Az üzenet
Melissa idegesen simított végig a szoknyáján, miközben csendesen ringatta magát a széken. Már több mint húsz perce várakozott, de nem volt mersze hozzá, hogy a titkárnőt zavarja. A pult mögött ülő nő megállás nélkül telefonált, Melissában az is felrémlett, hogy talán elfelejtkeztek róla. De aztán végre felállt a nő, hogy szélesre tárja előtte a súlyos tölgyfa ajtót. Belépett az elnöki irodába. Ápolt, ötvenes asszony ült a hatalmas üvegasztal mögött, bátorítóan intett neki, hogy lépjen közelebb. Melissa lopva körbepillantott, szeme jólesően nyugtázta a fényűző berendezést. Az elnöknő befejezte a telefont, rámosolygott, majd hellyel kínálta. Melissa igyekezett úgy ülni, ahogy azt az állásra jelentkezőknek tanítják.
Az elnöknő kinyitotta az asztalára készített dossziét. Melissa tudta, hogy az ő néhány sorban összefoglalt életén fut át most a nő pillantása.
- Nos kedvesem, nincs igazán szükségem arra, hogy az iskolai eredményeit tanulmányozzam. Paul már alaposan kifaggatta magát és mindent rendben talált. Én pedig megnéztem néhány riportműsorát, és amit láttam, elég ígéretes volt.
Melissa arcára kiült a feszültség. Célegyenesben van, most derül ki, hogy alkalmazza –e az ország első számú tévétársasága.
Az elnökasszony kissé elmosolyodott. Túl sokszor látta már a jelöltek arcán ezt a kifejezést.
- Nézze kedves, izé. . .Melissa. Amit eddig csinált, nagyon meggyőző, de ugye nem árulok el titkot, ha azt mondom, itt többre lesz szükség . .
Melissa közbevágott.
- Itt?! Tehát fel vagyok véve?
Az elnöknő széles mosollyal bólintott. Látta a lány arcán szétáramló örömöt, őrá is átragadt valami a lány boldogságából.
- Na jó, nem kertelek tovább, magára gondoltam az új délutáni sorozatunkban.
Melissa hatalmas, megkönnyebbült sóhajt hallatott, de mielőtt szóra nyithatta volna a száját, az asszony folytatta.
- Iszonyatosan kemény munka, de bízom magában. Természetesen szükség lesz némi átképzésre. Amit láttam a maga riportműsorában, az, hogy úgy mondjam, bájosan provokatív. Nálunk ilyesmire nincs szükség. Mi három és négy között a háziasszonyokhoz szólunk. Nekik pedig az az igényük, hogy szórakozzanak, kikapcsolódjanak, elérzékenyüljenek, érti ugye?
- Igen, hogyne.
- Nem kell ide semmiféle oknyomozó riport. Békén hagyjuk a politikusokat, a gazdasági szakembereket, a környezetszennyezőket, a militarizmust, a terrorizmust és egyáltalán, bármilyen izmust. Mi hangulatot közvetítünk, jó hangulatot.
- Igen, értem. Volt egy elképzelésem még odahaza, egy riport egy súlyos beteg emberről. . . aki meggyógyult, természetesen - tette hozzá sietve Melissa, mikor meglátta a nő arcán a tiltakozást.
- Nézze kedvesem – mondta az elnökasszony nyájasan, némi lenézéssel a hangjában. – Magának nincs más dolga, mint elképzelni egy háziasszonyt, mondjuk egy olyan negyvenes, csinos nőt, aki délelőtt konditerembe jár, kora délután meg könnyű vacsorát készít a szeretett férjének. Esetleg lehet egy, vagy két gyereke is. Na most ez a háziasszony a konyhájából magát nézi. Érti?! És ez az asszony nem akar a betegségre, vagy a halálra gondolni, ez a nő feldobott hangulatban szeretne lenni, mire hazajön a férje. Ez a lesz a dolga, hogy ezt a feelinget biztosítsa a nézőinknek. Fog menni?
- Természetesen.
- Na, ez a beszéd.- a főnöknő felállt- Azt hiszem, be is fejezhetjük. Hétfőn kezdhet, két hétig Paul keze alatt lesz, majd ő egy kicsit bevezeti magát a mi módszereinkbe. – A nő megkerülte az asztalt és Melissával együtt az ajtó felé indult. Hirtelen megtorpant.
