Nyírbálunk és védünk
A fene azt a hülye fejemet, összeolvasok mindent, aztán éjjel meg úgy forgolódom az ágyban, mint betonkeverő az év végi hajrában.
Mert nem hagy nyugodni az a Carmen. Nemrég harangozták be ugyanis, hogy a firenzei előadás alkalmára átírták az opera végét és nem Carmen hal Don José keze által, hanem ő lövi le a férfit.
Hát ez mind nagyon szép, mert most más idők járnak, jogot a nőknek, meg minden, de nemigen értem, hogy miért nem lehet a klasszikusokat békén hagyni?! Ezek a történetek az elmúlt időket ábrázolják és kész! Igazán nem szükséges követendő példát látni bennük. De ha már itt tartunk, azért ismételjük át, hogy miről is szól ez az opera. De csak röviden, hogy ne fájjon...
Bizet 1875-ben írta a Carment Prosper Marimée regénye nyomán, az opera cselekményét az 1830-as évek Spanyolországába helyezve. Megjegyzem, nem volt sikere a műnek kezdetben, a bemutató például botrányba fulladt. Nem is a zene miatt, hanem inkább azért, mert a mű hőseit mindennek lehet nevezni, csak hősöknek nem. Carmen például egy könnyűvérű, balhés cigánylány, aki kést ránt, ha rájön a dili és simán végigszántja vele kolleganője arcát. Aztán, amikor ezért le akarják tartóztatni, egy szívdöglesztő tánccal elveszi az őrzője eszét, aki szabadon engedi. A bepalizott Don Josét ezért letartóztatják, 2 hónapra elítélik, és elzavarják az állásából. Carmen persze tovább szédíti, belehajszolja a csempészetbe, megakadályozza, hogy összeálljon a falubeli lánnyal, lehetetlenné teszi, hogy a tönkretett férfi meglátogassa haldokló édesanyját. Aztán, a még mindig szerelmes szerencsétlent megcsúfolva, nyíltan kérkedik előtte új pasijával, egy torreádorral. A porig alázott, mindenétől megfosztott férfi megöli Carment, és térdepelve vezekel a nő holtteste mellett. Függöny, vége!
Na de ekkor jönnek az okostojások, és a történetet a közelmúltba helyezik, Don Joséból egy erőszakos rendőrtisztet faragnak, csak azért... szóval tudjuk miért. Nem láttam ezt az előadást, nem tudhatom hát, hogy Carmen milyen átszabáson ment keresztül. De feltételezem, hogy zárdaszűzi erényekkel ruházták fel, aki szabad idejében levest osztogat a hajléktalanoknak. Ja, és gondosan visszaváltja az üres műanyag palackokat, a befolyt összegből meg pelenkákat vásárol az árvaházak részére. Ez mind szép, de miért hívják még egyáltalán Carmennek?! Nem érdemelne meg ez a remek átdolgozás egy más címet? Mondjuk Mother Teresa-Carmen vagy ilyesmi?
Most tehát azért kéne tapsikolnom, hogy a címszereplő nem áldozat lesz, hanem gyilkos. Azért ez sem a legnemesebb megoldás! Mi lenne, ha Don Joséra rádőlne a közfal, és ez mindjárt az építőipar kritikája is lehetne.
Ha már így belehúztak ezek a derék fazonok, akkor nyilván nem fognak megállni egyetlen műnél. Mert ott van például a Rigoletto. Mi az, hogy leszúrják azt a szegény teremtést?! Gilda igenis álljon a sarkára, nyársalja fel ő a bérgyilkost és még a herceget is elküldhetné a búsba.
Az is magától értetődik, hogy Aida sem végezheti abban a sírboltban, élve befalazva. Nehogy már ötleteket adjunk aberrált osztrák családapáknak, akik nőket akarnak fogva tartani. Majd inkább Aida fogja bezárni az egész egyiptomi vezérkart és ha már itt tartunk, meg is szüntethetné a fáraó státuszát, hogy helyet adjon egy anyajogú társadalomnak.
És jöhet sorra a többi nőalak, hogy némi átírás után hirdethessék, itt aztán semmi se szent, itt az lesz, amit ezek a nagyokosok akarnak.
