Küldés/Fogadás
Augusztus 17.
Elkezdtem ezt a naplót, mert időm van, mint a tenger, meg már papír se kell, itt ez a komputer, hát miért ne?! Ma öt éve, hogy elment Erzsi. Mi van, nem merem leírni hogy meghalt?! Igen meghalt, legyengülve, megkínozva, csontsoványan. Nagyon hiányzik! Nem púderozok, nem volt ez egy tökéletes házasság, sokat veszekedtünk, néha a pokolba kívántam, egyszer még válni is akartunk, de akkor is egymáshoz tartoztunk. Most meg már öt éve egyedül vagyok és úgy csinálok, mintha élnék. Pedig erre az egészre egy robot is képes. Felkelés, utazás, melózás, utazás, evés, tévézés, fürdés, lefekvés, aztán másnap megint minden ugyanúgy.
Augusztus 18.
Lassan vége a nyárnak, már hosszabbak az esték. Gyűlölöm a telet, a sötétséget. Nincs kapcsolatom senkivel. A lányom másik városban él, néha az a gyanúm, csak azért fogadta el azt az állást, hogy ne üljek a nyakukon. Bár megértem valahol, biztos nem lennék túl szórakoztató, ha átjárogatnék hozzájuk esténként. Na még csak az kéne! Még itt laktak Pesten, és egyszer hívás nélkül becsöngettem hozzájuk. Épp társaság volt náluk. Megjegyzem, elég gyakran partiztak, szerintük ez hozzátartozik a karrierépítéshez. Ilyenkor ügyvédek, orvosok, mérnökök jöhetnek csak szóba, mert ők nem barátkoznak ám akárkikkel. Szegény lányom kínosan feszengett, riadtan figyelte, nehogy a melós apja mondjon valami hülyeséget. Hamar eljöttem, nem tartóztattak.
Augusztus 19.
Ma is valami rémség volt a tévében. Ez van. A híradó kész horror, a műsorok szart se érnek. Jó, tudom, valamivel ki kell tölteni az időt, de ne nézzenek hülyének, nem fogok azon izgulni, hogy ki tud gyorsabban felgombolyítani egy adag fonalat, fél lábon egyensúlyozva. A filmekkel meg az a baj, hogy ha sokat láttál, egy idő után kezdenek hasonlítani egymásra. Dögunalom!
Augusztus 21.
Még jó, hogy van ez az Internet! Már jó pár éve használom. Ha leülök a gép elé, az olyan, mintha nem egyedül tölteném az estét. Kezd közöm lenni mások életéhez. Jó ez a Facebook. Már hatszáz ismerősöm van. Nem vagyok naiv, tudom hogy ez csak egy szám, de olyan jó látni, hogy olvassák mások is ha beírok pár sort. Vagy megosztok valamit és máris reagálnak. Nem áltatom magam, tudom, ez nem igazi kapcsolat. Emlékszem jól a rajzra, ahol két nő megállapítja az üres ravatalozóban, hogy senki sem jött el, pedig a Facebookon 2000 ismerőse volt az elhunytnak. Szerintem érdemes ezt az oldalt böngészni, de tény, hogy ettől még egyedül fekszem le.
Augusztus 22.
Ma a Facebookon valaki megírta, hogy egy internetes társkeresőn ismerkedett meg a nejével. Hirtelen belém villant, hogy én is megpróbálhatnám. Nem várok csodákat, de sosem lehet tudni...
Augusztus 25.
Napok óta a társkereső oldalakon lógok. A legtöbb nem ér semmit és ráadásul azonnal követelik a tagsági díjat, de akad azért pár tisztességesebb is. Sajnos a választék elég kiábrándító. Bár lehet, hogy én vagyok túl igényes. Sokan nem is veszik a fáradságot, hogy egy jobb képet tegyenek fel magukról. Aki már ebben a dologban ilyen trehány, az másban sem lehet sokkal különb. Azért akadnak bombázók is, de azoknak biztos nem én kellek. Egyébként is, nem fotómodellt keresek.
Augusztus 26.