- Tudja mit? Evett már?- majd választ sem várva, legyintett – Hogy is evett volna?! Ki tud enni interjú előtt?! Leszaladunk ebédelni ide a szomszéd utcába. Igaz, itt is van büfé, de ki nem állhatom, ha ebéd közben állandóan odaköszönnek. Tartson velem.
Melissa a megtiszteltetéstől egy zavart köhintéssel válaszolt. Már az is felért egy győzelmi himnusszal, hogy a titkárnő együtt látta őket távozni.
A lift hangtalanul siklott velük. Az elnöknő a kényszerű álldogálás alatt oldalról szemügyre vette a lányt.
- Nagyon dekoratív, igaz, ebben a szakmában ez alapkövetelmény. És milyen fiatal – gondolta sóhajtva. - Nem bánnám, ha egyszer egy ilyen lánnyal állítana haza a fiam. Persze az még odébb lesz, amilyen őrült az a kölyök, még huszonéves korában sem nőtt be a feje lágya. Más az ő korában már felveszi a nyakkendőt, de róla még levakarni sem lehet a motoros bőrdzsekit. Mit kezdene egy ilyen lánnyal?! A kiskosztüm meg a bőrszerkó nem valami szerencsés párosítás. Nem hiszem, hogy sok mondanivalójuk lenne egymásnak. De nemsokára kiderül, biztos fel fog bukkanni a kölyök, nem mulasztaná el ezeket az ebédeket, tudja, hogy én fizetek.
Melissa az asszony hallgatását arra használta fel, hogy hangot adjon boldogságának.
Leértek az irodaház elé. A torontói belváros forgataga szinte elsodorta őket egymás mellől. Melissa csodálattal figyelte az elnöknő energikus, magabiztos mozgását a tömegben. Ezt még tanulnom kell - gondolta. Az álmos kisváros tempója után komoly megpróbáltatás volt lépést tartani a főnökasszonnyal.
A mellékutcában már könnyebben haladtak, hamarosan megérkeztek az étterem elé. Melissa álmélkodva nézett körül. Gyorsbüfére, vagy egy hangulatos kisvendéglőre számított, de fejcsóválva ismerte be naivságát. Egyenruhás férfi tárta ki előttük az ajtót, amely egy hatalmas márványszalonba vezetett. Mosolygó, fiatal hölgy sietett eléjük, főhajtással üdvözölte őket, de Melissának úgy tűnt, hogy ez a póz inkább csak az elnökasszonynak szól. A lány nesztelenül elindult előttük, szélesre tárta egy hangulatosan megvilágított terem ajtaját, majd az asztalukig vezette őket. A helyiségben nem voltak sokan, a méretek miatt szinte kihaltnak tűnt a terem. Amíg a lányt követték, az elnöknő néhány fejbiccentéssel nyugtázta az üdvözléseket. Máris egy pincér termett mellettük, aki előzékenyen segédkezett a leülésnél. A férfi udvarias volt és tisztelettudó, gyorsan, hangtalanul teljesítette kívánságaikat. Az elnöknő méltósággal fogadta a tiszteletet, viselkedése kimértebb lett. Melissa csodálkozva nézte. Az asszony olvasott a lány pillantásából.
- Tanulja meg drágám az egyik legfontosabb dolgot! Ha maga is híres és befutott lesz, majd meglátja, hogy csak ezzel tud védekezni. Ha én közvetlen vagyok és haverkodó, holnap már megkérnek, hogy szerezzek állást a rokonuknak, vagy a kezembe nyomják a regényüket, hogy segítsek filmet csinálni belőle. Tanuljon meg kedvesem távolságot tartani!
Melissa szaporán bólogatott, bár tudta, messze van ő még attól a veszélytől, hogy pincérek és szállodai alkalmazottak segítséget kunyeráljanak tőle.
Feltűnt egy másik pincér az italokkal, majd egy újabb, mintha mindnyájan arra szövetkeztek volna, hogy olajozottan működjenek a dolgok. Melissa engedelmesen beleegyezett az elnöknő választásába és szorgalmasan ismerkedett az új ízekkel.
Az étel elvonta a figyelmüket, nem sokat beszéltek, a főnöknő ráadásul többször türelmetlenül a bejárat felé pillantott, majd bosszúsan dünnyögött valamit.
Már a desszertnél tartottak, amikor megszólalt a telefon. Az elnökasszony ingerülten kotorászni kezdett a táskájában.
