Csere is érdekel
Dühöngött egy sort, mikor a leágazásnál rákanyarodott a széles főútra. Hiszen már nem erre lakik! De úgy hajtott idáig, mint egy alvajáró. Még jó, hogy nem okozott balesetet.
Vissza kell keverednie, hiszen már semmi köze ehhez a környékhez. Felszámolta a házasságát, családját, házát, baráti kapcsolatait, mindent. Illetve majdnem mindent.
A legnehezebb az volt, amikor Anna elé kellett állni. Szerette ezt az asszonyt. Azt is tudta, hogy sokan irigyelték tőle, mert Anna nemcsak okos és szelíd feleség volt, de még ötven felett is őrizték vonásai a hajdani szépséget. Ha megjelentek egy társaságban, mindig bezsebelhette az irigységgel vegyes csodálatot. Hát most bizony más miatt pusmognak! Arathat a káröröm, mert lám, nekik sem sikerült. Nem különbek az átlagnál, mert ők sem tudtak együtt maradni. És mindez miatta történt! Hiszen ő lépett ki a házasságból, miatta ment tönkre minden.
De nem állhat oda magyarázkodni mindenkinek. Nem tárhatja a nyilvánosság elé a hálószobatitkait. Igen, az asszony kívánatos maradt a múló évtizedek után is, és épp ez fokozta gyötrelmeit. Egy csúnya és formátlan nő mellett könnyű lenne elviselni az elutasítást. Sőt, nem is kezdeményezne. De így?! Ha a nejét vetkőzni látta, még mindig elfogta a vágy, és közeledni próbált. De a feleség már nem mutatott hajlandóságot. Vagy ha igen, abban sem volt sok köszönet. Fénytelen, muszáj-együttlétek távolították az asszonytól. Úgy fogadta ezeket az elutasításokat, ahogy a halálos betegek találkoznak a végzettel. Ő is végigment a semmibe vezető út fokozatain, akárcsak szerencsétlenebb sorstársai. Megismerte a hitetlenkedés, düh, alkudozás, depresszió majd a belenyugvás állomásait. Végül maradt a vereség teljes beismerése.
Anna látta férje gyötrelmeit, de nem érezte annyira súlyosnak a problémát. Okos asszony volt, itt azonban becsapták az érzései. Nem sejthette, hogy a kielégületlenség a válásig vezető veszélyes út lehet. Vakon bízott abban, hogy a múló idő majd megszelídíti férje vágyait. Tán néhány év és megnyugszik, elkényelmesedik és nem izgatják többé a testi örömök. Hiszen annyi minden van még, amiért érdemes élni! Nem állnak rosszul, három felnőtt gyermekük van, utazhatnak, járhatnak szórakozni, hobbiknak hódolhatnak, a terasz kényelmes karosszékeiben élvezhetik a naplementét egy pohár bor mellett, hát nem elég ez a boldogsághoz?!
Gábor sem bánta volna már, ha nem hajtják a hormonok. Mert valóban olyan szánalmas, mikor valaki vén fejjel az élvezeteket hajkurássza. Vén fejjel?! De hiszen alig múlt ötven! Ez nem kor manapság! Szégyellnie kéne, hogy még férfinek érzi magát?! De nem akart idegen szoknyák után futkosni, kielégülést vásárolni. Ő nem tud érzelmek nélkül! Ki sem akarja próbálni a félrelépés hazugságokkal és bujkálásokkal terhes útját.
Néha még bűntudatot is érzett, hogy zaklatja a nejét ezekkel az együttlétekkel. Hiszen az asszony túl sokat dolgozik, a laborban minden megbénul, ha magára hagyja azt az élhetetlen társaságot. És otthon sem ül ölbe tett kézzel. Nem csoda, ha esténként már csak az alvás miatt keresi az ágyat.
Annának tehát volt mentsége bőven. Gábor végül beletörődve, csendes egykedvűséggel sommázta, hogy házassága szinte csak plátói kapcsolat, semmi több. De éhes maradt, hiszen otthon nem lakhatott jól.
Ha nincs az az influenza járvány, ha nem beteg a másik főnök, akkor biztos nem hozzá irányították volna azt a fiatal fényképésznőt a vállalat új reklámképeivel. Így viszont ők hajoltak az asztal fölé, hogy válogassanak a nyomtatásba kerülő anyagból.
Gábornak eszébe sem jutott a nőt nézni Szilviában. Simán hátrafésült, hosszú barna hajában, smink nélküli arcában nem volt semmi kihívó. Elmerülten tárgyalták a képek sorsát. Egymással szemben álltak, a lány beszéd közben kinyújtotta a karját, és lecsippentett egy hajszálat a férfi zakójáról, majd a mozdulat öntudatlanságával, ujjai játszva végigsimították a férfi vállát. Olyan természetességgel ért hozzá az a puha kéz, hogy szinte beleborzongott. Összevillant a tekintetük. A lány pillantásában nem volt sem zavar, sem a feletteseknek kijáró tisztelet, sem a fiatalok lenéző magabiztossága. Egy nő érdeklődő, fürkésző tekintete volt ez, ahogy egyenrangú felek vizsgálják egymást. Zavartan lesütötte a szemét. Többé nem tudott a lány mondataira figyelni. Úgy érezte, többet kell kapnia ebből a nézésből, amely férfinek tartja. És abból az érintésből is, ami áthatolt a láthatatlan védőfalon.