Ma történt valami! Megláttam egy fényképet, ami nagyon megtetszett. Pedig ez sem volt műtermi felvétel, egy konyhában készült, még a frizsider is látszik, a sok ráaggatott cédulával. De ez a nő annyira természetes és kedves a képen, hogy azonnal megfogott ez a nyíltság. Meg az a szép arc. Vettem a bátorságot és írtam neki. Nem árultam zsákbamacskát, bevallottam, hogy hatvankét éves vagyok, jobb ezt az elején tisztázni. Félek, hogy ez komoly akadály lesz, mert ő meg csak 36 éves. Ott vannak a méretei is a bemutatkozó oldalán, hát mit mondjak, tökéletes kis nő, az biztos. A mosolya, meg valami csúcs! Nem hiszem, hogy ebből lesz valami, de nem tudtam kihagyni. Nem bűn az, ha álmodozik az ember.
Augusztus 27.
Nagy csend van, semmi válasz, de szerintem ez jó jel. Azt jelenti, hogy nem lóg kétségbeesetten a társkereső oldalakon. Ma már szinte csodálkozom, hogy volt merszem írni neki, de mintha valami ismeretlen erőnek engedelmeskedtem volna. Melegszívű, kedves teremtésnek gondolom, talán a konyhai helyszín miatt. Ilyennek nem az ágy meg a hancúrozás a legfontosabb. Mindegy. Túl fogom élni, ha elutasít, de azért reménykedni szabad.
Augusztus 28.
Semmi válasz. Nézegettem tovább a társkereső oldalakat, de nem találtam senki hozzá hasonlót. Nellinek hívják, legalábbis ezen a néven van fenn az oldalon, de nem hiszem, hogy ez az igazi neve. Biztos megvan rá az oka, hogy nem akarja kiadni magát az egész világ előtt.
Augusztus 29.
Vannak még csodák! Nelli válaszolt! Olyan aranyos volt az a levél! Csupa kedvesség, jámborság, fesztelenség, akárcsak a fényképen. Egyébként Kornéliának hívják, de a Nellit használja. Hála Istennek, nem riadt meg a koromtól, azt írta, hogy az érett férfiakban jobban lehet bízni. Fényképet kér rólam.
Augusztus 30.
Egész délelőtt a fotók között kotorásztam, nem szeretnék csalódást okozni neki. Találtam végre egyet, elég ügyes a megvilágítás, pár évvel fiatalabbnak látszom rajta. Ha majd találkozunk, úgysem tudok titkolni semmit, de most nagyon fontos lenne, hogy elfogadjon.
Szeptember 1.
Megjött a válasz, esküszöm fülig pirultam, mikor elolvastam. Azt írja, hogy sármos, érett férfi vagyok! Jó, gondolom kicsit túloz, de le is rázhatott volna. Sajnos egy rossz hírt is közölt. Angliában van, mert.... Azt írja, hogy majd mindent elmesél, ha jobban megerősödik a barátságunk. Rajtam nem fog múlni, az biztos! Nagy kár, hogy nem itthon él, de legalább számíthatok a leveleire. Aztán majd meglátjuk...
Szeptember 2.
Megírtam neki a házasságomat, Erzsi halálát, mindent. Egy nyitott könyv vagyok. Kértem, hogy beszélgessünk a Skype-t használva, mert akkor legalább láthatnám a képernyőn.
Szeptember 3.
Nelli visszaírt, hogy nem megy a Skype, mert nincs a gépén ilyen program és fogalma sincs, hogy kell telepíteni. Egyre inkább kiderül róla, hogy milyen nagyszerű, aranyos teremtés. Ráadásul megadta a telefonszámát! Rohamléptekkel haladunk!
Szeptember 4.
Ma felhívtam! Őszinte leszek, kicsit csalódás volt a hangja. Olyan furán száraznak tűnt. De biztos a távolság miatt! London nem a szomszédban van! De mindenért kárpótolt, hogy kedves dolgokat mondott! Reméli, hogy hamarosan Pestre jöhet és akkor találkozhatunk. Megtudtam, hogy három éve egyedül él, pontosabban a kislányával, aki nyolc éves. A férjéről nincs hír, megszökött a gyerektartás elől. Szép kis alak lehet, az biztos! Mondtam, hogy szívesen venném, ha küldene egy képet a gyerekről is. Érezhetően nagyon meghatódott, hallottam, hogy a sírással küszködik.
Szeptember 5.
Már naponta többször is írunk egymásnak. Szuper! Valósággal megváltoztak a napjaim ettől a levelezéstől. Már nem mászkálok esténként a lakásban céltalanul. Fantasztikus, hogy milyen sok dologról hasonló a véleményünk.
Szeptember 7.