És amikor már azt hiszem, hogy nincs tovább, már hátradőlhetek, mert már minden baromságot kipipáltak, akkor bizony jön az újabb meglepetés. Most például az, hogy a Francia Filmakadémia drasztikus lépésekre készül a dohányzás megfékezése érdekében. Mert nem elég, hogy lassan egy pakli cigi ára egyenlő lesz a megfelelő méretű aranytömb árával, nem bizony! Még azt is kitalálták, hogy a kultúra is vegye ki a részét a kampányból. Ezért aztán többé nem lehet cigizni a filmekben, ami nagyon helyes. Ha pedig teszem azt, egy tüdőrákos ember élete kerül vászonra, akkor majd szépen elmondja, cukorkát szopogatva, hogy ő bizony sokat izélt... mert gondolom akkor már tilos lesz kimondani a dohányzás szót is.
De az egészségvédelem úttörői nem akarják kímélni a régi filmeket sem. Tehát minden olyan filmet, melyben cigarettáznak a szereplők, tiltó listára tennének. Tervezik még, hogy esetleg digitális úton kisatíroznák mindenki szája sarkából az égő spanglit, de ez nem fog menni. Mert a dohányzás nemcsak egy szál cigit jelent, hanem füstöt eregető pofazacskót, elegáns csuklómozdulatokat, könnyed játszadozást a dobozzal, öngyújtóval, ábrándos, füstbe meredő tekintetet, cinkos összekacsintást a közösen szívott cigaretta parazsánál. Mindez eltűnik, mert nyilván képtelenség lenne minden egyes filmet átpofozni. Így aztán marad az egyszerűbb megoldás, vagyis mehetnek a vasszekrénybe, a lakatkulcsot meg akár el is dobhatjuk.
Csak úgy félve kérdem: tessék mondani, azok sem láthatják ezeket a filmeket, akiknek senki sem dohányzik a családjában?
De mint tudjuk, van az emberiségnek más ellensége is. Vegyük hát sorra azokat a filmeket is, melyekben alkoholt fogyasztanak a szereplők. Pfúj! És egyáltalán! Mi az, hogy James Bond nyugodtan kortyolgathatja azt a pohár Martinit?! Mi lesz így az ifjúsággal?! Tessék csak az ő kezéből és a többiekéből is kicsavarni a poharat! Már úgy értem, képletesen! Menjenek csak ők is a páncélszekrénybe.
Hoppá és mi lesz a narkóval?! Zsebszámológép kéne hozzá, hogy összeadjam, hány filmben láttam olyan szereplőket, akik önfeledten szívták fel a fehér csíkot az összesodort bankjeggyel. Velük mi lesz? Természetesen ők is mehetnek a szekrénybe, mert ha valami ártalmas, akkor bizony a drog dobogós helyezést érdemel.
Ja és itt van az a fránya szex is! Csak nem fogunk rossz példát mutatni az ifjúságnak azzal, hogy a vásznon különböző nemű fiatalok csókolóznak?! Még a végén ők is rászoknak, ha nem vigyázunk!
Jó, jó, de akkor miről fognak szólni a filmek? Miről is, ha a hétköznapi valóság elemei tiltólistára kerülnek? Jó magaviseletű, unalmas, eminens átlagemberekről? Vagy az egyneműek szerelméről? Az bizony könnyen meglehet, mert az mostanában valahogy igen kelendő. Baromi unalmas lesz állandóan azt nézni, hogy hogyan öleli egymást két férfi egy olyan szobában, ahol se cigi, se pia, sem füves cucc nem lesz. Semmi bodor szivarfüst, mely jótékonyan takarná a pucér testeket... Uram, irgalmazz!
De inkább koncentráljunk a tiltott gyümölcsökre!
Tehát beindul a cenzúra és a hatóságok fognak dönteni arról, hogy mi ártalmas nekünk, mit nézhetünk, olvashatunk, hallgathatunk egyáltalán. Te jó ég, hogy mekkora páncélszekrényekre lesz szükség! Bár, ami azt illeti, nagyon macerás az efféle tárolás.
Nem kéne inkább a jól bevált elégetéshez folyamodni?!