Zavartan köszönt el a lánytól. Másnap ismét látták egymást. Gábor olyasféle izgalmat érzett, mint ifjú szerelmes korában. De ez képtelenség! Dühös volt magára ezért az ostoba, kamaszos fellángolásért. A lány látszólag nem vett észre semmit, de hajlandó volt hosszabban időzni az irodájában, még akkor is, amikor már minden részletet átbeszéltek. Észrevétlenül váltottak személyes dolgokra. Szilvia vidám volt, sokat nevetett, Gábort valósággal simogatta ez a hangulat. Lopva legeltette szemét a lány formás alakján.
Szilvia távozni készült. A férfit szomorúság fogta el. Mint mikor egy jó könyv utolsó oldalához érünk. Sóhajtva köszönt el.
Amikor egyedül maradt, ízekre szedte magában a beszélgetés perceit. Vajon tényleg őszinte a lány érdeklődése iránta? Á, biztos csak ábrándozik. Képtelenség, hogy egy harmincas nő vonzónak tartson egy ötvenes, nős embert. Vagy mégis? És ha igen?! Mi lesz, mi lehet ebből?!
A következő napokban többször benyitott hozzá a lány. Néha csak pár mondatot váltottak, de az a néhány perc is úgy doppingolta, mint egy felhörpintett kávé.
Aztán a liftben kerültek össze. Bódultan szívta be a nő illatát, majd krákogások közt ebédelni hívta a lányt. Ahogy kimondta a kérést, majd elsüllyedt szégyenében. Szilvia igent bólintott, szinte azonnal. Boldog volt, hogy nem hagyta kínlódni.
Az étteremben a lány mosolyogva megjegyezte:
- Ha most együtt lát minket valaki, holnap már rólunk pletykál az egész vállalat.
- Képtelenség! - legyintett. - Senki nem gondolhatja komolyan, hogy mi ketten... - itt elharapta a szót.
- Miért nem?! - kérdezett vissza a lány, nagy zöld szemeivel a férfi arcát vizsgálva.
Csapkodó gondolatai közben alig tudott figyelni a beszélgetésre. Amikor végeztek, kiszáradt torokkal azt javasolta, hogy találkozzanak este. Szilvia ránézett. Látta a férfi izgalmát és a szemeiből sugárzó vágyat. Elmosolyodott, de nem kérette magát. Felírta a címét a szalvétára és a férfi kezébe nyomta.
- Ne menjünk együtt vissza! - mondta. - Nem hiányzik az ilyen népszerűség.
Gábort meglepte a lány józansága. Hiszen az ő jó hírére vigyáz, ő a házas, Szilviáról már tudta, hogy egyedül él.
A munkaidő végén külön hagyták el az irodát. Gábor nem akart üres kézzel megjelenni, virágot, italt, édességet vett, miközben azon aggódott, hogy mindenből rosszul választ. Szüksége volt erre az alibi - elfoglaltságra, mert az idegesség kezdett eluralkodni rajta. Hirtelen Annára gondolt. Azt a pillanatot idézte magában, amikor legutóbb együtt sétáltak. Felesége arca szelídséget és védtelenséget sugárzott. Árulásra készülök - sóhajtotta szégyenkezve. Elhatározta, hogy elmegy a lányhoz, de meg sem próbál közeledni. Majd eljátssza, hogy fontos dolga akadt. Így emelt fejjel jöhet el, és nem bonyolódik semmibe. Ez elhárít minden veszélyt, amit egy ilyen kapcsolat okozhat.
Leparkolt Szilvia lakása előtt, majd megállt a csomagjaival az ajtóban és becsöngetett. Szilvia kabátban nyitott ajtót, futva vetette oda:
- Ne haragudj, el kell rohannom! Lőttek a mai programunknak! Próbáltalak hívni, de nem vetted fel! Elnézést mégegyszer! Holnap benézek hozzád! Szervusz! - egy suta csókot lehelt az arcára és már le is szaladt a lépcsőn.
Gábor dermedten állt a csomagjaival, csak fejmozgással követte a kocsija felé szaladó Szilviát. A nő még egyszer búcsút intett, aztán beugrott a volán mögé. Felberregett a motor, a kocsi kibújt a parkoló járművek sorából, majd felgyorsulva eltűnt.
- Mi, mi volt ez?! - hebegte félhangosan. Megszégyenülten, ostobán álldogált a bejárat előtt. Azonnal elfelejtette, hogy visszavonulási szándékkal jött ide.