Megtudtam, hogy a gyerek miatt vannak kinn. A kicsi súlyos beteg, valami csontvelő vizsgálatokat végeznek rajta, állítólag ott vannak a legjobb szakorvosok. Minden pénze ráment erre az útra, de a gyerekétől nem sajnál semmit. Csodás asszony.
Szeptember 9.
A kicsinek, akit Sárinak hívnak, be kell feküdni a kórházba. Kb. két hetes kivizsgálásról van szó. Közben meg a lakás tulajdonosa felemelte a lakbért, fogalma sincs, miből fogja fizetni. De a sok gondja mellett volt olyan figyelmes, hogy kérdezősködjön rólam. Megtiszteltetésnek érzem, hogy ennyi probléma mellett még van ereje időt szakítani rám.
Szeptember 11.
A mai e-mailből kiderült, hogy kb. ezer fontra lenne szüksége, különben összecsapnak a feje felett a hullámok. Nem nézhetem tétlenül, ahogy vergődik, nekem meg ott a pénz a bankszámlámon. Az Erzsi után kapott életbiztosításhoz még hozzá se nyúltam. Átküldtem arra a megadott bankszámlára ezer fontot.
Szeptember 13.
Na, ilyen levelet sem kaptam még! Még a végén szentté avatnak! Hosszú sorokban áradozott, hogy milyen remek ember vagyok. Azt írta, hogy nem is hálát, inkább szeretetet érez irántam. De nem olyan felebarátit! Készséggel bizonyítani fogja, ha egyszer hazakerül. Észrevettem magamon, hogy nem járok már olyan görnyedten.
Szeptember 15.
Sajnos újabb komplikációk vannak a kicsivel, aki egyébként gyönyörű gyerek, elküldte Nelli a képét. Olyan aranyos, esküszöm, képeslapba való. Most meg ott fekszik ilyen betegen! Borzalmas! Allergiás rohamot kapott az egyik készítménytől, amit a vizsgálat során adtak be neki vénásan. Egy méregdrága orvosság hozta helyre. Nelli megint padlón van, minden során érződött, hogy milyen megalázó számára pénzt kérni tőlem. Megírtam neki, hogy átküldök a számlájára megint egy ezrest.
Szeptember 17.
Nelli szerintem végigsírta a válaszlevelét. Megírta, hogy még senki sem volt hozzá ilyen jó. Nem tudná elképzelni az életét más férfival ezek után. Ugye nem bánom, hogy így ajtóstul ront a házba, de tudnom kell, hogy fülig szerelmes belém. A szívhez a jóságon keresztül vezet az út. Hát ez olyan, mint egy slágerszöveg, de mit bánom én! Egy anya végre talál egy védőangyalt, hát olyan giccses ez?! És ha igen, az se számít! A lényeg, hogy számíthat rám és én boldog vagyok! Újra tartozom valakihez! Drága Nelli!
Szeptember 19.
Sokat segített az átküldött pénz, Nelli fellélegezhet egy kicsit. Azt írja, hogy el tudna szabadulni a lánya mellől pár napra, hogy végre láthasson. Van egy tündéri magyar nő, aki a gyerek mellett lenne addig, persze nem ingyen. A jegyre is kéne pénz. Nyolcszáz fontból meg lehetne oldani az egészet. Megkérdezte, hogy milyen fehérneműt viseljen, az első találkozásunkon. Megvadít ez a nő teljesen!
Szeptember 21.
Átment a pénz, Nelli már nézi a repülőjegyek árait. Becsülöm benne, hogy nem akarja szórni a pénzt, akkor sem, ha nem az ő keresetéből veszi majd. Egészen fel vagyok dobva! Öltöny legyen rajtam, vagy elég egy lazább szerelés? Drukkolok, mint egy iskolás kölyök.
Szeptember 22.
Ma nem jött semmi hír tőle, egészen megijedtem. csak most látom, hogy már mennyire hozzátartozik az életemhez. Remélem semmi komoly...
Szeptember 24.
Hát ez... ez szörnyű! Nelli nem tud elindulni, mert romlott a kicsi állapota. Pedig már megvette a jegyet is. Persze biztosítás nélkül, mert úgy olcsóbb, így viszont nem kap vissza semmit. Az egész világ összeesküdött ellenünk. Felhívtam Nellit, jól elbeszélgettünk, tán egy kicsit sikerült is megvigasztalnom.
Szeptember 25.