A fene azt a hülye fejemet, összeolvasok mindent, aztán éjjel meg úgy forgolódom az ágyban, mint betonkeverő az év végi hajrában.
Mert nem hagy nyugodni az a Carmen. Nemrég harangozták be ugyanis, hogy a firenzei előadás alkalmára átírták az opera végét és nem Carmen hal Don José keze által, hanem ő lövi le a férfit.
Hát ez mind nagyon szép, mert most más idők járnak, jogot a nőknek, meg minden, de nemigen értem, hogy miért nem lehet a klasszikusokat békén hagyni?! Ezek a történetek az elmúlt időket ábrázolják és kész! Igazán nem szükséges követendő példát látni bennük. De ha már itt tartunk, azért ismételjük át, hogy miről is szól ez az opera. De csak röviden, hogy ne fájjon...
Bizet 1875-ben írta a Carment Prosper Marimée regénye nyomán, az opera cselekményét az 1830-as évek Spanyolországába helyezve. Megjegyzem, nem volt sikere a műnek kezdetben, a bemutató például botrányba fulladt. Nem is a zene miatt, hanem inkább azért, mert a mű hőseit mindennek lehet nevezni, csak hősöknek nem. Carmen például egy könnyűvérű, balhés cigánylány, aki kést ránt, ha rájön a dili és simán végigszántja vele kolleganője arcát. Aztán, amikor ezért le akarják tartóztatni, egy szívdöglesztő tánccal elveszi az őrzője eszét, aki szabadon engedi. A bepalizott Don Josét ezért letartóztatják, 2 hónapra elítélik, és elzavarják az állásából. Carmen persze tovább szédíti, belehajszolja a csempészetbe, megakadályozza, hogy összeálljon a falubeli lánnyal, lehetetlenné teszi, hogy a tönkretett férfi meglátogassa haldokló édesanyját. Aztán, a még mindig szerelmes szerencsétlent megcsúfolva, nyíltan kérkedik előtte új pasijával, egy torreádorral. A porig alázott, mindenétől megfosztott férfi megöli Carment, és térdepelve vezekel a nő holtteste mellett. Függöny, vége!
Na de ekkor jönnek az okostojások, és a történetet a közelmúltba helyezik, Don Joséból egy erőszakos rendőrtisztet faragnak, csak azért... szóval tudjuk miért. Nem láttam ezt az előadást, nem tudhatom hát, hogy Carmen milyen átszabáson ment keresztül. De feltételezem, hogy zárdaszűzi erényekkel ruházták fel, aki szabad idejében levest osztogat a hajléktalanoknak. Ja, és gondosan visszaváltja az üres műanyag palackokat, a befolyt összegből meg pelenkákat vásárol az árvaházak részére. Ez mind szép, de miért hívják még egyáltalán Carmennek?! Nem érdemelne meg ez a remek átdolgozás egy más címet? Mondjuk Mother Teresa-Carmen vagy ilyesmi?
Most tehát azért kéne tapsikolnom, hogy a címszereplő nem áldozat lesz, hanem gyilkos. Azért ez sem a legnemesebb megoldás! Mi lenne, ha Don Joséra rádőlne a közfal, és ez mindjárt az építőipar kritikája is lehetne.
Ha már így belehúztak ezek a derék fazonok, akkor nyilván nem fognak megállni egyetlen műnél. Mert ott van például a Rigoletto. Mi az, hogy leszúrják azt a szegény teremtést?! Gilda igenis álljon a sarkára, nyársalja fel ő a bérgyilkost és még a herceget is elküldhetné a búsba.
Az is magától értetődik, hogy Aida sem végezheti abban a sírboltban, élve befalazva. Nehogy már ötleteket adjunk aberrált osztrák családapáknak, akik nőket akarnak fogva tartani. Majd inkább Aida fogja bezárni az egész egyiptomi vezérkart és ha már itt tartunk, meg is szüntethetné a fáraó státuszát, hogy helyet adjon egy anyajogú társadalomnak.
És jöhet sorra a többi nőalak, hogy némi átírás után hirdethessék, itt aztán semmi se szent, itt az lesz, amit ezek a nagyokosok akarnak.