Nem tudott magyarázatot találni erre a magatartásra. Végül oda lyukadt ki, hogy ez az ügyetlen kibúvó azért kellett, mert meggondolta magát a lány.
A neje értetlenül fogadta az ajándékokat és a virágot. Kénytelen volt magyarázkodni, de végül is, Annát határozottan feldobta a kedveskedés. Beszédesebb volt, mint máskor és az ágyban sem ellenkezett. Gábor csodálkozva tette fel magában a kérdést:
- Csak ennyi lenne?! Egy kis ital, meg néhány szál virág?!
De a szex nem hozott megváltást. Anna engedelmes volt, bágyadtan, erőtlenül fogadta a közeledését. Izgalom és szenvedély nélküli ölelkezésük hamar véget ért. Gábor reményveszetten bámult a sötétbe, alvó neje mellett.
Másnap délelőtt az ismerős kopogás riasztotta révületéből. Szilvia kukkantott be az ajtórésen, bocsánatkérő félmosollyal az arcán:
- Találkozhatunk meló után? Tudod, abban a kávéházban...
Alig tudta kivárni a műszak végét. A lány már várta, a kerek kisasztalra könyökölve. Néhány közömbös mondatot váltottak, de Szilvia érezte, nem húzhatja tovább:
- Tegnap vártam rád! Próbáltam elképzelni, hogy mi lesz majd és eléggé kimelegedtem tőle. Aztán jött egy sms a volt férjemtől. Hogy nagyon fontos ügyben kell beszélnie velem. Meg, hogy úton van a lakásom felé. Megírtam neki, hogy nem vagyok otthon, de találkozhatunk valahol a városban. Féltem, hogy odajön és balhézni fog. Tudom, hogy nincs joga semmihez, de nem akartam kiadni magam. Magunkat! Aztán meg az is eszembe jutott, hogy mit szenvedtem, mikor lelépett. Mert elhagyott, egy másik nő miatt. Most meg én készülök arra, hogy fájdalmat okozzak valakinek. A feleségednek! Túl sok lett ez hirtelen... Ne haragudj! Ennek nincs értelme! Ne játsszunk a tűzzel! - hadarta, miközben idegesen doboltak ujjai az asztalon.
- És mit akart tőled a férjed? - kérdezte Gábor. Ahogy kimondta, valósággal elszégyellte magát. Hát ez a legfontosabb az egész ügyből?! Nem inkább az, hogy ez a lány már el tudta őt képzelni az ágyában?!
De Szilvia nem vett észre semmit.
- Sejtheted! Pénzt! Sok, sok pénzt, mi mást?! Megint valami baromságba akar belemászni és ilyenkor eszébe jutok. - legyintett Szilvia.
Gábor átnyúlt az asztalon és megfogta Szilvia kezét. Csodálkozva bámulta a hosszúkás ujjakat, a gyöngyházszínű körmök finom eleganciáját.
- Tegnap az volt a szándékom, hogy becsöngetek hozzád, átadom az ajándékaim, aztán bevallom, hogy nincs erőm a csaláshoz és elköszönök. És elveszítelek. És visszamegyek a házasságomba. És jó férj leszek. Szomorú, boldogtalan, de jó férj!
A lány elkerekedett szemekkel nézett a férfi arcába.
- Egészen másnak képzeltelek! Azt hittem, hogy feljössz hozzám, letepersz, aztán, ha jó volt mindkettőnknek, akkor megbeszéljük, hogy hetente hányszor tudunk találkozni. Te hazamész utána, engem meg arra bíztatsz, hogy találjak valakit magamnak. Persze csak félállásban, hogy azért továbbra is feljárhass. Hogy legalább legyen mellettem valaki karácsonykor, mert te az ünnepeket a családoddal töltöd.
- Most mit kezdjünk a lelkünkkel? - kérdezte Gábor szomorkás mosollyal.
A nő áthajolt az asztalon és megcsókolta.
A többi már fél-bódultban történt. A kávéház, az autózás, a lány lakása, a gyors vetkőzés, a simogatások, becézések, ölelések, a mámorító lebegés, a vágy vonaglása és a kielégülés túlvilági békéje. Az időtlenség, amiben felbukkannak az ifjúság legszebb pillanatai. A szomorúsággal vegyes áhítat és a hála, mert már rég lemondtunk erről a varázslatról.
Szótlanul feküdtek egymás mellett. Itt már nincs miről beszélni! Itt már nem lehet józan ésszel szabályokat állítani és jövőt tervezni, itt már csak a test parancsol.
Késő este lett, mire erőt vett magán, hogy hazainduljon. Nem fog hazudozni - határozta el. Különköltözik, de nem vallja be ezt a kapcsolatot. Így legalább Annának sem kell szembenézni azzal, hogy egy másik nő miatt hagyta el. Aztán a jövő majd mindent megold.
Anna már aludt, mire hazaért. Másnap reggel sem találkoztak. Szilvia viszont örömmel vette, hogy délután látni szeretné.