Fantasztikus ötletem támadt! Én fogok kiutazni Londonba! Micsoda meglepetés lesz! Kiveszek pár nap szabadságot és nyomás! Osztottam-szoroztam aztán rájöttem, hogy nincs már elég pénz a bankszámlámon egy ilyen kalandhoz. De aztán eszembe jutott a telek. A lányom már nyaggatott érte eleget, de végül is, nem kívánhatja ingyen, biztos meg tudnék állapodni vele. Nekem elég lenne most párszázezer forint, annyit biztos megér nekik is.
Felhívtam és elmondtam neki, miről lenne szó. Nem akartam minden részletbe beavatni, de öt percen belül kiszedett belőlem mindent. Nem véletlen, hogy bíróságon dolgozik! Azt vártam, hogy velem örül majd, mert végre van valakim, de nagyon kimért volt. Nyelt egy nagyot, amikor kiderült, hogy nincs már egy vasam sem az anyja életbiztosításából. Azt mondta, hogy a napokban Pesten lesz, hivatalos ügyben, akkor mindenképp benéz hozzám. Nafene! Hirtelen elkezdtem érdekelni!
Szeptember 28.
Remeg a kezem, alig tudom eltalálni a billentyűket. Itt volt a lányom, hogy megalázzon. Mikor megjöttem a melóból, a komputerem előtt ült és a levelezésemet olvasta. Ráüvöltöttem és esküszöm, képes lettem volna megütni. De könnyes volt a szeme és szánakozva kérdezte: – Apám, te képes voltál egy ilyen csalónak bedőlni?! Kikértem magamnak, hogy számon kérjen bármit. Nelli nem csaló! Akkor leült a géphez, beírta a londoni címet, de a térképprogram nem talált ilyen utcát. Na és?! Ki tudja, mikor frissítették azt a szart! Nelli nem csaló! Azzal váltunk el a lányommal, hogy másnap folytatjuk. De most először nem örültem annak, hogy még egy napig a városban marad.
Szeptember 29.
A lányom ma eljött egy idegen pasival, bár azt hiszem, láttam ezt az ürgét, azon a bizonyos partin. Szóval rákezdték, hogy én egy szélhámos áldozata vagyok. Megmutattak egy internetes oldalt, ahol csupa rászedett ember meséli el, hogy milyen trükkökkel csaltak ki pénzt tőlük. Volt ott minden, haldokló szülők, beteg gyerekek, mesés örökségek, aranykészletek kiváltásához szükséges befizetni valók, és más fura ügyek. Egy másik oldal meg azzal foglalkozott, hogy milyen sok fiatal nőnek teszik fel a fényképét társkereső oldalakra, úgy, hogy az illető nem is tud róla. Aztán ezzel a lopott fényképpel ismerkednek és csalnak ki pénzt hiszékeny férfiaktól. És leginkább az idősebbekre vadásznak.
Én csak ingattam a fejem és nem hittem nekik. – Igen, és a telefonok? - jutott eszembe, mert én jó néhányszor beszéltem is Nellivel.
A pasas ekkor elkezdett futtatni a laptopján egy programot, belebeszélt a mikrofonba, de nem az ő hangját hallottuk, hanem egy női hangot. Ez is olyan száraz, gépies beszéd volt, mint Nellié, de lehet ez véletlen is, nem igaz?!
A lányom csak szipogott és egyre azt ismételte, hogy csalódott bennem. Sosem gondolta volna rólam, hogy ilyen hiszékeny balek vagyok.
De én nem hiszem, hogy valami szélhámossal leveleztem a magánéletemről és nem hiszem, hogy egy csaló úgy tudna aggódni egy gyermek életéért, mint ahogy Nelli írta. És nem hiszem, hogy valami rohadt internetes gazember azt tudakolná tőlem, hogy milyen fehérneműben jöjjön az első randevúnkra. Mert ha ez igaz, akkor ez a világ nem ér semmit!
Október 1.
Megírtam Nellinek ezt az egész átkozott históriát. Hogy itt járt a lányom és mikkel vádolják. A tervemet is, hogy Londonba készültem. Meg azt is, hogy nem tudok menni, mert átmenetileg nincs pénzem.
Október 2.
Nem jött válasz. Telefonon sem tudom elérni. Remélem, nem történt valami szörnyűség vele, vagy a gyerekkel. Nem tudok mást tenni, csak várni.
Október 6.
Várok.
Október 11.
Várok.
Október 18.
