mert mi vagyunk többen. Mi, akik nem rendelkezünk rendkívüli képességekkel, értékes kapcsolatokkal, mesés örökségekkel, mi, az átlag, akik csak boldogulni szeretnénk a magunk erejéből.
A könyv azzal zárul, hogy sok-sok hányattatás után, feleségemmel és kisfiammal beköltözünk az álomházba, igaz, csak házmesteri minőségben. De a két főállás, a luxuslakás, a házi uszoda és az egyéb főúri körülmények sejtetni engedik, hogy számunkra „happy end”- del zárult a regény és életünknek egy jelentős szakasza.
Hét év telt el azóta, a lakás és a munkahely még ugyanaz, csak mi látjuk kissé másként a dolgokat. Hogy miért? Jó, akkor elmesélem!