A lány izgató fehérneműben várta. Megbabonázva, szédülten élvezték az együttlétet. És megint a rácsodálkozás öröme, hiszen már remélni sem mert ilyen ajándékot az élettől.
Bűntudattal indult haza. Félt, hogy nem a tervei szerint mennek majd a dolgok, hiszen bármikor lebukhat. Elárulja majd a kábasága, az alvajárása, egy-két frissen szerzett horzsolás, vagy Anna kifinomult női szaglása fedezi majd fel az idegen parfüm illatát rajta. A szórakozottsága, az ábrándozása - minden ellene szól. Nem teheti ezt Annával! Igazán nem érdemli, hogy a megcsalt hitves szerepét ossza rá.
Két hónapba telt, míg végre rá tudta szánni magát a döntő lépésre. Leültette az asszonyt a nappaliban. Anna műszerei már jelezték a veszélyt. Táguló orrcimpákkal figyelt. Akadozva adta elő, hogy nem látja értelmét a folytatásnak. Pár vigasztaló mondat után végre kinyögte, hogy elsején elköltözik.
- Van valakid? - kérdezte élesen az asszony.
- Nem, izé...senki! - hazudta. - Tudod jól, hogy évek óta haldoklik a házasságunk. Nem tudlak boldoggá tenni! Kihűlt ez az egész! Nem tudjuk megmenteni! Sajnálom!
Anna elsírta magát. Nem csinált jelenetet, nem emelte fel a hangját, olyan volt mint egy szerencsétlen, megsebzett madár. A férfi jobban örült volna egy kiadós veszekedésnek, olyasfélének, ami felmenti a másik sajnálatától. De ezek a könnyek?! Ez a belső, önmagát emésztő fájdalom! Gábor nagyon szégyellte, hogy elrángatták a vágyai ettől a kedves és szeretni való asszonytól. Hirtelen felvillant benne, hogy vajon Szilvia is így reagálna a szakításra?
Anna viszont megértőnek mutatkozott és ez volt a legrosszabb!
- Tudom, hogy nem érezted jól magad mellettem! Ismerlek jól! Sejtettem, hogy unatkozol ebben a nagy nyugalomban. És én sem vagyok már a régi. Nem tudlak itt tartani! A gyerekeinknek mit fogsz mondani?! Hogy új kalandokra vágysz?! Eh, mindegy! Úgy látszik, ezt érdemeltem a sorstól! - váltott sírásba a hangja.
Anna nem kezdett el fogadkozni, hogy megváltozik minden. Most is józan maradt, mint mindig. De ez a fegyelmezettség volt a legijesztőbb! Ez nem fér össze a szenvedélyekkel, pedig őt épp ez élteti!
Gábor többször elképzelte már ezt az utolsó nagy beszélgetést. Úgy gondolta, hogy az igaza tudatában távozó, határozott férfiként fogja elhagyni a lakást. De ebből nem lett semmi! Maradt a rossz lelkiismeret és a kárt okozó tettes bűntudata.
És ott volt az újabb küzdelem a gyermekeivel. Nagylánya sírva rácsapta az ajtót, fiai olyan szavakkal illették, amiket ő sosem mert volna használni az apja ellen. De tudta, ezt a pirulát még le kell nyelnie.
Beköltözött az új otthonába, de leginkább Szilviával töltötte az időt. Aztán már nem volt értelme titkolózni, felvállalták a kapcsolatot, melyről már mindenki pusmogott.
Szilvia kellemes társnak bizonyult és továbbra sem okozott csalódást az ágyban. Egy rossz szava sem lehetett a lány ellen. Csak épp a beszélgetések akadoztak. Vele nem lehetett összekacsintani egy régi slágert hallgatva és értetlenül hallgatta Gábor áradozásait a számára ismeretlen művészekről. De működött a kapcsolat, azért is, mert nem engedhették meg maguknak a kudarcot.
Mintha felgyorsult volna az idő Szilvia társaságában. Hirtelen rengeteg intéznivalója akadt. Új feladatok tették próbára, de nemigen bánta.
Kissé helyrerázódott a viszonya a gyerekeivel is. Lánya bocsátott meg neki először. Hiába, mindig apás volt. Tőle tudta meg, hogy a mamának udvarlója van. Aztán meg is mutatta telefonján a mosolygó párt.
Rosszul leplezett kíváncsisággal vette szemügyre a képet. Örömöt, megkönnyebbülést várt, hiszen már nem terheli a lelkiismeretét Anna magánya.
Az asszony mosolyogva pózolt a magas, ősz hajú, elegáns férfi mellett. Az udvarló magabiztosan nyugtatta karját Anna vállán. Legalább ez is rendeződött. Anna sem maradt egyedül.
De nem jött a várva várt megnyugvás. Valami mást érzett. Egyre jobban átjárta az a furcsa, égető nyomás, ott a bordái alatt. Ismerte jól ezt a fájdalmat.
A féltékenység kínjait.