Várok...
Augusztus 17.
Elkezdtem ezt a naplót, mert időm van, mint a tenger, meg már papír se kell, itt ez a komputer, hát miért ne?! Ma öt éve, hogy elment Erzsi. Mi van, nem merem leírni hogy meghalt?! Igen meghalt, legyengülve, megkínozva, csontsoványan. Nagyon hiányzik! Nem púderozok, nem volt ez egy tökéletes házasság, sokat veszekedtünk, néha a pokolba kívántam, egyszer még válni is akartunk, de akkor is egymáshoz tartoztunk. Most meg már öt éve egyedül vagyok és úgy csinálok, mintha élnék. Pedig erre az egészre egy robot is képes. Felkelés, utazás, melózás, utazás, evés, tévézés, fürdés, lefekvés, aztán másnap megint minden ugyanúgy.
Augusztus 18.
Lassan vége a nyárnak, már hosszabbak az esték. Gyűlölöm a telet, a sötétséget. Nincs kapcsolatom senkivel. A lányom másik városban él, néha az a gyanúm, csak azért fogadta el azt az állást, hogy ne üljek a nyakukon. Bár megértem valahol, biztos nem lennék túl szórakoztató, ha átjárogatnék hozzájuk esténként. Na még csak az kéne! Még itt laktak Pesten, és egyszer hívás nélkül becsöngettem hozzájuk. Épp társaság volt náluk. Megjegyzem, elég gyakran partiztak, szerintük ez hozzátartozik a karrierépítéshez. Ilyenkor ügyvédek, orvosok, mérnökök jöhetnek csak szóba, mert ők nem barátkoznak ám akárkikkel. Szegény lányom kínosan feszengett, riadtan figyelte, nehogy a melós apja mondjon valami hülyeséget. Hamar eljöttem, nem tartóztattak.
Augusztus 19.
Ma is valami rémség volt a tévében. Ez van. A híradó kész horror, a műsorok szart se érnek. Jó, tudom, valamivel ki kell tölteni az időt, de ne nézzenek hülyének, nem fogok azon izgulni, hogy ki tud gyorsabban felgombolyítani egy adag fonalat, fél lábon egyensúlyozva. A filmekkel meg az a baj, hogy ha sokat láttál, egy idő után kezdenek hasonlítani egymásra. Dögunalom!
Augusztus 21.
Még jó, hogy van ez az Internet! Már jó pár éve használom. Ha leülök a gép elé, az olyan, mintha nem egyedül tölteném az estét. Kezd közöm lenni mások életéhez. Jó ez a Facebook. Már hatszáz ismerősöm van. Nem vagyok naiv, tudom hogy ez csak egy szám, de olyan jó látni, hogy olvassák mások is ha beírok pár sort. Vagy megosztok valamit és máris reagálnak. Nem áltatom magam, tudom, ez nem igazi kapcsolat. Emlékszem jól a rajzra, ahol két nő megállapítja az üres ravatalozóban, hogy senki sem jött el, pedig a Facebookon 2000 ismerőse volt az elhunytnak. Szerintem érdemes ezt az oldalt böngészni, de tény, hogy ettől még egyedül fekszem le.
Augusztus 22.
Ma a Facebookon valaki megírta, hogy egy internetes társkeresőn ismerkedett meg a nejével. Hirtelen belém villant, hogy én is megpróbálhatnám. Nem várok csodákat, de sosem lehet tudni...
Augusztus 25.
Napok óta a társkereső oldalakon lógok. A legtöbb nem ér semmit és ráadásul azonnal követelik a tagsági díjat, de akad azért pár tisztességesebb is. Sajnos a választék elég kiábrándító. Bár lehet, hogy én vagyok túl igényes. Sokan nem is veszik a fáradságot, hogy egy jobb képet tegyenek fel magukról. Aki már ebben a dologban ilyen trehány, az másban sem lehet sokkal különb. Azért akadnak bombázók is, de azoknak biztos nem én kellek. Egyébként is, nem fotómodellt keresek.
Augusztus 26.