- Kikapcsolhattam volna! – dohogta. – Sosem hagyják békén az embert.
Türelmetlenül hallózott a készülékbe. Néhány másodpercig dermedten hallgatta a telefonálót, majd hitetlenkedése rémületbe váltott. Vértelen arccal felsikoltott. Megpróbált felállni, de visszaroskadt a székbe. Gyors, ijedt kérdéseket intézett a telefonálóhoz, míg a fájdalom kiült az arcára. Könnyes szemmel hallgatta a hívót, majd az asztalra ejtette a készüléket.
Melissa döbbenten, tanácstalanul nézte.
A nő az arca elé kapta kezeit, vállát rázta a zokogás. Felsőteste meggörnyedt, összefüggéstelen szavakat hüppögött. Remegő kezekkel kotorászni kezdett a táskájában, néhány holmija szétgurult az asztalon.
Nagy erőfeszítéssel felállt, Melissára nézett. Elmázolt sminkje árkokat festett a szeme alá.
- A fiam! - szakadt ki belőle ez az egyetlen szó, mint egy fuldokló hörgése. Lassan, bizonytalan léptekkel elindult. Melissa tanácstalanul toporgott, a nő felgyorsította lépteit és eltűnt a lengőajtó mögött. Melissa ijedten téblábolt, nem akart fizetés nélkül távozni, de ott vibrált benne, hogy követnie kéne a nőt. Megjelent a pincér, sietve magyarázta neki, hogy fizetni szeretne. A fiatalember azonban megnyugtatta, hogy minden el van intézve, ebben a klubban az elnökasszony vendégeinek nem kell a számlával törődni. Melissa az asszony után akart szaladni, de nem érzett elég bátorságot hozzá.
Öt nap múlva kapta meg az értesítést, melyben közölték, hogy mégsem ő nyerte el a megpályázott műsorvezetői állást. A postaládában a levél mellett a megszokott újságokat is ott találta. Az egyik napilap számos képet közölt a torontói elnöknő fiának temetéséről. A képeken egy megviselt asszonyt lehetett látni, aki azonban fegyelmezetten, méltósággal viselte a gyász fájdalmát.
Melissa idegesen simított végig a szoknyáján, miközben csendesen ringatta magát a széken. Már több mint húsz perce várakozott, de nem volt mersze hozzá, hogy a titkárnőt zavarja. A pult mögött ülő nő megállás nélkül telefonált, Melissában az is felrémlett, hogy talán elfelejtkeztek róla. De aztán végre felállt a nő, hogy szélesre tárja előtte a súlyos tölgyfa ajtót. Belépett az elnöki irodába. Ápolt, ötvenes asszony ült a hatalmas üvegasztal mögött, bátorítóan intett neki, hogy lépjen közelebb. Melissa lopva körbepillantott, szeme jólesően nyugtázta a fényűző berendezést. Az elnöknő befejezte a telefont, rámosolygott, majd hellyel kínálta. Melissa igyekezett úgy ülni, ahogy azt az állásra jelentkezőknek tanítják.
Az elnöknő kinyitotta az asztalára készített dossziét. Melissa tudta, hogy az ő néhány sorban összefoglalt életén fut át most a nő pillantása.
- Nos kedvesem, nincs igazán szükségem arra, hogy az iskolai eredményeit tanulmányozzam. Paul már alaposan kifaggatta magát és mindent rendben talált. Én pedig megnéztem néhány riportműsorát, és amit láttam, elég ígéretes volt.
Melissa arcára kiült a feszültség. Célegyenesben van, most derül ki, hogy alkalmazza –e az ország első számú tévétársasága.
Az elnökasszony kissé elmosolyodott. Túl sokszor látta már a jelöltek arcán ezt a kifejezést.
- Nézze kedves, izé. . .Melissa. Amit eddig csinált, nagyon meggyőző, de ugye nem árulok el titkot, ha azt mondom, itt többre lesz szükség . .
Melissa közbevágott.
- Itt?! Tehát fel vagyok véve?
Az elnöknő széles mosollyal bólintott. Látta a lány arcán szétáramló örömöt, őrá is átragadt valami a lány boldogságából.
- Na jó, nem kertelek tovább, magára gondoltam az új délutáni sorozatunkban.
Melissa hatalmas, megkönnyebbült sóhajt hallatott, de mielőtt szóra nyithatta volna a száját, az asszony folytatta.