Dühöngött egy sort, mikor a leágazásnál rákanyarodott a széles főútra. Hiszen már nem erre lakik! De úgy hajtott idáig, mint egy alvajáró. Még jó, hogy nem okozott balesetet.
Vissza kell keverednie, hiszen már semmi köze ehhez a környékhez. Felszámolta a házasságát, családját, házát, baráti kapcsolatait, mindent. Illetve majdnem mindent.
A legnehezebb az volt, amikor Anna elé kellett állni. Szerette ezt az asszonyt. Azt is tudta, hogy sokan irigyelték tőle, mert Anna nemcsak okos és szelíd feleség volt, de még ötven felett is őrizték vonásai a hajdani szépséget. Ha megjelentek egy társaságban, mindig bezsebelhette az irigységgel vegyes csodálatot. Hát most bizony más miatt pusmognak! Arathat a káröröm, mert lám, nekik sem sikerült. Nem különbek az átlagnál, mert ők sem tudtak együtt maradni. És mindez miatta történt! Hiszen ő lépett ki a házasságból, miatta ment tönkre minden.
De nem állhat oda magyarázkodni mindenkinek. Nem tárhatja a nyilvánosság elé a hálószobatitkait. Igen, az asszony kívánatos maradt a múló évtizedek után is, és épp ez fokozta gyötrelmeit. Egy csúnya és formátlan nő mellett könnyű lenne elviselni az elutasítást. Sőt, nem is kezdeményezne. De így?! Ha a nejét vetkőzni látta, még mindig elfogta a vágy, és közeledni próbált. De a feleség már nem mutatott hajlandóságot. Vagy ha igen, abban sem volt sok köszönet. Fénytelen, muszáj-együttlétek távolították az asszonytól. Úgy fogadta ezeket az elutasításokat, ahogy a halálos betegek találkoznak a végzettel. Ő is végigment a semmibe vezető út fokozatain, akárcsak szerencsétlenebb sorstársai. Megismerte a hitetlenkedés, düh, alkudozás, depresszió majd a belenyugvás állomásait. Végül maradt a vereség teljes beismerése.
Anna látta férje gyötrelmeit, de nem érezte annyira súlyosnak a problémát. Okos asszony volt, itt azonban becsapták az érzései. Nem sejthette, hogy a kielégületlenség a válásig vezető veszélyes út lehet. Vakon bízott abban, hogy a múló idő majd megszelídíti férje vágyait. Tán néhány év és megnyugszik, elkényelmesedik és nem izgatják többé a testi örömök. Hiszen annyi minden van még, amiért érdemes élni! Nem állnak rosszul, három felnőtt gyermekük van, utazhatnak, járhatnak szórakozni, hobbiknak hódolhatnak, a terasz kényelmes karosszékeiben élvezhetik a naplementét egy pohár bor mellett, hát nem elég ez a boldogsághoz?!
Gábor sem bánta volna már, ha nem hajtják a hormonok. Mert valóban olyan szánalmas, mikor valaki vén fejjel az élvezeteket hajkurássza. Vén fejjel?! De hiszen alig múlt ötven! Ez nem kor manapság! Szégyellnie kéne, hogy még férfinek érzi magát?! De nem akart idegen szoknyák után futkosni, kielégülést vásárolni. Ő nem tud érzelmek nélkül! Ki sem akarja próbálni a félrelépés hazugságokkal és bujkálásokkal terhes útját.
Néha még bűntudatot is érzett, hogy zaklatja a nejét ezekkel az együttlétekkel. Hiszen az asszony túl sokat dolgozik, a laborban minden megbénul, ha magára hagyja azt az élhetetlen társaságot. És otthon sem ül ölbe tett kézzel. Nem csoda, ha esténként már csak az alvás miatt keresi az ágyat.
Annának tehát volt mentsége bőven. Gábor végül beletörődve, csendes egykedvűséggel sommázta, hogy házassága szinte csak plátói kapcsolat, semmi több. De éhes maradt, hiszen otthon nem lakhatott jól.
Ha nincs az az influenza járvány, ha nem beteg a másik főnök, akkor biztos nem hozzá irányították volna azt a fiatal fényképésznőt a vállalat új reklámképeivel. Így viszont ők hajoltak az asztal fölé, hogy válogassanak a nyomtatásba kerülő anyagból.
Gábornak eszébe sem jutott a nőt nézni Szilviában. Simán hátrafésült, hosszú barna hajában, smink nélküli arcában nem volt semmi kihívó. Elmerülten tárgyalták a képek sorsát. Egymással szemben álltak, a lány beszéd közben kinyújtotta a karját, és lecsippentett egy hajszálat a férfi zakójáról, majd a mozdulat öntudatlanságával, ujjai játszva végigsimították a férfi vállát. Olyan természetességgel ért hozzá az a puha kéz, hogy szinte beleborzongott. Összevillant a tekintetük. A lány pillantásában nem volt sem zavar, sem a feletteseknek kijáró tisztelet, sem a fiatalok lenéző magabiztossága. Egy nő érdeklődő, fürkésző tekintete volt ez, ahogy egyenrangú felek vizsgálják egymást. Zavartan lesütötte a szemét. Többé nem tudott a lány mondataira figyelni. Úgy érezte, többet kell kapnia ebből a nézésből, amely férfinek tartja. És abból az érintésből is, ami áthatolt a láthatatlan védőfalon.