Ma történt valami! Megláttam egy fényképet, ami nagyon megtetszett. Pedig ez sem volt műtermi felvétel, egy konyhában készült, még a frizsider is látszik, a sok ráaggatott cédulával. De ez a nő annyira természetes és kedves a képen, hogy azonnal megfogott ez a nyíltság. Meg az a szép arc. Vettem a bátorságot és írtam neki. Nem árultam zsákbamacskát, bevallottam, hogy hatvankét éves vagyok, jobb ezt az elején tisztázni. Félek, hogy ez komoly akadály lesz, mert ő meg csak 36 éves. Ott vannak a méretei is a bemutatkozó oldalán, hát mit mondjak, tökéletes kis nő, az biztos. A mosolya, meg valami csúcs! Nem hiszem, hogy ebből lesz valami, de nem tudtam kihagyni. Nem bűn az, ha álmodozik az ember.
Augusztus 27.
Nagy csend van, semmi válasz, de szerintem ez jó jel. Azt jelenti, hogy nem lóg kétségbeesetten a társkereső oldalakon. Ma már szinte csodálkozom, hogy volt merszem írni neki, de mintha valami ismeretlen erőnek engedelmeskedtem volna. Melegszívű, kedves teremtésnek gondolom, talán a konyhai helyszín miatt. Ilyennek nem az ágy meg a hancúrozás a legfontosabb. Mindegy. Túl fogom élni, ha elutasít, de azért reménykedni szabad.
Augusztus 28.
Semmi válasz. Nézegettem tovább a társkereső oldalakat, de nem találtam senki hozzá hasonlót. Nellinek hívják, legalábbis ezen a néven van fenn az oldalon, de nem hiszem, hogy ez az igazi neve. Biztos megvan rá az oka, hogy nem akarja kiadni magát az egész világ előtt.
Augusztus 29.
Vannak még csodák! Nelli válaszolt! Olyan aranyos volt az a levél! Csupa kedvesség, jámborság, fesztelenség, akárcsak a fényképen. Egyébként Kornéliának hívják, de a Nellit használja. Hála Istennek, nem riadt meg a koromtól, azt írta, hogy az érett férfiakban jobban lehet bízni. Fényképet kér rólam.
Augusztus 30.
Egész délelőtt a fotók között kotorásztam, nem szeretnék csalódást okozni neki. Találtam végre egyet, elég ügyes a megvilágítás, pár évvel fiatalabbnak látszom rajta. Ha majd találkozunk, úgysem tudok titkolni semmit, de most nagyon fontos lenne, hogy elfogadjon.
Szeptember 1.
Megjött a válasz, esküszöm fülig pirultam, mikor elolvastam. Azt írja, hogy sármos, érett férfi vagyok! Jó, gondolom kicsit túloz, de le is rázhatott volna. Sajnos egy rossz hírt is közölt. Angliában van, mert.... Azt írja, hogy majd mindent elmesél, ha jobban megerősödik a barátságunk. Rajtam nem fog múlni, az biztos! Nagy kár, hogy nem itthon él, de legalább számíthatok a leveleire. Aztán majd meglátjuk...
Szeptember 2.
Megírtam neki a házasságomat, Erzsi halálát, mindent. Egy nyitott könyv vagyok. Kértem, hogy beszélgessünk a Skype-t használva, mert akkor legalább láthatnám a képernyőn.
Szeptember 3.
Nelli visszaírt, hogy nem megy a Skype, mert nincs a gépén ilyen program és fogalma sincs, hogy kell telepíteni. Egyre inkább kiderül róla, hogy milyen nagyszerű, aranyos teremtés. Ráadásul megadta a telefonszámát! Rohamléptekkel haladunk!
Szeptember 4.
Ma felhívtam! Őszinte leszek, kicsit csalódás volt a hangja. Olyan furán száraznak tűnt. De biztos a távolság miatt! London nem a szomszédban van! De mindenért kárpótolt, hogy kedves dolgokat mondott! Reméli, hogy hamarosan Pestre jöhet és akkor találkozhatunk. Megtudtam, hogy három éve egyedül él, pontosabban a kislányával, aki nyolc éves. A férjéről nincs hír, megszökött a gyerektartás elől. Szép kis alak lehet, az biztos! Mondtam, hogy szívesen venném, ha küldene egy képet a gyerekről is. Érezhetően nagyon meghatódott, hallottam, hogy a sírással küszködik.
Szeptember 5.
Már naponta többször is írunk egymásnak. Szuper! Valósággal megváltoztak a napjaim ettől a levelezéstől. Már nem mászkálok esténként a lakásban céltalanul. Fantasztikus, hogy milyen sok dologról hasonló a véleményünk.
Szeptember 7.