- Iszonyatosan kemény munka, de bízom magában. Természetesen szükség lesz némi átképzésre. Amit láttam a maga riportműsorában, az, hogy úgy mondjam, bájosan provokatív. Nálunk ilyesmire nincs szükség. Mi három és négy között a háziasszonyokhoz szólunk. Nekik pedig az az igényük, hogy szórakozzanak, kikapcsolódjanak, elérzékenyüljenek, érti ugye?
- Igen, hogyne.
- Nem kell ide semmiféle oknyomozó riport. Békén hagyjuk a politikusokat, a gazdasági szakembereket, a környezetszennyezőket, a militarizmust, a terrorizmust és egyáltalán, bármilyen izmust. Mi hangulatot közvetítünk, jó hangulatot.
- Igen, értem. Volt egy elképzelésem még odahaza, egy riport egy súlyos beteg emberről. . . aki meggyógyult, természetesen - tette hozzá sietve Melissa, mikor meglátta a nő arcán a tiltakozást.
- Nézze kedvesem – mondta az elnökasszony nyájasan, némi lenézéssel a hangjában. – Magának nincs más dolga, mint elképzelni egy háziasszonyt, mondjuk egy olyan negyvenes, csinos nőt, aki délelőtt konditerembe jár, kora délután meg könnyű vacsorát készít a szeretett férjének. Esetleg lehet egy, vagy két gyereke is. Na most ez a háziasszony a konyhájából magát nézi. Érti?! És ez az asszony nem akar a betegségre, vagy a halálra gondolni, ez a nő feldobott hangulatban szeretne lenni, mire hazajön a férje. Ez a lesz a dolga, hogy ezt a feelinget biztosítsa a nézőinknek. Fog menni?
- Természetesen.
- Na, ez a beszéd.- a főnöknő felállt- Azt hiszem, be is fejezhetjük. Hétfőn kezdhet, két hétig Paul keze alatt lesz, majd ő egy kicsit bevezeti magát a mi módszereinkbe. – A nő megkerülte az asztalt és Melissával együtt az ajtó felé indult. Hirtelen megtorpant.
- Tudja mit? Evett már?- majd választ sem várva, legyintett – Hogy is evett volna?! Ki tud enni interjú előtt?! Leszaladunk ebédelni ide a szomszéd utcába. Igaz, itt is van büfé, de ki nem állhatom, ha ebéd közben állandóan odaköszönnek. Tartson velem.
Melissa a megtiszteltetéstől egy zavart köhintéssel válaszolt. Már az is felért egy győzelmi himnusszal, hogy a titkárnő együtt látta őket távozni.
A lift hangtalanul siklott velük. Az elnöknő a kényszerű álldogálás alatt oldalról szemügyre vette a lányt.
- Nagyon dekoratív, igaz, ebben a szakmában ez alapkövetelmény. És milyen fiatal – gondolta sóhajtva. - Nem bánnám, ha egyszer egy ilyen lánnyal állítana haza a fiam. Persze az még odébb lesz, amilyen őrült az a kölyök, még huszonéves korában sem nőtt be a feje lágya. Más az ő korában már felveszi a nyakkendőt, de róla még levakarni sem lehet a motoros bőrdzsekit. Mit kezdene egy ilyen lánnyal?! A kiskosztüm meg a bőrszerkó nem valami szerencsés párosítás. Nem hiszem, hogy sok mondanivalójuk lenne egymásnak. De nemsokára kiderül, biztos fel fog bukkanni a kölyök, nem mulasztaná el ezeket az ebédeket, tudja, hogy én fizetek.
Melissa az asszony hallgatását arra használta fel, hogy hangot adjon boldogságának.
Leértek az irodaház elé. A torontói belváros forgataga szinte elsodorta őket egymás mellől. Melissa csodálattal figyelte az elnöknő energikus, magabiztos mozgását a tömegben. Ezt még tanulnom kell - gondolta. Az álmos kisváros tempója után komoly megpróbáltatás volt lépést tartani a főnökasszonnyal.