Zavartan köszönt el a lánytól. Másnap ismét látták egymást. Gábor olyasféle izgalmat érzett, mint ifjú szerelmes korában. De ez képtelenség! Dühös volt magára ezért az ostoba, kamaszos fellángolásért. A lány látszólag nem vett észre semmit, de hajlandó volt hosszabban időzni az irodájában, még akkor is, amikor már minden részletet átbeszéltek. Észrevétlenül váltottak személyes dolgokra. Szilvia vidám volt, sokat nevetett, Gábort valósággal simogatta ez a hangulat. Lopva legeltette szemét a lány formás alakján.
Szilvia távozni készült. A férfit szomorúság fogta el. Mint mikor egy jó könyv utolsó oldalához érünk. Sóhajtva köszönt el.
Amikor egyedül maradt, ízekre szedte magában a beszélgetés perceit. Vajon tényleg őszinte a lány érdeklődése iránta? Á, biztos csak ábrándozik. Képtelenség, hogy egy harmincas nő vonzónak tartson egy ötvenes, nős embert. Vagy mégis? És ha igen?! Mi lesz, mi lehet ebből?!
A következő napokban többször benyitott hozzá a lány. Néha csak pár mondatot váltottak, de az a néhány perc is úgy doppingolta, mint egy felhörpintett kávé.
Aztán a liftben kerültek össze. Bódultan szívta be a nő illatát, majd krákogások közt ebédelni hívta a lányt. Ahogy kimondta a kérést, majd elsüllyedt szégyenében. Szilvia igent bólintott, szinte azonnal. Boldog volt, hogy nem hagyta kínlódni.
Az étteremben a lány mosolyogva megjegyezte:
- Ha most együtt lát minket valaki, holnap már rólunk pletykál az egész vállalat.
- Képtelenség! - legyintett. - Senki nem gondolhatja komolyan, hogy mi ketten... - itt elharapta a szót.
- Miért nem?! - kérdezett vissza a lány, nagy zöld szemeivel a férfi arcát vizsgálva.
Csapkodó gondolatai közben alig tudott figyelni a beszélgetésre. Amikor végeztek, kiszáradt torokkal azt javasolta, hogy találkozzanak este. Szilvia ránézett. Látta a férfi izgalmát és a szemeiből sugárzó vágyat. Elmosolyodott, de nem kérette magát. Felírta a címét a szalvétára és a férfi kezébe nyomta.
- Ne menjünk együtt vissza! - mondta. - Nem hiányzik az ilyen népszerűség.
Gábort meglepte a lány józansága. Hiszen az ő jó hírére vigyáz, ő a házas, Szilviáról már tudta, hogy egyedül él.
A munkaidő végén külön hagyták el az irodát. Gábor nem akart üres kézzel megjelenni, virágot, italt, édességet vett, miközben azon aggódott, hogy mindenből rosszul választ. Szüksége volt erre az alibi - elfoglaltságra, mert az idegesség kezdett eluralkodni rajta. Hirtelen Annára gondolt. Azt a pillanatot idézte magában, amikor legutóbb együtt sétáltak. Felesége arca szelídséget és védtelenséget sugárzott. Árulásra készülök - sóhajtotta szégyenkezve. Elhatározta, hogy elmegy a lányhoz, de meg sem próbál közeledni. Majd eljátssza, hogy fontos dolga akadt. Így emelt fejjel jöhet el, és nem bonyolódik semmibe. Ez elhárít minden veszélyt, amit egy ilyen kapcsolat okozhat.
Leparkolt Szilvia lakása előtt, majd megállt a csomagjaival az ajtóban és becsöngetett. Szilvia kabátban nyitott ajtót, futva vetette oda:
- Ne haragudj, el kell rohannom! Lőttek a mai programunknak! Próbáltalak hívni, de nem vetted fel! Elnézést mégegyszer! Holnap benézek hozzád! Szervusz! - egy suta csókot lehelt az arcára és már le is szaladt a lépcsőn.
Gábor dermedten állt a csomagjaival, csak fejmozgással követte a kocsija felé szaladó Szilviát. A nő még egyszer búcsút intett, aztán beugrott a volán mögé. Felberregett a motor, a kocsi kibújt a parkoló járművek sorából, majd felgyorsulva eltűnt.
- Mi, mi volt ez?! - hebegte félhangosan. Megszégyenülten, ostobán álldogált a bejárat előtt. Azonnal elfelejtette, hogy visszavonulási szándékkal jött ide.