És amikor már azt hiszem, hogy nincs tovább, már hátradőlhetek, mert már minden baromságot kipipáltak, akkor bizony jön az újabb meglepetés. Most például az, hogy a Francia Filmakadémia drasztikus lépésekre készül a dohányzás megfékezése érdekében. Mert nem elég, hogy lassan egy pakli cigi ára egyenlő lesz a megfelelő méretű aranytömb árával, nem bizony! Még azt is kitalálták, hogy a kultúra is vegye ki a részét a kampányból. Ezért aztán többé nem lehet cigizni a filmekben, ami nagyon helyes. Ha pedig teszem azt, egy tüdőrákos ember élete kerül vászonra, akkor majd szépen elmondja, cukorkát szopogatva, hogy ő bizony sokat izélt... mert gondolom akkor már tilos lesz kimondani a dohányzás szót is.
De az egészségvédelem úttörői nem akarják kímélni a régi filmeket sem. Tehát minden olyan filmet, melyben cigarettáznak a szereplők, tiltó listára tennének. Tervezik még, hogy esetleg digitális úton kisatíroznák mindenki szája sarkából az égő spanglit, de ez nem fog menni. Mert a dohányzás nemcsak egy szál cigit jelent, hanem füstöt eregető pofazacskót, elegáns csuklómozdulatokat, könnyed játszadozást a dobozzal, öngyújtóval, ábrándos, füstbe meredő tekintetet, cinkos összekacsintást a közösen szívott cigaretta parazsánál. Mindez eltűnik, mert nyilván képtelenség lenne minden egyes filmet átpofozni. Így aztán marad az egyszerűbb megoldás, vagyis mehetnek a vasszekrénybe, a lakatkulcsot meg akár el is dobhatjuk.
Csak úgy félve kérdem: tessék mondani, azok sem láthatják ezeket a filmeket, akiknek senki sem dohányzik a családjában?
De mint tudjuk, van az emberiségnek más ellensége is. Vegyük hát sorra azokat a filmeket is, melyekben alkoholt fogyasztanak a szereplők. Pfúj! És egyáltalán! Mi az, hogy James Bond nyugodtan kortyolgathatja azt a pohár Martinit?! Mi lesz így az ifjúsággal?! Tessék csak az ő kezéből és a többiekéből is kicsavarni a poharat! Már úgy értem, képletesen! Menjenek csak ők is a páncélszekrénybe.
Hoppá és mi lesz a narkóval?! Zsebszámológép kéne hozzá, hogy összeadjam, hány filmben láttam olyan szereplőket, akik önfeledten szívták fel a fehér csíkot az összesodort bankjeggyel. Velük mi lesz? Természetesen ők is mehetnek a szekrénybe, mert ha valami ártalmas, akkor bizony a drog dobogós helyezést érdemel.
Ja és itt van az a fránya szex is! Csak nem fogunk rossz példát mutatni az ifjúságnak azzal, hogy a vásznon különböző nemű fiatalok csókolóznak?! Még a végén ők is rászoknak, ha nem vigyázunk!
Jó, jó, de akkor miről fognak szólni a filmek? Miről is, ha a hétköznapi valóság elemei tiltólistára kerülnek? Jó magaviseletű, unalmas, eminens átlagemberekről? Vagy az egyneműek szerelméről? Az bizony könnyen meglehet, mert az mostanában valahogy igen kelendő. Baromi unalmas lesz állandóan azt nézni, hogy hogyan öleli egymást két férfi egy olyan szobában, ahol se cigi, se pia, sem füves cucc nem lesz. Semmi bodor szivarfüst, mely jótékonyan takarná a pucér testeket... Uram, irgalmazz!
De inkább koncentráljunk a tiltott gyümölcsökre!
Tehát beindul a cenzúra és a hatóságok fognak dönteni arról, hogy mi ártalmas nekünk, mit nézhetünk, olvashatunk, hallgathatunk egyáltalán. Te jó ég, hogy mekkora páncélszekrényekre lesz szükség! Bár, ami azt illeti, nagyon macerás az efféle tárolás.
Nem kéne inkább a jól bevált elégetéshez folyamodni?!