A mellékutcában már könnyebben haladtak, hamarosan megérkeztek az étterem elé. Melissa álmélkodva nézett körül. Gyorsbüfére, vagy egy hangulatos kisvendéglőre számított, de fejcsóválva ismerte be naivságát. Egyenruhás férfi tárta ki előttük az ajtót, amely egy hatalmas márványszalonba vezetett. Mosolygó, fiatal hölgy sietett eléjük, főhajtással üdvözölte őket, de Melissának úgy tűnt, hogy ez a póz inkább csak az elnökasszonynak szól. A lány nesztelenül elindult előttük, szélesre tárta egy hangulatosan megvilágított terem ajtaját, majd az asztalukig vezette őket. A helyiségben nem voltak sokan, a méretek miatt szinte kihaltnak tűnt a terem. Amíg a lányt követték, az elnöknő néhány fejbiccentéssel nyugtázta az üdvözléseket. Máris egy pincér termett mellettük, aki előzékenyen segédkezett a leülésnél. A férfi udvarias volt és tisztelettudó, gyorsan, hangtalanul teljesítette kívánságaikat. Az elnöknő méltósággal fogadta a tiszteletet, viselkedése kimértebb lett. Melissa csodálkozva nézte. Az asszony olvasott a lány pillantásából.
- Tanulja meg drágám az egyik legfontosabb dolgot! Ha maga is híres és befutott lesz, majd meglátja, hogy csak ezzel tud védekezni. Ha én közvetlen vagyok és haverkodó, holnap már megkérnek, hogy szerezzek állást a rokonuknak, vagy a kezembe nyomják a regényüket, hogy segítsek filmet csinálni belőle. Tanuljon meg kedvesem távolságot tartani!
Melissa szaporán bólogatott, bár tudta, messze van ő még attól a veszélytől, hogy pincérek és szállodai alkalmazottak segítséget kunyeráljanak tőle.
Feltűnt egy másik pincér az italokkal, majd egy újabb, mintha mindnyájan arra szövetkeztek volna, hogy olajozottan működjenek a dolgok. Melissa engedelmesen beleegyezett az elnöknő választásába és szorgalmasan ismerkedett az új ízekkel.
Az étel elvonta a figyelmüket, nem sokat beszéltek, a főnöknő ráadásul többször türelmetlenül a bejárat felé pillantott, majd bosszúsan dünnyögött valamit.
Már a desszertnél tartottak, amikor megszólalt a telefon. Az elnökasszony ingerülten kotorászni kezdett a táskájában.
- Kikapcsolhattam volna! – dohogta. – Sosem hagyják békén az embert.
Türelmetlenül hallózott a készülékbe. Néhány másodpercig dermedten hallgatta a telefonálót, majd hitetlenkedése rémületbe váltott. Vértelen arccal felsikoltott. Megpróbált felállni, de visszaroskadt a székbe. Gyors, ijedt kérdéseket intézett a telefonálóhoz, míg a fájdalom kiült az arcára. Könnyes szemmel hallgatta a hívót, majd az asztalra ejtette a készüléket.
Melissa döbbenten, tanácstalanul nézte.
A nő az arca elé kapta kezeit, vállát rázta a zokogás. Felsőteste meggörnyedt, összefüggéstelen szavakat hüppögött. Remegő kezekkel kotorászni kezdett a táskájában, néhány holmija szétgurult az asztalon.
Nagy erőfeszítéssel felállt, Melissára nézett. Elmázolt sminkje árkokat festett a szeme alá.
- A fiam! - szakadt ki belőle ez az egyetlen szó, mint egy fuldokló hörgése. Lassan, bizonytalan léptekkel elindult. Melissa tanácstalanul toporgott, a nő felgyorsította lépteit és eltűnt a lengőajtó mögött. Melissa ijedten téblábolt, nem akart fizetés nélkül távozni, de ott vibrált benne, hogy követnie kéne a nőt. Megjelent a pincér, sietve magyarázta neki, hogy fizetni szeretne. A fiatalember azonban megnyugtatta, hogy minden el van intézve, ebben a klubban az elnökasszony vendégeinek nem kell a számlával törődni. Melissa az asszony után akart szaladni, de nem érzett elég bátorságot hozzá.
Öt nap múlva kapta meg az értesítést, melyben közölték, hogy mégsem ő nyerte el a megpályázott műsorvezetői állást. A postaládában a levél mellett a megszokott újságokat is ott találta. Az egyik napilap számos képet közölt a torontói elnöknő fiának temetéséről. A képeken egy megviselt asszonyt lehetett látni, aki azonban fegyelmezetten, méltósággal viselte a gyász fájdalmát.