Nem tudott magyarázatot találni erre a magatartásra. Végül oda lyukadt ki, hogy ez az ügyetlen kibúvó azért kellett, mert meggondolta magát a lány.
A neje értetlenül fogadta az ajándékokat és a virágot. Kénytelen volt magyarázkodni, de végül is, Annát határozottan feldobta a kedveskedés. Beszédesebb volt, mint máskor és az ágyban sem ellenkezett. Gábor csodálkozva tette fel magában a kérdést:
- Csak ennyi lenne?! Egy kis ital, meg néhány szál virág?!
De a szex nem hozott megváltást. Anna engedelmes volt, bágyadtan, erőtlenül fogadta a közeledését. Izgalom és szenvedély nélküli ölelkezésük hamar véget ért. Gábor reményveszetten bámult a sötétbe, alvó neje mellett.
Másnap délelőtt az ismerős kopogás riasztotta révületéből. Szilvia kukkantott be az ajtórésen, bocsánatkérő félmosollyal az arcán:
- Találkozhatunk meló után? Tudod, abban a kávéházban...
Alig tudta kivárni a műszak végét. A lány már várta, a kerek kisasztalra könyökölve. Néhány közömbös mondatot váltottak, de Szilvia érezte, nem húzhatja tovább:
- Tegnap vártam rád! Próbáltam elképzelni, hogy mi lesz majd és eléggé kimelegedtem tőle. Aztán jött egy sms a volt férjemtől. Hogy nagyon fontos ügyben kell beszélnie velem. Meg, hogy úton van a lakásom felé. Megírtam neki, hogy nem vagyok otthon, de találkozhatunk valahol a városban. Féltem, hogy odajön és balhézni fog. Tudom, hogy nincs joga semmihez, de nem akartam kiadni magam. Magunkat! Aztán meg az is eszembe jutott, hogy mit szenvedtem, mikor lelépett. Mert elhagyott, egy másik nő miatt. Most meg én készülök arra, hogy fájdalmat okozzak valakinek. A feleségednek! Túl sok lett ez hirtelen... Ne haragudj! Ennek nincs értelme! Ne játsszunk a tűzzel! - hadarta, miközben idegesen doboltak ujjai az asztalon.
- És mit akart tőled a férjed? - kérdezte Gábor. Ahogy kimondta, valósággal elszégyellte magát. Hát ez a legfontosabb az egész ügyből?! Nem inkább az, hogy ez a lány már el tudta őt képzelni az ágyában?!
De Szilvia nem vett észre semmit.
- Sejtheted! Pénzt! Sok, sok pénzt, mi mást?! Megint valami baromságba akar belemászni és ilyenkor eszébe jutok. - legyintett Szilvia.
Gábor átnyúlt az asztalon és megfogta Szilvia kezét. Csodálkozva bámulta a hosszúkás ujjakat, a gyöngyházszínű körmök finom eleganciáját.
- Tegnap az volt a szándékom, hogy becsöngetek hozzád, átadom az ajándékaim, aztán bevallom, hogy nincs erőm a csaláshoz és elköszönök. És elveszítelek. És visszamegyek a házasságomba. És jó férj leszek. Szomorú, boldogtalan, de jó férj!
A lány elkerekedett szemekkel nézett a férfi arcába.
- Egészen másnak képzeltelek! Azt hittem, hogy feljössz hozzám, letepersz, aztán, ha jó volt mindkettőnknek, akkor megbeszéljük, hogy hetente hányszor tudunk találkozni. Te hazamész utána, engem meg arra bíztatsz, hogy találjak valakit magamnak. Persze csak félállásban, hogy azért továbbra is feljárhass. Hogy legalább legyen mellettem valaki karácsonykor, mert te az ünnepeket a családoddal töltöd.
- Most mit kezdjünk a lelkünkkel? - kérdezte Gábor szomorkás mosollyal.
A nő áthajolt az asztalon és megcsókolta.
A többi már fél-bódultban történt. A kávéház, az autózás, a lány lakása, a gyors vetkőzés, a simogatások, becézések, ölelések, a mámorító lebegés, a vágy vonaglása és a kielégülés túlvilági békéje. Az időtlenség, amiben felbukkannak az ifjúság legszebb pillanatai. A szomorúsággal vegyes áhítat és a hála, mert már rég lemondtunk erről a varázslatról.
Szótlanul feküdtek egymás mellett. Itt már nincs miről beszélni! Itt már nem lehet józan ésszel szabályokat állítani és jövőt tervezni, itt már csak a test parancsol.
Késő este lett, mire erőt vett magán, hogy hazainduljon. Nem fog hazudozni - határozta el. Különköltözik, de nem vallja be ezt a kapcsolatot. Így legalább Annának sem kell szembenézni azzal, hogy egy másik nő miatt hagyta el. Aztán a jövő majd mindent megold.
Anna már aludt, mire hazaért. Másnap reggel sem találkoztak. Szilvia viszont örömmel vette, hogy délután látni szeretné.