Megtudtam, hogy a gyerek miatt vannak kinn. A kicsi súlyos beteg, valami csontvelő vizsgálatokat végeznek rajta, állítólag ott vannak a legjobb szakorvosok. Minden pénze ráment erre az útra, de a gyerekétől nem sajnál semmit. Csodás asszony.
Szeptember 9.
A kicsinek, akit Sárinak hívnak, be kell feküdni a kórházba. Kb. két hetes kivizsgálásról van szó. Közben meg a lakás tulajdonosa felemelte a lakbért, fogalma sincs, miből fogja fizetni. De a sok gondja mellett volt olyan figyelmes, hogy kérdezősködjön rólam. Megtiszteltetésnek érzem, hogy ennyi probléma mellett még van ereje időt szakítani rám.
Szeptember 11.
A mai e-mailből kiderült, hogy kb. ezer fontra lenne szüksége, különben összecsapnak a feje felett a hullámok. Nem nézhetem tétlenül, ahogy vergődik, nekem meg ott a pénz a bankszámlámon. Az Erzsi után kapott életbiztosításhoz még hozzá se nyúltam. Átküldtem arra a megadott bankszámlára ezer fontot.
Szeptember 13.
Na, ilyen levelet sem kaptam még! Még a végén szentté avatnak! Hosszú sorokban áradozott, hogy milyen remek ember vagyok. Azt írta, hogy nem is hálát, inkább szeretetet érez irántam. De nem olyan felebarátit! Készséggel bizonyítani fogja, ha egyszer hazakerül. Észrevettem magamon, hogy nem járok már olyan görnyedten.
Szeptember 15.
Sajnos újabb komplikációk vannak a kicsivel, aki egyébként gyönyörű gyerek, elküldte Nelli a képét. Olyan aranyos, esküszöm, képeslapba való. Most meg ott fekszik ilyen betegen! Borzalmas! Allergiás rohamot kapott az egyik készítménytől, amit a vizsgálat során adtak be neki vénásan. Egy méregdrága orvosság hozta helyre. Nelli megint padlón van, minden során érződött, hogy milyen megalázó számára pénzt kérni tőlem. Megírtam neki, hogy átküldök a számlájára megint egy ezrest.
Szeptember 17.
Nelli szerintem végigsírta a válaszlevelét. Megírta, hogy még senki sem volt hozzá ilyen jó. Nem tudná elképzelni az életét más férfival ezek után. Ugye nem bánom, hogy így ajtóstul ront a házba, de tudnom kell, hogy fülig szerelmes belém. A szívhez a jóságon keresztül vezet az út. Hát ez olyan, mint egy slágerszöveg, de mit bánom én! Egy anya végre talál egy védőangyalt, hát olyan giccses ez?! És ha igen, az se számít! A lényeg, hogy számíthat rám és én boldog vagyok! Újra tartozom valakihez! Drága Nelli!
Szeptember 19.
Sokat segített az átküldött pénz, Nelli fellélegezhet egy kicsit. Azt írja, hogy el tudna szabadulni a lánya mellől pár napra, hogy végre láthasson. Van egy tündéri magyar nő, aki a gyerek mellett lenne addig, persze nem ingyen. A jegyre is kéne pénz. Nyolcszáz fontból meg lehetne oldani az egészet. Megkérdezte, hogy milyen fehérneműt viseljen, az első találkozásunkon. Megvadít ez a nő teljesen!
Szeptember 21.
Átment a pénz, Nelli már nézi a repülőjegyek árait. Becsülöm benne, hogy nem akarja szórni a pénzt, akkor sem, ha nem az ő keresetéből veszi majd. Egészen fel vagyok dobva! Öltöny legyen rajtam, vagy elég egy lazább szerelés? Drukkolok, mint egy iskolás kölyök.
Szeptember 22.
Ma nem jött semmi hír tőle, egészen megijedtem. csak most látom, hogy már mennyire hozzátartozik az életemhez. Remélem semmi komoly...
Szeptember 24.
Hát ez... ez szörnyű! Nelli nem tud elindulni, mert romlott a kicsi állapota. Pedig már megvette a jegyet is. Persze biztosítás nélkül, mert úgy olcsóbb, így viszont nem kap vissza semmit. Az egész világ összeesküdött ellenünk. Felhívtam Nellit, jól elbeszélgettünk, tán egy kicsit sikerült is megvigasztalnom.
Szeptember 25.
Fantasztikus ötletem támadt! Én fogok kiutazni Londonba! Micsoda meglepetés lesz! Kiveszek pár nap szabadságot és nyomás! Osztottam-szoroztam aztán rájöttem, hogy nincs már elég pénz a bankszámlámon egy ilyen kalandhoz. De aztán eszembe jutott a telek. A lányom már nyaggatott érte eleget, de végül is, nem kívánhatja ingyen, biztos meg tudnék állapodni vele. Nekem elég lenne most párszázezer forint, annyit biztos megér nekik is.
Felhívtam és elmondtam neki, miről lenne szó. Nem akartam minden részletbe beavatni, de öt percen belül kiszedett belőlem mindent. Nem véletlen, hogy bíróságon dolgozik! Azt vártam, hogy velem örül majd, mert végre van valakim, de nagyon kimért volt. Nyelt egy nagyot, amikor kiderült, hogy nincs már egy vasam sem az anyja életbiztosításából. Azt mondta, hogy a napokban Pesten lesz, hivatalos ügyben, akkor mindenképp benéz hozzám. Nafene! Hirtelen elkezdtem érdekelni!
Szeptember 28.
Remeg a kezem, alig tudom eltalálni a billentyűket. Itt volt a lányom, hogy megalázzon. Mikor megjöttem a melóból, a komputerem előtt ült és a levelezésemet olvasta. Ráüvöltöttem és esküszöm, képes lettem volna megütni. De könnyes volt a szeme és szánakozva kérdezte: – Apám, te képes voltál egy ilyen csalónak bedőlni?! Kikértem magamnak, hogy számon kérjen bármit. Nelli nem csaló! Akkor leült a géphez, beírta a londoni címet, de a térképprogram nem talált ilyen utcát. Na és?! Ki tudja, mikor frissítették azt a szart! Nelli nem csaló! Azzal váltunk el a lányommal, hogy másnap folytatjuk. De most először nem örültem annak, hogy még egy napig a városban marad.
Szeptember 29.
A lányom ma eljött egy idegen pasival, bár azt hiszem, láttam ezt az ürgét, azon a bizonyos partin. Szóval rákezdték, hogy én egy szélhámos áldozata vagyok. Megmutattak egy internetes oldalt, ahol csupa rászedett ember meséli el, hogy milyen trükkökkel csaltak ki pénzt tőlük. Volt ott minden, haldokló szülők, beteg gyerekek, mesés örökségek, aranykészletek kiváltásához szükséges befizetni valók, és más fura ügyek. Egy másik oldal meg azzal foglalkozott, hogy milyen sok fiatal nőnek teszik fel a fényképét társkereső oldalakra, úgy, hogy az illető nem is tud róla. Aztán ezzel a lopott fényképpel ismerkednek és csalnak ki pénzt hiszékeny férfiaktól. És leginkább az idősebbekre vadásznak.
Én csak ingattam a fejem és nem hittem nekik. – Igen, és a telefonok? - jutott eszembe, mert én jó néhányszor beszéltem is Nellivel.
A pasas ekkor elkezdett futtatni a laptopján egy programot, belebeszélt a mikrofonba, de nem az ő hangját hallottuk, hanem egy női hangot. Ez is olyan száraz, gépies beszéd volt, mint Nellié, de lehet ez véletlen is, nem igaz?!
A lányom csak szipogott és egyre azt ismételte, hogy csalódott bennem. Sosem gondolta volna rólam, hogy ilyen hiszékeny balek vagyok.
De én nem hiszem, hogy valami szélhámossal leveleztem a magánéletemről és nem hiszem, hogy egy csaló úgy tudna aggódni egy gyermek életéért, mint ahogy Nelli írta. És nem hiszem, hogy valami rohadt internetes gazember azt tudakolná tőlem, hogy milyen fehérneműben jöjjön az első randevúnkra. Mert ha ez igaz, akkor ez a világ nem ér semmit!
Október 1.
Megírtam Nellinek ezt az egész átkozott históriát. Hogy itt járt a lányom és mikkel vádolják. A tervemet is, hogy Londonba készültem. Meg azt is, hogy nem tudok menni, mert átmenetileg nincs pénzem.
Október 2.
Nem jött válasz. Telefonon sem tudom elérni. Remélem, nem történt valami szörnyűség vele, vagy a gyerekkel. Nem tudok mást tenni, csak várni.
Október 6.
Várok.
Október 11.
Várok.
Október 18.
Várok...