A lány izgató fehérneműben várta. Megbabonázva, szédülten élvezték az együttlétet. És megint a rácsodálkozás öröme, hiszen már remélni sem mert ilyen ajándékot az élettől.
Bűntudattal indult haza. Félt, hogy nem a tervei szerint mennek majd a dolgok, hiszen bármikor lebukhat. Elárulja majd a kábasága, az alvajárása, egy-két frissen szerzett horzsolás, vagy Anna kifinomult női szaglása fedezi majd fel az idegen parfüm illatát rajta. A szórakozottsága, az ábrándozása - minden ellene szól. Nem teheti ezt Annával! Igazán nem érdemli, hogy a megcsalt hitves szerepét ossza rá.
Két hónapba telt, míg végre rá tudta szánni magát a döntő lépésre. Leültette az asszonyt a nappaliban. Anna műszerei már jelezték a veszélyt. Táguló orrcimpákkal figyelt. Akadozva adta elő, hogy nem látja értelmét a folytatásnak. Pár vigasztaló mondat után végre kinyögte, hogy elsején elköltözik.
- Van valakid? - kérdezte élesen az asszony.
- Nem, izé...senki! - hazudta. - Tudod jól, hogy évek óta haldoklik a házasságunk. Nem tudlak boldoggá tenni! Kihűlt ez az egész! Nem tudjuk megmenteni! Sajnálom!
Anna elsírta magát. Nem csinált jelenetet, nem emelte fel a hangját, olyan volt mint egy szerencsétlen, megsebzett madár. A férfi jobban örült volna egy kiadós veszekedésnek, olyasfélének, ami felmenti a másik sajnálatától. De ezek a könnyek?! Ez a belső, önmagát emésztő fájdalom! Gábor nagyon szégyellte, hogy elrángatták a vágyai ettől a kedves és szeretni való asszonytól. Hirtelen felvillant benne, hogy vajon Szilvia is így reagálna a szakításra?
Anna viszont megértőnek mutatkozott és ez volt a legrosszabb!
- Tudom, hogy nem érezted jól magad mellettem! Ismerlek jól! Sejtettem, hogy unatkozol ebben a nagy nyugalomban. És én sem vagyok már a régi. Nem tudlak itt tartani! A gyerekeinknek mit fogsz mondani?! Hogy új kalandokra vágysz?! Eh, mindegy! Úgy látszik, ezt érdemeltem a sorstól! - váltott sírásba a hangja.
Anna nem kezdett el fogadkozni, hogy megváltozik minden. Most is józan maradt, mint mindig. De ez a fegyelmezettség volt a legijesztőbb! Ez nem fér össze a szenvedélyekkel, pedig őt épp ez élteti!
Gábor többször elképzelte már ezt az utolsó nagy beszélgetést. Úgy gondolta, hogy az igaza tudatában távozó, határozott férfiként fogja elhagyni a lakást. De ebből nem lett semmi! Maradt a rossz lelkiismeret és a kárt okozó tettes bűntudata.
És ott volt az újabb küzdelem a gyermekeivel. Nagylánya sírva rácsapta az ajtót, fiai olyan szavakkal illették, amiket ő sosem mert volna használni az apja ellen. De tudta, ezt a pirulát még le kell nyelnie.
Beköltözött az új otthonába, de leginkább Szilviával töltötte az időt. Aztán már nem volt értelme titkolózni, felvállalták a kapcsolatot, melyről már mindenki pusmogott.
Szilvia kellemes társnak bizonyult és továbbra sem okozott csalódást az ágyban. Egy rossz szava sem lehetett a lány ellen. Csak épp a beszélgetések akadoztak. Vele nem lehetett összekacsintani egy régi slágert hallgatva és értetlenül hallgatta Gábor áradozásait a számára ismeretlen művészekről. De működött a kapcsolat, azért is, mert nem engedhették meg maguknak a kudarcot.
Mintha felgyorsult volna az idő Szilvia társaságában. Hirtelen rengeteg intéznivalója akadt. Új feladatok tették próbára, de nemigen bánta.
Kissé helyrerázódott a viszonya a gyerekeivel is. Lánya bocsátott meg neki először. Hiába, mindig apás volt. Tőle tudta meg, hogy a mamának udvarlója van. Aztán meg is mutatta telefonján a mosolygó párt.
Rosszul leplezett kíváncsisággal vette szemügyre a képet. Örömöt, megkönnyebbülést várt, hiszen már nem terheli a lelkiismeretét Anna magánya.
Az asszony mosolyogva pózolt a magas, ősz hajú, elegáns férfi mellett. Az udvarló magabiztosan nyugtatta karját Anna vállán. Legalább ez is rendeződött. Anna sem maradt egyedül.
De nem jött a várva várt megnyugvás. Valami mást érzett. Egyre jobban átjárta az a furcsa, égető nyomás, ott a bordái alatt. Ismerte jól ezt a fájdalmat.
A féltékenység kínjait.